2013. július 12., péntek

Középtáv döntő - ez is flow...

Fantasztikus hangulat uralkodott a Koulurinne arénában, ami egyébként is Vuokatti szélén van, így a nép gyalog, bringán, görsín hömpölygött idefelé. Közvetlenül a két kivetítő előtt ültünk, sokkal több volt a GPS track, mint eddig. A fiúk pályáján a rajtban, a 6. ponton volt kamera, aztán következett a hosszú átmenet (7-8.), 8-on megint közvetítés, majd a 9-es átfutópont, amikor áthúztak az arénán. A kiskörben a 14-ről jöttek a részidők, kamera volt a befutóponton is. Egyszóval elég látványosra hozták össze a rendezők.
Zsolt - köszönhetően a jó selejtezős eredményének - középtájt rajtolt. A 4-es ponton még láttuk a Lenkei-pöttyöt, aztán eltűnt és sajnos nem is jelent meg többet. (kiegészítés: a netes közvetítésben ott volt, csak a helyszínen nem) Az 5-ösre hibázott, így a mögötte induló Öberg a 6. pontnál utolérte. Zsolt nem adta meg magát neki :) A részidős állomásokon többször is láttuk az erdőben, és Öberg helyzetéből lehetett tudni, hogy Zsolt is ott van valahol, többnyire előtte. Hogy milyen érzés volt a zúgó arénán keresztül át- majd befutni, azt tőle kéne megkérdezni. Gyönyörűen futott, egy olyan terepen és pályán, amin a legtöbbünk végig sem menne... Elképesztő ez a terep, a legnagyobbak is belehibáztak, és nem volt itt lila vonalon futás sem, kerülgette mindenki a hegyeket és sziklafalakat. Gueorgiou az elején, a kettesre vétett egy kisebb hibát, nem vette észre a pontot (nyilatkozta, de szerintem látótávolságon kívül kereste), amit aztán szépen visszahozott a végéig. Novikov (Leonid) viszont jobb volt, a 17-esen 3 mp. előnye volt. Talán hallotta az arénát, vagy érezte, hogy aranyat érhet a futása, a célba 9 mp-cel a francia sztár ideje előtt ért be. A bronz a svéd Gustav Bergman nyakába került.
Nőknél ismét Simone Niggli nyert, Tove Alexandersson és Merja Rantanen előtt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése