2019. július 16., kedd

Így jártam éjszaka

Ahogy idősödöm, egyre rosszabb a humorom (l. a bejegyzés címét), bár a gyerekeim szerint sose volt jó. Nagy kedvencemről, az éjszakai OB-ról fogok írni, az idén ott szerzett tapasztalataimról. Mármint tájfutó OB, trailO szakágban már jó pár éve nem rendezünk éjjeli versenyt, mert nem akarjuk kockáztatni, hogy abból a kevéske versenyzőből még elveszítsünk valakit. És lássuk be, erre éjjel sokkal nagyobb az esély. 
Talán ezért, az eltévedés fokozott veszélye miatt, sajnos, nagyon sok sporttárs nem kedveli az éjszakai futást. Vagy mert sötét van és ez extra felszerelést tesz szükségessé. Vagy mert hideg. Vagy - bár ennek csak egyesek szerint lehet bármi köze a létszámhoz - mert esetleg, talán, előfordulhat, hogy félnek az erdőben éjjel. Na jó, bevallom, én vagyok az egyesek, akik szerint ez a valódi ok. Könnyen dumálok, mert én nem félek, vagy ha pl. viharos éjjelen mégis érzek némi szorongatót, azt nem esik nehezemre legyőzni és ezt még élvezem is.
Egyszóval sajnálatos módon idén is elég kevesen vállalták az indulást a most számomra is megnyílt N45-ös kategóriában. Hat nevező, aki végigmegy hatban van. Jól hangzik! Nem, igazából szörnyen hangzik, és előre lelövöm a ranglista-kritikának is felfogható mellékzöngét: mivel Anna rossz pontot fogott, Móni pedig feladta, így hiába küzdöttünk, hiába OB, egy icipici pontot se ért.
Egyre romló kedvvel közelítettünk Pomáz felé a végre újra itthon lévő lányommal, mert vihar, eső és még több eső tűnt eluralkodni a térség felett. Sajnos nem saját lámpával mentem, hanem kedves Sparis ismerősök fejlámpájával, elég jó fényerő, csak sajnos a két aksi közül vigyázzak, az egyik nem oké. Nem baj, a pótaksit is kivittem a rajtba. Először a rajtszalagozást nem találtam, aztán három méter múlva bőrig áztam, aztán meg eltanyáltam, így érve el ideje korán a varacskos disznó kinézetet.
A verseny tanulságait ígértem, hát lássuk:
Kicsit rövidnek találtam a pályát (4,1 km 11 ponttal), de mint később kiderült, a győztes időt így sem sikerült megközelítsük (45 perc helyett 58). Lényeges és egyben nagyon tanulságos hibát csak az egyes pontra csináltam, nagyjából ott el is dőlt, hogy idén sem leszek bajnok. A tanítványaim kedvéért csináltam ezt a remek rajzot, így próbáltam rekonstruálni a hibát:
A rajtból elindultam felfelé a széles úton. Próbáltam közben a vezetéket is nézni, de nem láttam. Valószínűleg az első elágazásnál (térképen) kellett elmenjek a jobboldali ösvényen, legalábbis máshogy nem történhetett. A nagy utamat folytattam, hittem én, de amikor a kanyarba értem (1b), akkor már az 1a-val jelölt helyen voltam. Haladtam kicsit egyenesen, azt hittem a 2b szakaszon vagyok és elkezdtem keresni az útelágazást és a DNy-ra kimenő utamat. De ekkor már a 2a szakaszon rohangáltam, 3-4x oda-vissza futkosva, hogy hol van már az az út vagy utak. A 3a-nál északról betorkolló útra azt hittem, hogy a 3b az. Így hát kissé szitkozódva, de meggyőztem magam, hogy ez az útelágazás nincs meg, és bementem az általam helyesnek vélt irányban az erdőbe. A durva az, hogy fel-le rohangálás és bevágás közben folyamatosan ellenőriztem az irányt. Azt most sem értem, hogy kb. 90°-os eltérést hogy nem észleltem. Mondhatnám, hogy itt valami a tájolóval sem stimmelt, de ehhez oda kéne menjek újra, így inkább azt állítom, hogy a mágneses észak - tájoló - agy folyamat valamelyik eleme nem működött megfelelően. 
Tény, ami tény, bementem tök fals irányban az erdőbe, és igaz ugyan, hogy sokkal később értem ki rétre, mint azt a térkép alapján sejteni lehetne, de akkor egy olyan tetőre, ahol a széles vezetékoszlop fogadott és fantasztikus panoráma a városra. Át is suhant az agyamon, hogy inkább itt le kéne ülni.... 
Ez jelentős segítség volt magam helyrerakásában, ha ez nincs, ki tudja, mennyi időbe telt volna hazatalálni. Persze a hiba eléggé összezavart, de srácok! soha nem szabad feladni, mert nem tudhatod, mit tartogat még a pálya és mit csinálnak a többiek.
Ennek bizonyítéka, hogy az utánam 4 perccel rajtoló Kati persze itt már kielőzött (5 percemet vitte el ez), és a 2-es pontra menet, a térképrészlet bal felső sarkában értem csak utol. A 4-es pontunk már kint volt a nyílt részen, pálya megnézhető itt. Éjszaka sokkal nehezebb leszakadni a másikról, főleg nyílt részen. Engem ugyan nem zavart volna, ha Kati elrohan, vagy szétválunk, egészen a 7-es pontig, ahol viszont váratlan dolog történt. A 8-asra menet egyszer csak sötét lett! Tök sötét. Igen, igen, rossz döntést hoztam még a rajtban. Ugyanis kivittem a másik aksit, de mivel addig nem történt semmi és mert nagyon utálok cipelni, a vízhatlanná csomagolt másik (jobb) aksit ott leraktam. A rajtba menet fél órája és az azóta eltelt 50 perc alatt a gép elfáradt, gyengébb fokozaton is és azt mondta szevasz. Meglepődtem és mondtam Katinak, hogy (nem idézném szó szerint) és rá leszek utalva. Igaz, ő ezt nem hallotta, de én onnantól nem tágítottam. Minden erőmmel arra koncentráltam, hogy ne törjem ki a nyakam és próbáltam harmatos kislámpámmal a térképet megnézni és memorizálni, és így Kati sebessége igencsak gyorsnak tűnt. Talán azt hitte, kergetem :) A lámpa önálló életre kelt, és pár másodpercre vissza tudtam kapcsolni, aztán kihunyt kb. másfél percre - és ez így ment további bő tíz percig. Itt nem tudok gigantikus tanulságot vázolni, hacsak azt nem, hogy nehezített körülmények között is teljesíthető a pálya. Ha Kati nincs ott, akkor is végigmentem volna, kb. dupla idő alatt. Az vicces volt, mikor a befutóra menet kvázi megköszöntem neki, hogy mehettem utána és a fénye után, amikor visszakérdezett, hogy miért, elromlott a lámpád? Ez is azt igazolja, hogy erősen koncentrált a saját feladatára, kizárva a külvilágot (tessék, srácok, egy tanulság!).

Jó verseny volt, nekem tetszett. Ja és 2. lettem, kaptam szép rókás érmet.