2020. február 8., szombat

Progresszív vizualizációs erősítő tréning

Egy általam kidolgozott edzési módszert szeretnék megosztani, ami hasznos lehet azoknak, akik egészségügyi vagy életkori okokból nem terhelhetőek maximálisan.
Aki ízületi problémákkal küzd átmenetileg vagy krónikusan, nem tehet meg bármit a sportolás során. Hangsúlyosabb a fokozatosság elve, de még így is előfordul, hogy egy-egy testrész túlterhelődik és ennek nagy ára van: egy belobbant gyulladás, fájdalom, lassú gyógyulás, kényszerű szünet a mozgásban. Ezért az "ízületesek" a saját bőrükön tapasztalják meg az edzés veszélyeit és sajnos elég sokan erre azt a választ adják, hogy inkább nem teszik ki magukat ilyen terhelésnek. Ezt tapasztalatom szerint támogatja az egészségügy és a társadalom is - aki mozgásszervi beteg, az ne ugráljon, fel van mentve a mozgás alól. Másfelől mindenki tudja, hogy az ízületi merevséget, deformitásokat csak a mozgástartomány fenntartásával lehet úgy-ahogy késleltetni (na meg a hatékony farmakoterápiával, de ez nem ide tartozik). 
Ennek az orvosilag támogatott közvélekedésnek mutattam hátat majdnem egy évtizede, amikor meguntam a beteg státuszt és saját bio-pszicho-szociális énvédelmem érdekében elkezdtem újra futni. Aztán jó pár éve tesóm levitt egy fitness klubba, aminek a stílusa elképesztő távol állt tőlem korábban. Mára megszerettem. Időnként az edzőterem részlegben is megfordulok, de az nem varázsolt el... és futópadon futni, miközben az év minden napján ezt a szabadban, az erdőben is megtehetem, khm... furcsa. Azért vannak helyzetek, amikor előfordul. Itt jegyzem meg, a szakorvosok szerint a térdproblémákra a fekvőbringa a legjobb, sőt, a porcvédő szerek beépüléséhez kifejezetten ajánlott.
De az igazi kedvencem a csoportos erősítő óra kardió felhanggal, leginkább HarasztiPeti módra. Nekem az ő stílusa vált be leginkább, az órái változatosak, dinamikusak, a tempó-váltások nem-tinédzsereknek is megfelelőek. A hozzáállása is kellett ahhoz, hogy RA-sként is járhassak az órákra. Ugyanis nem tolakodó módon biztat, kérésre segít, megérti és szerintem elfogadja, hogy a gyakorlatok egy részét úgy módosítom, ahogy az nekem jó. Persze azt is mondhatnám, hogy ha nem kapja meg a felhasználó ezt a toleranciát valahol, akkor oda ne menjen többet. Nem fogom mindenkinek egyesével elmagyarázni, hogy miért nem ugrok fel a guggolás után súlyzóval a kezemben, elég ha az edzőm tudja. Mellesleg van néhány gyakorlat, amit 35 felett szerintem nem szabadna csinálni; pl. ezek az ugrások, padról leugrás... Preventív megoldásaim az erősítő edzések érdekében:

1. kisebb súlyokat választok, mint az előírt, mert rám más szabályok vonatkoznak
2. addig nem váltok nagyobb súlyra, amíg nem tudom a gyakorlatsort jól kivitelezve végigcsinálni a kisebb súllyal
3. védem a kritikus ízületeket mechanikusan (nekem csuklópánt kell)
4. védem a kritikus ízületeket bemelegítéssel (krém, mozgás)
5. kialakítottam a progresszív vizualizációs technikát:

Szómagyarázat nem pszichológusoknak:

Vizualizáció - mentális folyamat, melynek során elképzelünk egy jelenséget, akár külső képet, akár belső testünkben zajlót, és ezáltal összpontosítani tudunk arra a területre és elő tudjuk hívni a testünk megfelelő válaszát.
Progresszív - ez esetben nem a szó eredeti jelentésére gondolok, bár az is értelmezhető (haladó), hanem a progresszív relaxáció módszerének első felére. Ez a relaxáció az izmok, izomcsoportok megfeszítésére és ellazítására épül, tervezett sorrendben és ismétlésszámmal. Ennek az izomfeszítés része kell nekünk. A relaxáció során használt instrukció, hogy feszítsd meg az x izmot, amennyire csak bírod, maximálisan.

A gyakorlatban a módszer úgy zajlik, hogy az erősítő feladatnál az előírtnál kisebb súlyt választunk vagy nem használunk súlyt. Követjük az edző utasításait, nagyon figyelve a helyes kivitelezésre, és a mozdulatsor közben elképzeljük hogyan feszülnek meg az adott izmok, elképzeljük azt a testi állapotot, amit a (nagyobb) súly használatával érzékelnénk. Összpontosítunk a mozdulatra és az izomra, és a mozdulat során ráfeszítünk, ahogy az edzők időnként szokták is ezt mondani. Ezt a feszítést kitartjuk minél tovább. 
Meggyőződésem, hogy ez a módszer a sérülés kockázatát csökkentve képes az eredetihez nagyon hasonló hatékonysággal véghezvinni az edzést. A kivitelezés megtanulását nagyban segíti, ha az első pár mozdulatot az előírt súllyal végezzük és a testi érzeteket megfigyelve, azokat memorizáljuk. Bárki kipróbálhatja, a súly lerakása után is képesek vagyunk azonos izomfeszítést létrehozni.

Remélem, érthetően írtam le, jó gyakorlást!

{ez itt a megfeszített izmot ábrázoló kép helye, nézz rá a szép kidolgozott bicepszedre!}

2020. január 13., hétfő

Tanulási nehézségek az iskolában és a sportban 1.

Találtam néhány piszkozatot, amit most közzétettem, különösebb átolvasás nélkül. De ezzel a témával szeretnék foglalkozni a továbbiakban. Ez az első rész két éve íródott, azóta a helyzet semmit nem javult, viszont sokat romlott.

Felhívom a figyelmet, hogy az alábbiakban a sporthoz és azon belül a tájfutáshoz nem tartozó téma következik, csak az olvassa, akit a gyerekkori tanulási zavar, nehézség érdekel. A 2. részben viszont a tanulási nehézséggel küzdő sportolók támogatásáról lesz szó.

Kevés dolog bőszít fel annyira, mint ami az oktatásügyben zajlik manapság. Racionális gondolkodással - pártállástól függetlenül - belátható, hogy kedvezőtlen irányba halad a magyar oktatás. Most azokat a kormányzati érveket hagyjuk, melyek az egész problémát negligálják, mint pl. ahogy a PISA eredményeket kommentálják; mert értelmes ember ezeket a magyarázatokat nem veszi be. Azt már nehezebb eldönteni, hogy dilettáns, rossz szakemberek helyzetbe hozásáról és szakmaiatlan döntésekről vagy egy átfogó, politikai indíttatású tervről ("értelmes fiatalok helyett alattvalókra van szükség") van-e szó. Vagy mindkettőről.

A jelenségek leírásába most nem mennék bele, mert akkor nem állnék fel a géptől egyhamar, de a témához hozzátartozik az a tendencia, hogy az oktatáspolitika szándéka szerint az iskola mint intézmény nem a differenciálás, hanem az egységesítés felé megy. Vagyis arra lökik. Az egyéni elképzelések tanuló és pedagógus és szervezet szintjén is nemkívánatosak. A központosítási törekvés intézménytípusoktól függetlenül megvan: a kormányzat (véleményem szerint visszaélve a hatalmával) igyekszik ellehetetleníteni az alternatív iskolákat, pedig azok óriási civil szolgálatot tesznek a kockába nem illő gyerekek ellátásával; központosította az önkormányzati állami intézményeket; és kizárólag a megbízhatóan hűséges egyházi iskolákat emelte ki extra támogatással.
(Mivel az állami intézményekben folyó munkára van rálátásom, a továbbiak azokra vonatkoznak.)

A központosítási és színvonal-csökkentési terv eszközei sokfélék, a legfontosabbak:

  • olyan (korszerűtlen) tantervi követelmények, melyek mellett az egyéni haladási ütem, és a pedagógus szabadsága minimálisra csökken. + nem azt tanulják a diákok, amire valójában szükségük lenne
  • olyan osztálylétszámok szabályozása, amely mellett a differenciált oktatás és támogatás jól nem megoldható (a pedagógusok kiégése és pályaelhagyása ellen tett lépések száma = 0)
  • olyan tankönyvek kötelező választása, melyek alacsony minőségűek, időnként ideológiailag megkérdőjelezhetőek, és nem veszik figyelembe a tudományos kutatások eredményeit

Tanulási nehézség
Oké, most már tényleg elég a bevezetőből, lássuk a tanulási nehézségeket. A szakmai definíciók helyett próbálom közérthetően összefoglalni (ezzel növelve a pontatlanságot):
Ha egy gyerekkel probléma merül fel az iskolában, annak három fő oka lehet: beilleszkedési, tanulási és magatartási. (Nem szólva a családi, pedagógiai okokról.) Ha alaposabban megnézzük a helyzetet, kiderülhet, hogy

1) a gyermek komoly nehézséggel küzd, ami lehet:

  • autizmus
  • tanulási zavar (diszlexia, diszkalkulia, diszgráfia vagy ezek keveréke)
  • hiperaktivitás, figyelemzavar
  • értelmi akadályozottság
  • egyéb

és végeredményben sajátos nevelési igényűnek (SNI) tituláljuk és ezek alapján speciális ellátást kap kéne kapjon. Vagy maradhat a "normál" iskolában vagy nem, ebben nagyok az egyenlőtlenségek.

2) a gyermek problémája kevésbé súlyos, beilleszkedési, tanulási vagy magatartási nehézséggel küzd (BTMN). Marad az iskolában és olyan ellátást kap elvileg, ami segít a nehézségei leküzdésében. A gond csak az, hogy mint oly sok más dolognál, sokkal egyszerűbb lenne megelőzni a tanulási nehézséget, mint a kialakult problémát kezelni. A jelenlegi oktatási színtér - erőforrás hiányában - kevéssé képes a prevencióra, sokkal inkább marad a tűzoltás, a gondok így-úgy-amúgy kezelése.
Vegyes, de zömében lesújtó véleményem van az iskolák munkamódjáról és szokásairól a BTMN gyerekek ellátásában. A tanulási zavar régóta ismert, hazánkban is már a '60-as években megindult a diszlexia prevenciós és terápiás munka Meixner Ildikó és munkatársai jóvoltából, 1994 óta a DSM is tartalmazza (mentális rendellenességek osztályozása). Mégis, a tanárképzés csak minimálisan foglalkozik a témával, az öt év alatt megtartott egy-két pszichológiai tárgy kis részeként (nem néztem meg az összes képzés tantervét, de általánosságban ez mondható el). A leendő tanárok alig hallanak a tanulási nehézségekről, pláne nem a kezelésükről! Ha igen, az néhány nagyon elkötelezett kollégának köszönhető.
Még mindig ott tartunk, hogy a pedagógusok egy része ismeri és hatékonyan kezeli a tanulási nehézségeket (főként ha gyógypedagógiai, pszichológiai végzettsége is van), másik része nem fogadja el a probléma létezését sem, a többiek pedig nem foglalnak állást, nem foglalkoznak ezzel. Manapság is előfordul, hogy egy bizonyítottan részképesség-zavarral küzdő gyerek nem kapja meg az őt megillető kedvezményeket, mert a tanár egyszerűen lustának tartja! Mit neki szakvélemény, diagnózis... inkább ítélkezik. A szülő ilyenkor kér, követel, igazgatóhoz fordul - és ha a vezető sem ért egyet vagy nem képes változtatni, akkor nem marad más, mint elmenekülni. Meggyőződésem, hogy az iskolaváltások leggyakoribb oka a szülő-pedagógus-igazgató problémamegoldási kudarca, azon belül is a nehézségekkel küzdő gyerekeket érő negatív eljárás. Megesik, hogy a pszichológusnak sem marad más, mint iskolaváltást javasolni.
Az oktatáspolitikai bevezetőmre azért volt szükség, mert az iskolában tapasztalható hozzáállás ennek is következménye - ma az iskolavezetők csak korlátozottan változtathatnak és energiájuk sincs erre. A kormányzat, a fenntartó burkolt és kevésbé burkolt módon szintén azt üzeni, hogy nem kell foglalkozni az egyéni problémákkal, nem kell kedvezményeket adni (a következő tanévtől nem adható tantárgyi felmentés az elsőfokú eljárásban), nem kell fejleszteni. A nagy büdös igazság az, hogy csak az az iskola és pedagógus tud magas minőségű, korszerű tanítást végezni, aki bátran felvállalja a szakmai és személyes elképzeléseit, kockáztatva ezzel, hogy nemkívánatossá válik a fenntartó számára. Lehet erre jó példákat látni az állami szektorban is; jó eredményű gimnáziumokban előfordul, hogy merik nem az állami tankönyveket használni.

Prevenció
Említettem, hogy a tanulási nehézséggel diagnosztizált gyerekek ellátása akadályokba ütközik. Sajnos a túl későn felismert olvasási, írási, matematikai nehézség esetén tényleg nem marad más, mint megkönnyíteni egy kicsit a diák dolgát, hiszen sokkal rosszabb esélyekkel vesz részt az osztályzással végződő megmérettetésnek. Kb. mintha úgy kéne lefutnia a sulikört, hogy a hátán egy húszkilós zsákot cipel, vagy - figyelmi problémák esetén - a feje körül méhraj zümmög.
Az egyéni eltérések jelentősek, de nagy becsléssel kb. az alsó tagozatban lehetséges hatékonyan fejleszteni a részképesség-zavarokat. Ehhez alapos felmérés, fejlesztési terv, és egyénre szabott módszerekkel dolgozó, elegendő kapacitással bíró fejlesztő pedagógus, mozgásterapeuta stb. szükséges. A fejlesztés nem korrepetálás.
A definícióból következik, hogy az írás-olvasás elsajátításának vége előtt nem mondható ki egy gyerekről, hogy tanulási nehézséggel / zavarral küzd. Mégis, az iskolák egy része - a kapacitás hiányában - ennek leírásához köti a fejlesztést. Valójában ennek úgy kéne működnie, hogy az iskola szakemberei saját hatáskörben felmérik a gyerekeket és biztosítják a megfelelő támogatást. A szakértői bizottságoknak csak súlyos, makacsul fennálló nehézségeknél kéne közbelépnie.
A valóban hatékony beavatkozást az óvodában és az 1-2. évfolyamon lehet megtenni. Ekkor adható preventív ellátás, ami segít megelőzni a diszek kialakulását. Az óvodákban felmérik a gyerekeket (DIFER szűrés), ekkor már jól láthatóak a részképesség-nehézségek, de a szűrés utáni fejlesztés, támogatás gyakran elmarad. Ma már tudjuk, hogy a tanulási nehézségek jelentős részénél (nem mindig) a mozgásterápia rengeteget segít. Nem a foci, balett, kidobós, hanem szakember által végzett mozgásterápia (Alapozó, INPP, TSMT és társaik). Ennek elérhetőnek kéne lennie az ovikban és az iskolákban, legalább a kiszűrt gyerekek számára.
Ha egy beavatkozást tehetnék csak - szóval nem vezényelhetnék le egy komplex oktatási reformot -, akkor azt érném el, hogy minden iskolában az erre fogékony tanítókat csoportos mozgásterápia vezetésére tennék képessé (képzés) és a mindennapos testnevelés legalább heti két alkalmát mozgásfejlesztéssé alakítanám. S ugyanez az óvodában.

Meixner-módszer
Hosszú évek munkájával és tapasztalatával Meixner Ildikóék létrehoztak egy olyan írás-olvasás tanulási módszert, ami kiválóan illeszthető az általános iskolai tantervbe, senkinek sem árt, de a tanulási nehézség veszélyeztetett gyerekeknek hatalmas esélyt ad a későbbi problémák megelőzésére. Távol tanítja egymástól a kritikus betűpárokat, több modalitást használ, figyel a ritmus és a térbeli tájékozódás fejlesztésére, kis lépésekben halad. A pedagógia iránt nem különösebben érdeklődő szülő azt tapasztalja, hogy egy könyvnyi mellékletet kell felvágnia apró kártyákra (bár azt is jobb lenne a tanulóknak csinálni), akár bosszankodik is ezen. Ne tegye, inkább örüljön, mert a gyereke jól járt! Számos iskola felismerte ennek jelentőségét, és bevette a programjába a Meixner-módszert.
Sajnos a komplex módszert nem sikerült engedélyeztetni (1-4. évf.), javaslatként 1-2. osztályban ajánlott. A program úgy került kialakításra, hogy a második osztály végén a gyerekek ugyanott vannak, mint a hagyományos módszerrel, csak sokkal erősebb alapokkal és kisebb BTMN kockázattal. A tankönyvcsalád kidolgozói sok munkával elérték, hogy az 1. osztályos könyvek bekerüljenek a választhatóak közé, de sajnos a folyamat aztán elakadt (vö. oktatáspolitika) és a további évfolyamok anyagai már nincsenek támogatva. Ez a jelenlegi ingyenes tankönyvi rendszerben azt jelenti, hogy csak a nívós és elhivatott iskolák és pedagógusok vállalják fel, hogy bár nem támogatott, a szülőkkel megvetetik a 2. osztályos könyveket is. Meggyőződésem, hogy miközben már minden iskolában osztálypénzt szednek adnak össze a szülők sokmindenre (pl. papír, zsebkendő, gyümölcs, programok), egy jobb oktatás kedvéért szívesen vállalnák ezt a havi 500 forintos többlet kiadást (a Játékvár olvasókönyv és a három munkafüzet ára 4900 Ft). A jobb iskolákban ezt úgy oldják meg, hogy a 2. osztály I. félévében a Játékvárat használják, utána haladnak a hagyományos tankönyvvel - és be szokták fejezni azt is év végéig.


Amikor csak névleg fut a Meixner-módszer

Ma már szakmailag kezd ciki lenni, ha valaki nem ismeri, nem használja ezt a bizonyítottan kiváló módszert. Viszont ha az iskola csak zászlóra tűzi, de nem ismeri meg, akkor adódik egy felemás helyzet. A tankönyv-támogatási rendszer következtében sok helyen előfordul, hogy 1. osztályban még igen, de 2.-ban nem ebből tanulnak a gyerekek. Nem tudom azt mondani, hogy károsabb, mintha bele se kezdtek volna a módszerbe, de sok gyereknek okoz nagy kárt. Mivel a módszer két évre van optimalizálva, a 2. osztályban kapott hagyományos (Hétszínvarázs és társai) tankönyvhöz képest óriási a szakadék, és nincs semmi átmenet.
És ha ehhez még egyéb gond is társul, pl. a pedagógus kényszerű hiányzásai elsőben, akkor előállhat olyan helyzet, mint az egyik Nagykovácsi osztálynál: a gyerekeknek úgy kellett egész oldalas olvasmányokkal megküzdeniük, hogy 9 betűt egyáltalán nem tanultak, négy betűnél pedig nem történt meg az elmélyítés. Első évben nem tudták befejezni az anyagot, másodikban folytatni akarták - na, ebből nem lett semmi. (Azóta eltelt két év, a most negyedikes osztályban még mindig nem megy gördülékenyen mindenkinek az olvasás, az írásnál többeknek van gondja - ez megelőzhető lett volna.) De még ha nincsenek is extra körülmények, akkor is hatalmas ugrás van a két módszer között. Ekkor sokaknál megkezdődnek a szülő vagy tanár számára is látható problémák és tömegesen jelennek meg a gyerekek a pedagógiai szakszolgálatnál, sok esetben idejekorán. Szinte hallom, hogy a szkeptikus olvasó azt mondja: de hát a gyerekek többsége már jól olvas ennyi idősen. A gond az, hogy egyáltalán nem biztos, hogy JÓL olvas, illetve hogy az olvasási területen van a nehézsége. 
A kutatások szerint ma hazánkban a tanulók harmada veszélyeztetett tanulási nehézségek terén. Egy részük a pedagógiától függetlenül szakértői bizottsághoz kerülne mindenképp; másik részük egyéni fejlődési ütem hatására "gyógyul" (kinövi), harmadik részük problémákkal küzd majd és a családi / iskolai beavatkozások, fejlesztések hatására különböző sikerrel megküzd majd a tanulási nehézségével.
Ez a nagyszámú gyerek populáció minimális befektetéssel megkaphatná a jó készségelsajátításhoz szükséges időt és eszközt, csökkentve a rossz kimenetelek kockázatát.

Tünetek
Honnan látjuk, hogy a gyermek elakadt a folyamatban vagy túl nagy ugrásra kényszerítettük?

  • Leggyakrabban azt érzékeljük, hogy a gyerek nem szeret olvasni. Nincs kedve elkezdeni az önálló olvasást, elmismásolja a leckét, ha az pl. 3x ismételt olvasás (ne legyenek illúzióink, a napköziben ennek ellenőrzése szinte kivitelezhetetlen). 
  • Vagy azt vesszük észre, ha odafigyelünk, hogy nem azt olvassa, ami oda van írva. Kipótolja emlékezetből, logikával.
  • Gyakori, hogy sokkal gyorsabban olvas (mert a többiek is úgy vagy ez a tanári elvárás), mint ahogy valójában tud folyamatosan. Aztán a szöveg torlódik, megakad, hibázik.
  • Betűket felcserél, szavak végét nem olvassa, sorokat ugrik...
  • Nem érti, amit olvas. A Meixner könyvekben a szöveg tagolva van, közben megértést segítő, ellenőrző kérdésekkel. Ha mechanikusan olvas, nem figyel valójában a szöveg jelentésére.
  • Nem jól fogja a ceruzát, nem jó helyen kapcsolja össze a betűket, felcseréli a betűket. 
  • Íráskor nem tud a sorban maradni.
  • Sokat hibázik írásban, mert maga a kivitelezés sok energiájába kerül. A hibákat nem veszi észre, ha felnőtt nem javítja, úgy marad.
  • Sok hibával, lassan számol, számokat felcserél. 
  • Még mindig keveri az irányokat, bizonytalan az időérzéke.
  • Nem mennek a ritmusos feladatok.
  • és félig már következmény, de nagyon látványos: utál leckét írni, elkalandozik a figyelme, elhúzza a tanulást, motiválatlan vagy dühös, nincs sikerélménye.

Mit tehetünk tanárként?
A jelenlegi kedvezőtlen viszonyok között is kialakíthatunk olyan szemléletet, amelyben helye van az eltérő fejlődésű és nehézségekkel küzdő gyerekek támogatásának. Ha megismerjük a rendelkezésre álló módszereket, bátran alkalmazhatjuk azokat a munkánkban és ne féljünk a gyerekek érdekében kiállni szakmai érveink mellett! A pedagógusnak még jogában áll az egyes feladatokat, anyagokat megválogatni, a fix tankönyv mellett is beépíthető néhány módszer - ehhez ajánlott a Meixner módszer ismerete; és a pedagógiai szakszolgálat munkatársaitól is kérhetünk megvalósítható ötleteket.
Habár az iskola jelenleg központi felügyelet alatt van, informálisan mégis a helyi közösséghez tartozik, a települési önkormányzat elemi érdeke minden rendelkezésre álló eszközzel támogatni. Ezt akkor tudja megtenni, hogy a pedagógus csoporttól elér hozzá az igény...
Meggyőződésem, hogy ha a pedagógus hitelesen és őszintén beavatja a szülőt a gyerekénél észlelt nehézségekbe, az tiszteletet és együttműködést vált ki. Nem vagyok a katasztrofizálás híve, de tanulási nehézség veszélyeztetettség figyelmen kívül hagyása visszafordíthatatlan következményekkel jár és ez a pedagógus felelőssége is. Nem korszerű az a hozzáállás, miszerint "majd megoldódik", "szólok, ha biztosan látom, hogy nem megy neki" vagy "ez nem az én dolgom". Olyan lehetőség van a tanító kezében, melyet vétek lenne elszalasztani.

Mit tehetünk szülőként?
Azt javaslom, hogy ne várjuk meg a problémák látványos jelentkezését vagy az iskola jelzését.
Kérjük az óvodai szűrés eredményének megbeszélését, és ha szükséges, a fejlesztéseket.
Ne féljünk iskolaérettségi vizsgálatot kérni, mert a pedagógiai szakszolgálat munkatársai az érettségen kívül a tanulási nehézség veszélyeztetettséget is észlelik és javasolnak további lépéseket.
Olyan iskolát és osztályt válasszunk, ahol a Meixner módszert használják 1-2. osztályban!
Ha mégis módszer- / tankönyvváltásra kerül sor:
év elején ismételjük át a betűket olvasásban, írásban - látni fogjuk, melyiket kell gyakorolni.
Amíg nem megy jól és kedvvel az önálló olvasás gyermekünknek, rendszeresen, minden nap olvassunk közösen! Ehhez válasszunk direkt ilyen felépítésű mesekönyvet, ahol rövidebb nagyobb betűs bekezdés a gyereké, a következő a szülőé. Ezt bármely könyvnél megtehetjük, pl. ha a párbeszédeket a gyermek olvassa, a többit mi. Olvasás után kérdezzünk vissza (kreatívan), hogy meggyőződjünk róla, a gyerekünk értette a történést és fejlesszük átfogalmazó, összefoglaló készségét.
Járjunk könyvtárba, könyvesboltba, keressük meg azt a könyvet, ami érdekli a gyerekünket! Mutassunk példát, olvassunk mi is!
Válasszunk olyan mozgásformákat, sportot, ami fejleszti az egyensúlyérzéket, koordinációt! Hagyjuk a gyerekünket az általa választott mozgást csinálni, pl. padkán egyensúlyozni, hintázni...
Amikor játékot vásárolunk, nézzük fejlesztő-szemmel: nagyon sok olyan játék van, ami népszerű a gyerekeknél, nem tanulás-szagú, de fejleszti pl. a figylelemkoncentrációs készséget.

Folyt. köv. a tanulási nehézséggel küzdő gyerekek, fiatalok sportolásával.

Budapesti és Pest Megyei TrailO Bajnokság

1

TrailO Csapat OB

A tavalyi csapatbajnokságot a VB miatt kihagytam, így nem tudom mihez viszonyítani az ideit. A helyszín, a Hungária kupa nagyban meghatározta a résztvevők körét - sajnos mozgássérült versenyzők kevesen indultak. A füzérradványi Károlyi kastély parkja újdonság volt nekünk is és igazán jó terepnek bizonyult.

A rendezők Márkus Tamással az élen jó pályát készítettek, 2+14 pont, a térkép szépen helyesbítve, csak egy-két helyen maradt benne pontatlanság. Sajnos az indulók zöme a futópályája teljesítése után szeretett volna indulni, ez hosszú sort és sok várakozást eredményezett. A mindenkori rendezőknek el kell gondolkodni olyan megoldásokon, ami ezt kiküszöböli (rajtlista készítése, időmérők a pálya végén és külön személyzettel, rövidebb séta az időmérő állomás felszabadulása után - takarás használata, stb.). Látszott, hogy rengeteg munkát fektettek a pálya tervezésébe, ötletes, többféle módszert igénylő feladatok voltak. Különösen nehéz úgy pályát tervezni, hogy az indulók között voltak teljesen kezdők és igen gyakorlottak, különböző elvárásokkal.

A pontok elemzését kiegészítem Mihók sporttárs pontozásos értékelésével, mert hasznosnak találom a rendező számára így visszajelezni (de ez csak az én véleményemet tükrözi).

1. időmérő: kiváló feladat, nem is túl egyszerű, de minden növényzeti elem beazonosítható, a térkép jó, a többségnek kellett min. 10 mp. (4)

2. időmérő: ötletes és bátor húzás, mert a keresett objektum (sövény) nem látszott teljesen, de három bója biztos helyen, így csak a D lehetett. Ebből az irányból nem zavart be a ház kiszögellésének hibás helyzete sem a térképen. (5)

1. pont: nehéz, talán túlságosan is. Igen rosszul látszottak a bóják a növényzettől. Két dolog segíthetett: a ház déli vonalához legközelebbi kellett a jó legyen, illetve a jellegfától és padtól nagyjából egyforma (kb. 4 méteres) távolság - mindkettő a B-t adta ki. (4)
2. Sokat vitáztunk ezen az állomáson és asztal mellett úgy vélem, ki kellett volna emelni az értékelésből. A helyszínen a ház sarkához való viszonyítást éreztem a legerősebb támpontnak, de belátom, hogy ez csak egy az 5 közül:
- ház kiszögellésének vonalában (Z-t ad)
- sövény felénél (B vagy C)
- jellegfától való távolság, 10 m (B vagy C)
- kőfal ÉD szakaszának vonalától való táv, 3m (Z)
- TC2 helyes bójával átellenben (A)
Sajnos túl sok térképhiba volt itt, a válaszok is szórtak mindenfelé. (A feladat 4-5 lenne, de így 1-es.)

3. Három bóját láttunk a távolban, közülük választani nem volt bonyolult, ha eszünkbe jutott a házfal vonalát használni (C). Viszont már a nézőpontból gyanús volt, tovább sétálva, az erdőn át visszanézve pedig erősen gyanús, hogy a bóják nem a kerítésen vannak, hanem előtte. A növényzet be-becsúszott a bója és a kerítés mögé, mozogva. Szerintem ez szép Z, bár elit (a versenyzők 80%-a hibás választ adott). (5)
4. Kifejezetten egyenesek állítását igénylő feladat. A letörés tetején csak 3 bója, a sövényvégektől nézve szépen kijött a C és a déli letörés végét is könnyű volt vele egyvonalba látni. (5)
5. Jó N pályás (kezdő) pont, elitnek kissé könnyű. Ha a futó észlelte, hogy a "fák között félúton" egybeesik a letörés tetejével, magabiztosan válaszolhatott. A legtöbben (80%) ezt válaszolták meg helyesen. (4)

6. Bár elsőre nem annak tűnt, távbecslős feladat volt. A bozótfoltok rendben a helyükön, bár nekem a déli tűnt inkább hasasnak, nem az északi, ahogy a térkép ábrázolja, de ez már súrolja a kötözködést. Az arányok és a bozótok közti átjáró sejtése a C bójánál, a D megoldáshoz vezettek. Ezt is elég sokan tudták, de szerintem klassz volt. (5)
7. Hát ezen a ponton annyi időt el lehetett kotlani, hogy csak nnnna. A keletebbi betonozott terület is csak nyomokban látható, a másik (keresett) pedig egyáltalán nem. Sejtette az ember, hogy a szintbeli kiemelkedés egy ilyen placcot rejt, de biztosra törekedve meg kellett nézni minden irányból. Minél tovább elemeztem, annál bizonytalanabb lettem: a ház kiszögellése szerintem rosszul volt rajzolva, sokkal kisebb volt a valóságban, a fa is talán messzebb állt. Szóval kicsit lutrinak, bár valószínűnek tűnt a Z válasz. Az 59% hiba még elmegy. (Az észlelt térképhibák miatt 4.)
8. Ez a pont maga lett volna a tökély, ha a pályakitűző tudja, amit sokan szintén nem, hogy a földletörés - mint általában a domborzati elemek - esetén kiegészítés nélkül a középen való elhelyezés a helyes. Tehát ha nem adunk meg alja/teteje pontosítást a szimbólban, akkor függöleges irányban a közepére kell rakni a bóját. Így nem D, hanem Z volt a jó válasz, ehhez viszont kicsit közel volt a C, kb. 1-1,5 méterre. C nélkül vagy középre rakva szuper kis pont lett volna belőle, így meghagytuk egy nem túl korrekt Z-nek, amit csak 16% talált el. (3)
9. Jópofa cseles pont volt. Azért, mert keletről és a nézőpontból (Ny) hosszasan lehetett rajta kotlani, mivel nem látszott, hogy az egyedül szóba jövő bója (D) tényleg az ösvények középvonalában van-e. Ja, ha az illető tudta ezt a szabályt (bár az állványok kihelyezéséből sejthető volt). Viszont ha az ember visszanézett a 10-es ponttól, gyönyörűen látszott az egész kérdéses sétány és a közepén álló bója :) A többség eltalálta, csak kérdés, mennyi gondolkodás után. Meg lehetett volna fejteni 1 perc alatt, én néztem vagy tízig. (Nálam ez 5 pontot ér.)

10. Talán túl egyszerű volt (77% tudta), hiszen csak a jellegfákat kellett megszámolni, plusz ott volt az a vasdoboz is. Úgy vagyok vele, hogy sokkal jobb, ha van egy könnyű feladat a pontok között, mintha nem lenne. A világversenyeken is van egy-egy szimpla, de mivel nem tudjuk, az vagy nagyon is cseles, ugyanúgy energiát igényel a biztos válasz. (4)
11. Ehhez az ötlethez is csak gratulálni tudok: ott van a bozótban egy jellegfa, lombjaik összenőve, de azért kivehető (csak dél felé elsétálva). A pályakitűző három bóját berakott a két fa vonalába, a bozótsarok és a fa közé a jót. Tovább nehezítette a megoldást, hogy a között-vonalra nem lehetett merőlegesen ránézni és a növényzet íve minduntalan arra csábította a versenyzőt, hogy az egyik álbóját lássa félúton. A helyes a legtávolabbi, E bója. (5)
12. Ez sem lett volna rossz, csak hát a letörés közepén kellett volna legyen. Igazság szerint ezt is ki kellett volna inkább venni, csak annyira nem szerettük volna ilyennel rontani a versenyt... A kör közepe egyértelműen a letörés alján van, közel az úthoz; viszont a B bója szinte megfelel a letörés közepének (harmadának). Így a B-t fogadták el helyesnek. (Vélemény: 1, helyes kihelyezéssel pedig túl könnyű lett volna: 3.)
13. Itt mindent rendben lévőnek éreztem. Mindkét végétől benéztem a nyiladékba, hogy középen vannak-e a bóják. Mivel ott voltak, maradt az iránymérés. A legnagyobb eltérés (fokban) a bóják között a csoporttól északra lévő padtól volt, nekem onnan pontosan kijött a C (bár nehezen lehetett látni a bójákat). Még megnéztem a másik padtól is, de az már nem volt annyira informatív. Hibás 63%, talán ha kicsit nagyobb távolságra lettek volna bóják egymástól, nem ennyire komplikált megoldani. (5)
14. Olyan kár ezekért a letörés pontokért... Itt sem a közepén voltak, de mivel a feladat a kanyar ívét látni és az én magasságomból nem látszott a letörés alja - nem tűnt olyan gázosnak elfogadni a D választ. Sajnos később hallottam, hogy a magasabbak látták a rézsű alját és páran ezért mondtak Z-t. 
Mivel a rendezők és jelenlévők számítottak a véleményemre, amelyben több szempont játszott közre, a verseny után lelkiismereti kérdést csináltam belőle (mint mindenből :)), hogy jól döntöttünk-e a vitatott pontok kapcsán. Utólag a 2-es és 12-es pontokat kivenném. De megnéztem a részletes eredményeket és a fentiek + a 14-es pont likvidálása nem változtatott volna lényegesen a sorrenden.

Örömmel jelentem, hogy a felnőtt csapatbajnokságot a BEAC nyerte, Madarassy Anikó - Biró Fruzsi összeállításban. Ezüstérmes a ZTC az Erdős házaspár (Ági és Gábor) által, harmadik pedig a SPARI csapata (Zacher Márton, Gyalogné Dobróka Anett).
A fiataloknál a ZTC-sek ismét bizonyítottak (Porgányi Márk, Erdős Márton), Tóth Blanka és Kadocsa Rebeka a Mazsola SE-nek második helyet, Hajnal Dorka és Turschl Bence a Sparinak bronzérmet szerzett.
A legerősebb egyéni induló Fehér János (DTC), aki az előbb felsoroltakkal egy szinten teljesített, 12 pontot szerzett.

Köszönjük a Hajdú-Bihar Megyei és Debrecen Városi Tájékozódási Futó Szövetségnek, valamint a Hungária Kupa rendezőinek és főképp a Márkus családnak a sok munkát!
Az eredmények és megoldótérkép elérhető itt.



2020. január 12., vasárnap

TempO Trophy - La Féclaz / 3.

Több helyen is említettem már, hogy a rendezőség dicséretesen tette a dolgát. Persze ez hozzáállás kérdése is: van, aki mindent mosolygósan vesz, és van (gyakrabban), aki mindenen hőbörög. Magamat középre sorolom. Mindenesetre itt flottul mentek a dolgok (Trondheimtől eltérően). Egy kevésbé jól szervezett esemény volt, a TempO. Jó-jó, az még nem VB szám, de a tűző napon állni órákig igencsak trágya volt. Ha lett volna rajtlista, akkor a jól kiépített aréna egy árnyas helyén lehetett volna várakozni, néhány kupont beszerezve (arra adták az ételt-italt). A sorban állva felhagytam azzal a reménnyel, hogy a szálláson maradt család felé tett ígéretemet tartani tudom - nem fogunk délben elindulni más tájak felé.

A nap jelszava: Foxtrot

Újításként - és egyben előjelezve a tempO és így a trailO fejlődési irányát - a pontokon nem 5, hanem 6 bója volt. A hatodik neve Foxtrot. Az időt rövidítették: az öt feladatra max. 150 mp áll rendelkezésre, tehát pontonként 30 mp. A rossz válaszért viszont maradt a 45 mp büntetés. Ezzel a módosítással talán elérhető, hogy ne érje meg hazardírozni, gondolkodás nélkül tippelni. (Bár szerintem eddig se érte meg.)
A hét állomás nagyon közel állt egymáshoz, lényegében az előző napi pálya 17-19. pontjai környékén, egy a futók véghajrájának is helyet adó tisztáson.

Íme a megoldótérkép:


















És a fényképek:
1.
A képen csak az A-C bóják láthatóak, és azok is kissé torzan.  Ebben a blokkban a 12 Z-je volt nehéz, utólag nem is értem,