2013. január 2., szerda

Mi kell egy gyereknek?




Természetesen hosszasan tudnék értekezni arról, mi kell egy gyereknek pszichológiai szempontból, de most a tájfutásról lesz szó. A kérdést úgy is feltehetnénk, hogy kell-e gyerekversenyt kitűzni a kupaversenyeinken, de ez szerencsére már általános. Továbbmegyek: szerintem a bajnokságokon is jó lenne... Igazán örülök, amikor a rendezők veszik a fáradtságot, és gondolnak a kísérőkre, nem-bajnoki kategóriákat és gyerekpályát is kiraknak az OB-kon. Egész egyszerűen következik ez abból, hogy a tájfutók többsége, de legalább fele (hej, kéne ide egy statisztikai adat) családjával együtt űzi ezt a sportot. Nem csupán azért visszük magunkkal a kölyköket is, mert nincs hová tennünk, hanem mert ez nyilvánvalóan jó nekik is. Ha meg már ott vannak a szép zöld réten, miért ne mozognának ők is egy kicsit?

Milyen célja lehet a gyerekversenyeknek? A teljesség igénye nélkül:
- mozgás
- közös tevékenység a szülővel
- gyermekmegőrzés
- szórakozás, mese, fejlesztés
- előkészület a tájfutás későbbi űzésére

A gyerekversenyek indulói a 0-12 év közöttiek. Az önálló járás elsajátítása előtt, ölbebabaként és 9-10 év felett tényleg csak plusz szórakozás lehet a cél, és a minőségi, mennyiségi szempontok mellékesek. Hogy a 2-10 év közöttieknek egyaránt megfeleljen, a rendezők gyakran kétféle távú pályát alakítanak ki. Általános vonás a szalagozás, amiről nem is gondolnánk, mennyire alkalmas a gyerek fejlesztésére: figyelmet, a szabály észben tartását ("a sárgát kell követnem"), kitartást követel. Jól kitűzött pályán a szalag nem zavar össze, könnyebb rajta haladni, mint levágni, és mindig látszik a következő 2-3 jelzés. Alapesetben a pályát néhány pont alkotja, bójával és valamilyen ellenőrző eszközzel. Gyakori, hogy a bóján állatok vagy mesefigurák rajza látható. Sajnos időnként zsírkréta helyett régi, nehezen mozgó szúróbélyegző van a pontokon, pedig azt egy óvódás általában nem tudja használni. Talán a legjobb a kréta + szúró kombináció, hiszen a nagyobbaknak élmény a lyukasztás.
Előfordul, hogy a versenyközpont helyszíne nem alkalmas jó gyerekpálya kialakítására: ilyenkor kényszermegoldások születnek, pl. nyílt területen nyúlfarknyi, unalmas pálya, vagy bozótban, sűrű aljnövényzetben vezető szalag. A szülők többnyire hálásak a programért, bár voltam már olyan gyerekversenyen is, amit jobb lett volna egy játszósátorral helyettesíteni.
Ugyanis a gyerekversenynek van, lehet gyermekmegőrző funkciója: külföldön gyakrabban láthatunk ilyet, itthon inkább csak egyénileg megbeszélve fordul elő, hogy a kölyköt lerakják a gyv. céljában egy rövid időre.

A szerencsétlen esetek megfigyelésem szerint leginkább abból adódnak (a terepi nehézségek mellett), hogy a rendezéssel megbízott felnőtt még vagy már nem érintett és nem tudja elképzelni, minek örülne egy gyerek. Általában nem túl-, hanem alulértékelik a képességeiket. Lássuk, milyen egy jó gyerekpálya:
  • a táv leküzdhető, de nem túl rövid (maradva a kétféle hossznál: pl. 3-400 és 6-800 méteres pálya)
  • a szalagozás egyértelmű (színek eltérnek, elágazásnál sűrűbb, egyébként - láthatóságtól függően - 5-15 méterenként)
  • elegendő számú pont (min. 100 méterenként, inkább sűrűbben)
  • pontokon zsírkréta, konfliktusok elkerülése érdekében lehetőleg 2 db.
  • rövid lábakkal is futható terep (szerencsés ösvényen vezetni, de ha az nincs, tiszta erdőben) 
  • veszélyes helyek elkerülése (mély gödör, aszfaltút és bizonyos növények - lehangoló csalánba, szederbe pottyant síró gyereket látni), de legalább figyelmeztetés ezekre!
Ez az alap - amiért a szülők hálásak -, de erre épülhetnek olyan extrák, melyektől még jobb, kitűnőbb lehet egy esemény:
  • mesés elemek (pl. a tavalyi Spari kupán a pálya egy eldugott részén várta a gyerekeket egy kincsesláda gyöngyökkel)
  • mesetörténet, plusz feladatok (ebből minden idők legfantasztikusabbja a Bailavidrum erdei tekergése, pl. a tavalyi Postás kupán, a kép ennek a "térképe")
  • valódi térkép és tájfutással kapcsolatos kihívás (pl. a kartonon tereptárgyak szimbóluma, utólagos berajzolási vagy pontmegnevezési feladat)
Szerény tapasztalataim közül a legjobb tájfutó elemeket is tartalmazó gyerekverseny a tavalyi szlovén OO Cup volt. Mind az öt napon a lentihez hasonló színvonalú pályát kaptak a kölykök: felnagyított térkép, igazi pályával, követhető szalagozással, gyönyörű erdőben. A lebonyolítást egyszerűen oldották meg: az info pultnál osztották a térképet, személyzet nem volt. 

Meg kell még említenem két kérdést, melyek rendre felmerülnek a gyerekversenyek kapcsán:
  • legyen-e időmérés?
  • legyen-e eredményhirdetés és díjazás?
Jó versenyt el tudok képzelni ezekkel vagy ezek nélkül egyaránt. Az időmérésnek és valódi sorrend hirdetésének kisiskolás korban már lehet értelme, mert 7-8 éves korban megnő a társas összehasonlítás szerepe, motiváló hatású és behozható általa egy alapvető törvényszerűség: az nyer, aki gyorsabban és figyelmesebben futotta le a pályát és ha gyorsabb vagy, előrébb végzel. Habár ehhez a szülők józan visszafogottsága is szükséges. Szép, nem szép, az EH ellen nálam leginkább az szól, hogy ezzel csökkenthető annak az esélye, hogy a teljesítmény-centrikus szülő játék helyett hajszolja a gyerekét.
Mind a verseny után elvehető apró ajándék, mind az induló gyerekek kihívása a dobogóra, kedves szokás és kitűnő alkalom a fényképezésre :) Itt nem hallgathatom el, hogy a dobogóra szerintem csak a gyermek és utánpótlás kategóriáknál lenne szükség.
A rendezők hozzáállása eltérő, azt hiszem, a legnagyobb elismerés, ha a srácok nem elégszenek meg egy futással...




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése