2020. szeptember 6., vasárnap

Az elég jó UP edző / középfok

1. Fejlődésre való igény

Az edző, bármilyen legyen is a saját edzőségének története, gondol valamit önmagáról. Magáról mint edzőről. Ez az első, hogy legalább saját magának meg tudja fogalmazni, milyen edzőnek tartja magát és milyen tréner szeretne lenni. Jó esetben a két leírás (én és énideál) között lesznek eltérések, az lesz a megfejlődhető rész, amivel dolgozni tud.

Igyekszem majd személyes példákat is írni, de ez itt nagyon hosszú lenne, mert az edzői munkám meghatározó részében ilyenekről gondolkodtunk az edzőtársammal, sokszor, sokat beszélgetve.

2. Önismeret

Amit magunkról tudunk és ahogy mások látnak minket, szintén két nem teljesen egybevágó kép (én és külvilág). Minél jobban meghalljuk a kívülről érkező visszajelzéseket, annál magasabb szintű lesz az önismeretünk - hiszen minden véleményt átdolgozunk, értékelünk. Ha túl nagy a távolság az énképünk és a külvilágé között, hamarosan azt vesszük észre, hogy valami nem stimmel körülöttünk. Az emberek nem tűnnek őszintének, a konfliktusok feloldhatónak, mintha más nyelvjárást beszélnénk... A "túl nagy ego" falat emel a szemünk elé - az önhittség lehetetlenné teszi a külvilág jelzéseinek fogadását. Önismeret és önreflexió nélkül nincs 

3. Hitelesség

A pedagógia, a tanítás-tanulási viszonyban meghatározó, hogy amit mondunk, teszünk, önazonosnak hasson, érvényesnek, valódinak. A hitelesség - hogy hitelünk van valakinél - abból jön, hogy megbízható, kiszámítható módon viselkedünk, belátjuk, ha tévedtünk, reagálunk a minket érő hatásokra. Nem alkalmazunk eltávolító, fölényes, kettős kommunikációt (ugyanazt mondja a szánk és az arcunk és a testbeszédünk). Nem játsszuk meg vagy túl a szerepünket.

Mindenképpen előnyt élveznek a civil életben segítő, pedagógiai szakmát művelők, mert már gyakorlatuk van ebben az önfeltáró, elemző munkában.

4. Célok meghatározása

Annak belátása, hogy tökéletes edző nincs és minden területen nem lehetünk egyaránt kimagaslóak, megnyugtató. Mégis, érdemes meghatározni, edzőként mit tartunk a célunknak: A klubot kiszolgálni? Nemzetközi eredményeket elérni a spotolókkal? Megszerettetni velük a mozgást / az erdőt / a sportágat? A legtöbb tanítványt felmutatni? Kevés, de kiemelkedő versenyzőt nevelni? Saját élversenyzői karrierünket vinni? Pénzt keresni? Mindenkit be- és elfogadni? A saját gyerekünket eljuttatni a sikerhez? Az edzői célunk az edzői énképünk része. 

A Nagykovácsi fészek célja az volt, hogy megszerettesse a tájfutást és a természetet egy befogadó, barátságos és nem-kompetitív közösségben. Ahol a mosoly fontosabb, mint a verejték.

5. A környezet, a csapat

Ha az edző tudja, mit szeretne elérni, a következő kérdés, hogyan tegye ezt? Az egyesületi hátteret kevéssé tudjuk befolyásolni, legtöbbször az edző kényszerpályán mozog. Megörökölt egy helyzetet, és  - legalábbis a tájfutásban - kevés kivételtől eltekintve kicsi mozgástérrel, kevés társsal végzi a munkáját. Viszont ha a sportoló, szülő vagy klub felől nézzük, sokkal eredményesebb lehet az utánpótlásnevelő munka, ha a feladatokat meg lehet osztani másokkal. Egy UP csoport növekedésének egy ponton akadálya lesz a kevés személyzet / egy nagy klub megköveteli a szerepmegosztást. Mindkettő igaz. Az önismeret ott jön a képbe, hogy vannak magányos karakterű edzők, akik az egyszemélyi irányítással érzik komfortosan magukat, és ezzel limitálják is a növekedést. És vannak olyanok, akik csapatban tudnak dolgozni, edzőként is segítővel, érezhető támogatással a hátuk mögött. Az életkor szerint megosztott csoportok rendszere, ha jól működik, sok előnnyel járhat minden résztvevő számára. Számomra nagyon szimpatikus a nagyobb klubok módszere, hogy jól definiált feladatokat egy többtagú stáb visz, mert az egyszemélyi csapatok edzői hamar a kiégés, kifáradás állapotába kerülnek. Vannak kivételek, szerencsére. 

A tájfutásban a legsikeresebb klubok között találunk mindkettőre példát. A Tabáni Spari lenyűgöző szervezettséggel és óriási háttérmunkával érte el a hatalmas létszámot és sikereket, míg a MOM-ban lényegében egy ember viszi a hátán az UP nevelést. 

A saját példámból azt tanultam meg, hogy a kettőt ötvözni érdemes. Nagyon ragaszkodtam hozzá, hogy a helyi tájfutó csoportunk mögött több segítő álljon és a feladatokat megosszuk. Másfelől a személyiségemből egyközpontú csoportvezetés fakadt, és rendre azt kellett lássam, hogy magamra húzom a feladatokat, én irányítom az edzéseket, vezetem a csapatot. Az edzőtársammal nyílt kommunikációt folytattunk és sosem sajnáltuk az időt a megbeszélésekre, ezért az öt év közös munka alatt ezt az együttműködést nagy élvezettel és megelégedetten tudtuk vinni, megosztott funkciókkal. Amikor viszont elértünk a növekedésben egy változást szükségessé tevő szintre, és újra kellett volna hangolni klub-szinten a dolgokat, megakadtunk és jöttek a problémák.

6. Az edző funkciói

Erőltetett felosztás, de mégis hasznosnak érzem. Legjobb lenne egy tesztet készíteni edzők számára, amivel el tudják helyezni magukat egy négy skálára épülő rendszerben.


A) fizikai edzői szerep: megismeri a hozzá kerülő gyerekek képességeit, előzményeit. Közép- és hosszú távon terezi meg az edzésüket, tudatosan beiktatva mérési és korrekciós pontokat. Nem csak az adott sportágra épít, törekszik a kiegyensúlyozott fejlődésre. Ezért komplex edzésmunkát rak össze, amiben hangsúlyosak a hosszú távú és preventív célok. Előre gondolkodik a lehetséges sérülések terén, ezért az edzéstervezésnél a fokozatosság, visszacsatolások, rugalmasság is megjelenik. Sérülésprevenciót alkalmaz: keresztedzésekkel, a belemelegítés, levezetés, nyújtás, lazítás, propriocepció minél korábbi életkorban szokássá alakításával. Ügyel a terhelés-pihenés megfelelő arányára.

Látja és elfogadja a fiatalok közti különbségeket, differenciál az edzéstervezésnél. "Felismeri, hogy minden báránykája más." (MoSa) Az edzésterveket személyre szabja, és konkrét, jól követhető utasításokká alakítja. Mivel tudja, hogy a tanítványai nem azonosak vele vagy az ő ideálképével, különösen nagy gonddal jár el azoknál a sportolóknál, akiknek nem ismeri saját tapasztalatból az élettani és pszichés működését. Pl. az ellenkező nemű tanítványok. Figyeli a gyerekek aktuális állapotát, sajátosságait (testi, lelki adottságok, életkor, nem) figyelembe veszi a célok kitűzésekor. Nem használ túlzott mértékű ösztönzést, elvárásait a humánus szinten tartja, a legnagyobb teljesíthető követelményt támasztja.

Nem engedi ideje korán túlzottan nagy terhelésbe a fiatalokat, akkor sem, ha a gyerek vagy a szülője kéri. A felelős edző (akinek bíznak a tudásában) nem teszi ki olyan edzéseknek a gyerekeket, ami a szükségesnél jobban megnöveli a sérülésveszélyt, pl. egy fokozott terhelést jelentő edzőtábor végére nem illeszt kemény edzést. Nem alkalmaz rendszeresen káros edzésformákat, pl. lépcsőfutást. Egy 10-12 évesnek nem kell és nem is szabad 10 km-es pályákat futni, és nem válik hasznára egy hosszútávú bajnokság sem.

Fokozottan odafigyel a sérült és sérülésből visszatérő sportolók edzésmunkájára, követi az orvosi utasításokat, nem teszi ki túl korán kritikus (verseny) terhelésnek, visszajelzéseket kér a sportolótól. A sérült vagy beteg tanítványt nem írja le.

Döntéseit megindokolja, és világossá teszi a javítási, előrelépési lehetőségeket. Pl. csapathirdetésnél, kezdő csapatba kerülés feltételeinél.

Naprakész a sporttudományos ismeretekből, melyekre különösen akkor van szüksége, amikor egy tanítványánál különleges, atipikus probléma jelenik meg.

Azt a kérdést, hogy szükséges-e, hogy az edző edzettebb legyen minden tanítványánál, képes legyen ugyanarra a fizikai teljesítményre, még nem zártam le. Biztos, hogy nem árt, ha az edző e téren is jó példát tud mutatni, nagyon motiváló, ha együtt fut a csapatával. De hogy ezt kizárólagos feltételnek szabjuk, az több ponton is sántít. A legtriviálisabb, hogy akkor elég korlátozott ideig tudnának csak az edzők működni. Arról viszont szinte teljesen meg vagyok győződve, hogy ha az edző még maga is élversenyző, az a legtöbb esetben az edzői munkája kárára fog menni. Igen tapasztalt és érett sportolónál elképzelhető, hogy tökéletesen szétválasztja a két szerepet, időben és térben; pl. kora délután edzést tart kicsi gyerekeknek, reggel és este a saját edzésén vesz részt. Csak hát az a baj, hogy az élversenyzők koruknál fogva még ezt általában nem látják át.

B) technikai edzői szerep:

Amíg fizikai területen az edző - szerintem - ki tudja pótolni az edzettségében keletkezett hiányt, addig ugyanez nem mondható el a technikai képességekről. A tájfutásban a tájékozódási technika tanítása, fejlesztése nem képzelhető el anélkül, hogy az edző maga ne lenne ezen a téren magas szinten. Az edzőnek nagyon sok saját készítésű, fejlesztésű edzést kell készítenie, tudnia kell, hogy az adott feladattal melyik rész-készséget akarja építeni a gyereknél.

Ezt is hosszú távon kell tervezni, lehetőleg adott időszakban egy-két készségre fókuszálva. Persze a fiatal akkor is megtanulja a tájfutás technikáját, ha jó sokszor kiküldjük versenyeken pályára. Csak így mellőzzük a tudatos építkezést, és érhetnek nagy meglepetések: pl. a remekül szereplő versenyzőnkről már nemzetközi versenyen derül ki, hogy nem tud pontosan irányba menni vagy elit szintű átmenetben útvonalat választani.

A technikai tudást bármikor el lehet sajátítani, ha jó kognitív alapok és kellő motiváció van. Az utóbbi időszak egyik legsikeresebb edzője úgy kezdte el az edzői munkát, hogy nem volt túl sok előképzettsége technikai téren, de látva ennek szükségét, megtanulta.

A technikai edzéstervezésnél sokkal nehezebb a differenciálást megvalósítani, de ha változatos edzéseket tervezünk, hol az egyik, hol a másik tanítványnak lesz hasznosabb. Az én megközelítésemben az lenne szerencsés, ha az UP sportolók állapotát az egyes részkészségek terén rendszeresen, de minimum szezon elején és végén értékelné az edző és a fiatal egyaránt. A sportpszichológiai munka is úgy épül fel, hogy az éves pihenő és az alapozás időszakában kezdik meg a mentális és technikai felkészítést, mert ekkor több ideje van a sportolónak. A technikai edzés jelentős része elvégezhető asztalnál is, a téli hónapok erre ideálisak.

C) gondoskodó szerep: odafigyel a gyerekekre, támogat, megért, a sporton túli élete is érdekli, lehet vele csevegni. Elfogadó, a teljesítménytől függetlenül értékesnek tartja a gyereket és ezt ki is mutatja. Elsősorban időt szán a csapatára, ráér beszélgetni, együtt lenni. Olyan edző, akivel jó együtt lenni. Türelmes és beszéli a gyerekek, fiatalok nyelvét. Értéket közvetít, személyisége garancia arra,  hogy a gyerekek halmaza csapattá váljon. Gyakran azonosítják a "tyúkanyó" típusú edzővel. (és mi van a férfiakkal?) Gyakran ellátja a pszichológiai funkciót is.

D) pszichológiai szerep: érdekli a gyerek személyisége, kérdezi és meghallgatja, igyekszik megismerni. Ezáltal képes megtalálni a megfelelő motivációs eszközt, pl. hogy a mozgásvágy hajtja vagy a feszültségkezelés, a siker, a részvétel, a közösséghez tartozás stb. Felismeri a sportolók eltérő karakterét, érzékeny és fejlesztendő területeit. Használja a transzfert, a sportban elsajátított készségek átvitelét a többi életterületre is, a máshol szerzett erősségek használatát a sportban; ezzel motivál, együttműködővé tesz.

Támaszkodik a fiatal véleményére. Nem frontálisan tanít, hosszas monológokba menve, hanem párbeszédet folytat. Büntetés és elvárások helyett bizalmat, pozitív megerősítést és választási lehetőséget ad. Soha nem szégyenít meg senkit, nem tesz viccesnek szánt megjegyzéseket a serdülés külső jeleire, testsúlyra, rossz teljesítményre. 

A gyerekek számára elérhető és megközelíthető, lehet hozzá fordulni ügyes-bajos dolgokkal, problémákkal. Ezekre és az általa észlelt nehézségekre reagál, jó problémamegoldó: ha kell, segíti a beilleszkedést a közösségbe, ha kell, külső szakemberhez fordul, ha kell, változtat.

Érdeklik a mentális és pszichés folyamatok, látja ezek jelentőségét a sportsikerhez vezető úton. Nem öncélú, nem csak eredményorientált, tudja, hogy az eredményesség szubjektív és néha váratlanul jön, a fejlődés nem standardizálható.

Érzelmileg érett, nem sértődékeny, nem egocentrikus, rugalmas, jól tud kommunikálni érzelmi témákról is. Jó a stressztűrő képessége, kritikus helyzetekben higgadt marad, indulatkezelése magas fokú. Felismeri és felelősen kezeli a saját jelentőségét a tanítványok életében. Nem elfogult, vagy ha az, nem mutatja ki. Jó érdekérvényesítő képességgel bír, a csapatának óvó-védő vezetője.

Az elég jó edző 

  • megtalálja az optimális pontot az együttműködés / határozottság skálán: se túl bizonytalannak, puhának, se túl szabályozónak, merevnek ne tűnjön a mindennapi működésében. 
  • meghaladja a nálunk még mindig uralkodó, poroszos pedagógiai hagyományt; hibakereső helyett pozitív attitűdöt képvisel, nem azt látja a sportolóban, ami rossz, hanem azt, ami lehet belőle.
  • figyel a gyerekek számára meghatározó társas helyzetre is; mindent megtesz a kivételezés, csapaton belüli kiközösítés, és a bántás minden formája ellen.
  • elkötelezettségét megbízhatósággal, pontossággal, nyílt kommunikációval fejezi ki.
  • fair play-re nevel, nem biztat csalásra, tematizálja a sport etikai vetületét (pl. Mit tegyünk, ha véletlenül szabályt szegtünk? Mit gondolunk a tapadásról vagy a klubtárs segítéséről? Hol a határ a felkészülés és a jogosulatlan előny között? stb.)
  • nem eredmény-orientált, hanem folyamat-orientált. Sajnos ezt a tételt még a tájfutó edzők sem nagyon értik, tapasztalatom szerint. Pedig a személyiség számára valóban hasznos sportkarrier és siker az eredmény-orientált megközelítéssel nem összeegyeztethető hosszú távon. A szívem szakad, amikor kicsi tájfutó gyerekeket látok megszakadni az eredményért és összeomlani a kudarctól, mosoly, öröm sehol...
Nyilvánvalóan mesterséges a szerepek ilyen szétválasztása, de talán mindenkinek érdemes átgondolni, mely területeken erős, hol kevésbé. Az ideális edzőben több funkció egyesül - vagy ha nem is egy személyben, de mivel a gyerekeknek mindre szükségük van, az edzői csapatnak, a klubnak ezeket mind el kéne látnia.

A mi kis csapatunkban a gondoskodó funkciót látta el Gabi, tökéletesen. A fizikai edzések terén az első időben nem kellett sok, se az adagokban, se az edzéstervezésben, mert a srácok igen fiatalok voltak. A technikai edzéseket alapszinten olyan részletesen és sokrétűen adtuk át, ami szerintem ritkaságnak számít. Erre épült minden edzés, mert sok év állt rendelkezésünkre, hiszen óvodás-, kisiskolás kortól jártak hozzánk a gyerekek. A fizikai és technikai képzés szükséges szintjét tudtuk adni, de a periódus végén már látszott, hogy a nagyobb, ügyesebb srácoknak már más kéne, amit nem tudtunk beilleszteni a csoportos edzésekbe. A pszichológiai szerepet a leírtaknál sokkal bővebben nyújtottuk (tanulási, magatartási, beilleszkedési nehézségekkel küzdő gyerekek befogadása, mozgásfejlesztés, korrektív funkció, személyiségfejlesztés stb.), ez adta a Vizsla Nagykovácsi fészek valódi jellegét.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése