2016. április 14., csütörtök

Terem és FlexO

A Tájoló újságban és a szakági honlapon írtam már a két új próbálkozásunkról, most kifejezetten a rendezésről szólnék, kritikusan.

I. TrailO Terembajnokság
Az ötlet, melyet a szakágakért felelős alelnök is kedvelt és támogatott, hogy a mozgássérült embereknek nem csupán a TrailO versenyszámot lehet felkínálni, hanem bizonyos korlátozásokkal a FootO egyes formáit is. Maradandó élmény volt számomra, amikor kerekesszékes barátainkkal egyszer kipróbáltunk egy labirintus pályát a Czakó utcai sportpályán és láttam, hogy a feladat teljesíthető, az öröm azonos bárki máséval. Másfelől a nemzetközi TrailO eseményeken szoktam találkozni olyan paralimpiai versenyzőkkel, akik kifejezetten kedvelik a hajtós, akár veszélyes helyzeteket; uralják a széket és nem okoz számukra gondot a fizikai kihívás teljesítése. 
Az elképzelésünk az volt, hogy a teremtájfutáshoz hasonló pályán, tehát nem TrailO típusú feladattal kínáljuk meg a paralimpiai sportolókat. Tervben volt könnyebb és egy akadályokat tartalmazó nehezebb pálya kialakítása. 
Végül utóbbit elvetettük (külön téma lehetne, hogy a magyar mozgássérült embereknek miért nem az a legégetőbb gondja, hogy izgalmas sportokat találjanak szabadidejükre), a könnyebb pályából viszont több is készült (Bakó Áronnak hála).

És itt jön a konklúzió: 
Legegyszerűbben egy ilyen eseményt egy nagyobb létszámú, forrásokkal bíró teremtájfutó versenyre rászervezve lehet megrendezni. Ha ez az együttműködés nem adott, akkor kell terembérlet akadálymentes intézményben, többszöri felmérés (eszközök, akadálymentesség), térképkészítés és pályakitűzés, a terem berendezése, SI készlet, szoftver és ember hozzá, és még több ember. 
Így a Spari támogatásával ezek egy részével nem kellett foglalkoznunk, némi ellenőrzés és utólagos akadálymentesítés elegendőnek bizonyult. 

És az ön- és társadalomkritika:
Az esemény nem volt elég jól meghirdetve, nem jutott el elég érintetthez, és/vagy nem volt elég vonzó/érthető és/vagy nem eléggé mobilis és nyitott a célközönség. A befektetett energia miatt nem maradt bennem rossz érzés, de sokkal több embernek lehetne pár kellemes órát szerezni hatékonyabb kommunikációval, jobb eléréssel. Nem alulbecsülve a kevés kerekesszékes versenyző fontosságát, mégis a legnagyobb - és korántsem elhanyagolható - nyereség abból származott, hogy a két kölcsönbe kapott kerekesszékbe ülve a vállalkozó kedvű fiatal (és kevésbé fiatal) tájfutók is megtapasztalhatták a gördülő teremtájfutás nehézségeit.

1. FlexO esemény

A nap másik próbájáról is szeretnék röviden beszámolni, néhány gyakorlati szempontot adva azoknak, akik a jövőben rendeznének értelmileg akadályozottak számára is eseményeket. A cél, hogy értelmi akadályokkal küzdő fiatalokat „megmozdítsunk”, értelmes és kellemes, az igényeikhez és lehetőségeikhez igazodó programot kínáljunk számukra. Nem verseny, nem tájfutás, sőt még térkép sem kell ehhez a beltéri fajtájához. 
A TrailO-val kapcsolatban is gyakran hallottam régebben a kritikát, hogy nem lehet rentábilisan megrendezni; ez fokozottan igaz a FlexO-ra. Talán mondanom sem kell, hogy az ilyen segítő tevékenységeket egyrészt egy jól működő szociális rendszer támogatná, másrészt a profit máshol jelentkezik, nem a pénztárcánkban.
Mi a tavalyi O-Ringen-en találkoztunk először FlexO versennyel. Az „O-Ringen for All” projekt keretében több versenynapon is megvalósítottak olyan tájfutó pályát, amely extra kognitív támogatást igénylő emberek számára is teljesíthető volt. Az elnevezés arra utal, hogy a résztvevők rugalmasan választhatnak a pálya hosszát, felkeresendő pontok számát és az igényelt támogatást (pl. kísérők) illetően. Voltak olyan állomások, amelyek látássérültek számára is érdekesek voltak a többféle hang inger miatt, de a lényeget abban láttam, hogy a verseny-jelleget teljesen elhagyva a résztvevő képességeinek, nehézségeinek és aktuális kedvének megfelelően választhatta meg, hogy mennyit szeretne az erdőben lenni, mit néz meg.
Miután mi most ezt egy iskolaépületen belül terveztük kipróbálni, ezért a természet nyújtotta lehetőségekről le kellett mondanunk. Szerencsésen alakult, hogy az iskola földszintjén a pályát a másik, zajosabb eseménytől elszeparáltan állíthattuk fel – a sérült emberek érzékenysége és tűréshatára máshol van és a kivitelezés is egyszerűbb volt így. Egy vázlatos térképpel készültünk az auláról és a folyosókról, amin szerepeltek az állomások sorrendben. Ezt használtuk kartonként is, a pontoknál pecsétet kaptak. A rajtnál egy kis történetet mondtunk el a gonosz királynőről, aki varázslattal eltüntette az érzékeket a világból, melyek visszaszerzése a játékos feladata. Ugyanis a feladatokat az érzékszervekre hegyeztük ki, mert ez nagyon jól használható gyerekek/sérült emberek bevonására és fejlesztésére. Tehát minden állomáson egy-egy érzékszervhez kapcsolódóan voltak feladatok. Igyekeztünk kétféle nehézségű feladattal készülni, és utólag beigazolódott, hogy ez szükséges is. A kisebb gyerekeknek és Down-szindrómával élő résztvevőknek a könnyebb feladat is bőven elegendő volt. A legnépszerűbb talán a hallás állomásán lévő különböző módon zörgő dobozkák párosítása volt, a legkönnyebb mindenkinek a látási feladat, az orrunk használata kifejezetten nehéz; a fűszeres zsákocskák beazonosítása a lehetetlent súrolta, az egyszerűbb illóolajok kitalálása volt a könnyebb. A tapintás pontnál is fejlesztő segédeszközt használtunk (különböző felületű hengereket kellett a helyükre rakni), az ízlelés részlegen is lehetett könnyebb és nehezebb feladatot adni.

Konklúzió: 
- minden állomásra kell segítő vagy a „játékost” egy embernek végig kell kísérnie
- érdemes könnyebb és nehezebb feladattal készülni, ha nem ismerjük előre a résztvevőket
- nehéz előre eltalálni, mi fogja esetleg érzékenyen érinteni a sérült fiatalt (egy hang, szó, szem-bekötés)
- ha a rendezőnek nincsenek pszichológiai, gyógypedagógiai ismeretei legyen nagyon óvatos és kérjen szakmai támogatást!
- önkéntes segítők nélkül nem megy, szerencsére itt voltunk sokan

Ön- és társadalomkritika:
Az első eseményt minden tekintetben sikeresnek könyveltem el. A résztvevők öröme a teljesítéskor kapott üveggolyó és egyedi papíros csokoládé felett megérte a befektetett időt és energiát. Az ilyen jellegű programok a résztvevő ép fiatalok gondolkodását is gazdagítják, kiválóan használható érzékenyítésre, empátia-fejlesztésre.
Ha tehetném, legközelebb elvarázsoltabb állomásokat alkotnék, de még inkább erdőbe mennék.
Egy fejlettebb világban egy ilyen eseményre lehetne támogatást és külsős önkénteseket szerezni! 

+ Az esemény szerencsére tetszett a résztvevőknek és a Denevér csoport már tartott is egy hasonlót Nyíregyházán, nagy sikerrel, 5 csapat és 37 induló számára. Elég jó volt a médiamegjelenésük :) 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése