2015. február 5., csütörtök

Egy futás nélküli tájfutó hétvége margójára

A futás nélküliség nem volt kötelező, engem a minden második óvodást - és hozzátartozóit - leterítő aktuális kórság még megakadályozott a sporttevékenységben. Habár elég sűrű volt a program amúgy is. Volt ebben Marketing és Edzői Nap, minden előadásban találtam érdekeset, és kissé meglepetten állapítottam meg, hogy a legutóbbi egyetemi tanulmányaim óta sokat romlott az egy-hegyben-üléssel szembeni toleranciám. Nem baj, legalább jobban megértem a hozzám járó túlmozgásos gyerekeket...

Tájfutó szpíkerkedés: Zolika előadása remekül összeszedett volt, ezáltal tompítva a (eddig magamban tartott) kutatásmódszertani észrevételeim élét. Szeretem, ha a szpíker jól felkészült, sokat ad az élményhez (nekem), és azokkal értek egyet, akik szerint nem a hangos információ fogja eldönteni a versenyt.
Talán túlságosan is "ült" Elbert Gábor előadásának a címe: "Most még csak nekünk fontos". Számos érdekes ötletet hozott, saját tapasztalatot, ami mögött egy csomó munka van, ha valaki ezt az irányt akarja követni, annak jó tanácsadója lehet. Jómagam zsigeri irtózással tekintek mindenre, aminek nagyobb a füstje, mint a lángja, talán nem is szeretném, hogy a tájfutás másnak is fontos legyen.
Ezt az érzetemet tovább erősítette az egyébként a Hosszútávú sportoló-fejlesztési programról beszélő TF docens Géczi Gábor, üzenete: örüljünk, hogy nincs pénz a sportágunkban, így nem szól bele a politika. Ami igaz, az igaz, én ennek nagyon tudok örülni.
Végül a napot Skuló zárta a pályázati gyakorlatról szólva; érdekes volt, bár nem látom jobban, hogyan lehetne a parasportunknak több zsét szerezni, de legalább tudom, hogy másoknak azért sikerül. A bemutatott pályázatok többsége már lefutott, de az elszámolásra-tervezésre adott tippeket.
Az edzői továbbképzésre is elmentem, habár kb. 15 éve szerzett végzettségemet a gyakorlatban nem használom mostanában. Az okosítást Lantos Zoli kezdte, aki mára láthatóan több szinttel feljebb lépett a tudatos (sport)táplálkozás terén, mint amikor én ámulva figyeltem a '80-as évek elején, ahogy a BEAC-os nagyok az edzőtáborokban tolják a zabpelyhes kását és ilyesmi, hírből se hallott "csodaszereket". Hozzám hasonló futottak-még szeniorok számára a sporttáplálkozás nem bír túl nagy jelentőséggel, de azért nem árt tudni, minek van tudományosan megalapozott háttere és mi csupán csak divat. 5 km-enként inni kell, vizet!
Ezután korábbi szövetségi kapitányok beszéltek, mindketten sok-sok tapasztalattal bírnak élversenyzők edzésében, talán kicsit sok volt a mondanivalójuk ilyen rövid időre.
Régóta szeretnék kicsit többet látni az egyik sikeres műhely munkájából, erre most Vöcsök lehetőséget adott, Gyakorlati edzéstippek címmel (avagy hogyan kovácsoljunk előnyt az elsőre nem túl kedvezőnek tűnő lehetőségeinkből). Meghallgatva már nem is tűnik számomra oly szörnyűnek a tornatermi edzés és haszontalannak semmiképp. Ugyan az is lehet, hogy mindenki így csinálja (akadálypálya, változatos technikai feladatok, motiváló kialakítás), én (egy rövid kosarazós időszakot leszámítva) utoljára már nagyon rég jártam tornatermi edzésre és ha azt mondom a BEAC edzéséről volt szó az egyébként fantasztikus Garay Sanyi bácsinál, néhányan biztosan tudják, hogy az milyen volt. Erősítést szolgált, nem technikai, mentális felkészülést és leírni is borzalom, reggel 5-kor kellett hozzá felkelni heti kétszer. Mai fejjel nem értem, hogyan tudtam ebben egyáltalán részt venni. Vissza a MOM-hoz: nagyon érdekesek voltak a feladatok, látszik a sok beletett munka; jóllehet némelyikről nehéz elképzelni, hogy lihegve, 2-3 perc alatt (amíg a párja fut) megoldhatóak - bár a gyerekek mentálisan sokkal fittebbek a hallgatóságnál.
Ezt követte Nemes Béla, alias Luca előadása a tejsavküszöb-sebességről mint edzésmódszerről. A Tájolóba írt cikke nagyon tetszett (Edző nélkül), ez valahogy kevésbé szólt hozzám. Az viszont bámulatos, hogy gyerekkorom csodált edzője (szintén BEAC, ugyebár) visszatért a futáshoz, és remélem, hamarosan tájfutni is látjuk.
Száva témáját (X-trainings) igen aktuálisnak érzem, sajnos már a folyosóról, félig távozva hallgattam, így nem volt módja teljesen meggyőzni, de hajlok arra, hogy sok sérülés megelőzhető lenne ezáltal. Ámbátor ha jól emlékszem, ő az unalmas edzések elleni védekezést említette legfőbb okként a más tevékenységek bevezetésére. Az említett okból Zoli előadását a Spari felemelkedéséről már nem láttam, de a gyakorlatban tapasztalom, mi vezetett ide (sok-sok munka). Nem látom, hogy az alternatív programomat miképp tudnám idekapcsolni, lévén hogy sorozatgyilkost üldöztünk egy szabadulószobában...
Szerencsére nem dolgom megítélni, hogy a Tájfutó Gála mennyire volt sikeres, a trailO közösség számára kellemes és megtisztelő volt. Egyrészt MMikitől meghívást kaptak a szakágban legtöbbet mozgolódók, ami igazán szép gesztus volt részéről, így a programon felül még válogatott megbeszélést is tarthattunk. Másfelől Mihók elnyerte a 2014. év TrailO versenyzője címet, a nemzetközi színtéren elért eredményei és a szakág szekerének előre vitele okán. Én pedig - aki elég rosszul viselem a meglepetéseket - váratlan, de megtisztelő módon Tájékozódási Futásért kitűzőt vehettem át (szerintem ahhoz képest egész jól vettem). 
Summa summarum jól telt a hétvége és már csak párat kell aludni az idénynyitóig, noha az ablakon kinézve még több köbméter havat látok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése