2013. augusztus 14., szerda

Hívogató

Már csak pár nap és megküzdhetünk a TrailO bajnoki címekért, ebben a formában talán utoljára! 
Aug. 19-én, hétfőn a kora délutáni órákban kerül sor a versenyre, Veszprém-Jutaspusztán. A pályakitűző (Nemesházi Laci) magyar viszonylatban kissé szokatlan, de a nemzetközi mércének megfelelő hosszúságú pályát tervezett. Mivel a 3 km részben nyílt területen halad, mindenkinek ajánlott fejfedőt és folyadékot magával vinni a pályára! A nappali TrailO OB-n kívül ez egyben Csapatbajnokság is lesz, talán az utolsó a megszokott formában. Ugyanis az IOF TrailO bizottsága azt tervezi, hogy a világversenyeken a csapatverseny helyett TrailO Váltót vezet be. Mostanáig az egymástól függetlenül rajtoló csapattagok eredményei kerültek összeadásra, ahogy a nemzeti Csapatbajnokságunknál is (csak nálunk 2 főből áll egy csapat). A terv az, hogy egy sokpontos (pl. 24) pályát tűznek ki eltérő nehézségű feladatokkal, melyeket a háromfős csapat tagjai szétosztanak egymás között, váltó formában. Az első futó kiválaszt 8 pontot magának, majd a váltótársa újabb 8-at, a harmadik tag pedig megoldja a maradék feladatokat. Mind az elosztással, mind az időbeosztással lehet kombinálni és nagyobb szerepet kap a csapattagok együttműködése és egymás ismerete. (Pl. a kerekesszékes versenyző a közelebbi vagy jobban megközelíthető pontokat, a gyakorlottabb a nehezebbeket, a speciális tudású a neki passzoló feladatokat választhatja ki.) Mivel több lehetőséget tartogat és izgalmasabb a jelenleginél, elképzelhető, hogy jövőre már nálunk is inkább ezt a formát rendezzük meg. 
Egyszóval gyertek a Hungária Kupára, vagy ha már amúgy is ott vagytok, illesszétek be a programotokba a TrailO futamot!

2013. július 15., hétfő

TrailO Világbajnokság zárszó

Túlélve a hazautat, röviden összefoglalom az eredményeket, köztük a magyar csapatét is.
Rendezés: nem volt semmi bosszantó esemény, jó pályák, rendkívül segítőkész rendező gárda, akik szívükön viselték a sorsunkat. Ha valami megjegyzést tehetek, az, hogy feleslegesen riogattak az út minőséggel kapcsolatban (ez is jelzi ugyan a figyelmességüket), és egy kicsit erősebb modelnek jobban örültem volna. A VB lebonyolítás kritikája: a Team Official Meeting rendszerét felül kéne vizsgálni, mert ezt egy kicsit feleslegesnek érzem. 

Egyéni verseny: 

1. nap 2. nap össz
1 Jana Kostova Czech 23 52 1 19 59 3 42 111
2 Pavel Dudík Czech 21 40,5 2 18 76 7 39 116,5
3 Soren Saxtorph Denmark 20 127 6 19 84,5 4 39 211,5
4 Yegor Surkov Ukraine 20 62 4 18 34 6 38 96
5 Matti Mäntyniemi Finland 19 171 9 19 34 2 38 205
6 Pavel Shmatov Russia 20 156 7 18 79 8 38 235
28 Miksa Laáber Hungary 14 175,0 26 10 178,0 30 24 353
33 Károly Tóth Hungary 5 196,5 35 8 96,0 33 13 292,5

forrás: woc.fi
Idén, lenyűgőző fölénnyel Jana Kostova volt a legjobb, honfitársa Pavel Dudik, és a dán Soren Saxtorph előtt. Vannak tehát új nevek az első hatban. Meggyőződésem, hogy Miksában sokkal több van a második napi eredményénél, de nem lehet, vagy legalábbis nem valószínű az év egyetlen nagy versenyén a legjobbat produkálni. Legfontosabb számára, hogy biztosabbá kell váljon az időmérőkön. Karcsival szemben nem lehetett semmilyen elvárás, első külföldi versenye és nagyon büszke vagyok rá, hogy tudott a második napon javítani. A listán érkezett egy kérdés vele kapcsolatban, ezért elmondom, hogy ő a "szokásosnál" is hátrányosabb helyzetben van a kategóriájában, mert nem csupán a járásban, hanem a lyukasztásban és a beszédben is akadályai vannak, és ez az időmérőkön, de a kirendelt segítőjével való kommunikáció miatt a haladásban is sokat számít. Ő nem olyan rég kezdett komolyabban trailo-zni, ezért a rendezői alaptrükköknek nem tudott ellenállni, de majd belejön.
woc.fi
Openben kevesebb hibával végeztek az élen, jellemzően azok, akik mindkét nap jól futottak, max. 1-2 hibát vétettek. A leggyorsabb a finn Turto lett, 50 mp döntött az élen a rutinos Martin Fredholm kárára. Hozzáteszem, akik idén fenn álltak, már korábban is voltak a pódiumon. Az viszont még nem fordult elő, hogy három finn is a hatban volt, szóval valamit azért számíthatott a hazai terep (ill. hazai térképészet). A cseh Tomas Lestinsky mentette a nem-skandinávok becsületét, egyben a paralympiai kategóriára is figyelve mutatja, hogy Csehországban valamit jól csinálnak...


1 Jari Turto Finland 24 32,0 1 20 78,0 10 44 110,0
2 Martin Fredholm Sweden 24 82,0 2 20 82,5 11 44 164,5
3 Antti Rusanen Finland 23 25,0 3 20 27,5 7 43 52,5
4 Lauri Kontkanen Finland 22 55,0 6 21 11,0 1 43 66,0
5 Stig Gerdtman Sweden 22 96,5 9 21 27,0 3 43 123,5
6 Tomáš Leštínský Czech 22 42,0 4 20 18,5 5 42 60,5
26 Fruzsina Biró Hungary 20 208,0 24 18 92,0 31 38 300,0

Bár nem voltak közel a tökéleteshez, a versenyeimmel nagyjából elégedett vagyok, a helyezéssel persze nem (bár sokkal jobb, mint tavaly, és Miksa is javított egy kicsit). Az időmérő hibákat nagyon fájlalom. Érdekes, hogy a 2. napit éreztem jobbnak, eggyel kevesebb hiba, de helyezésben az ért kevesebbet. Elég érdekesnek találom, hogy a 2. napon éppen azok a hibáim lettek, melyekre az óvások érkeztek (persze mind elutasításra került).

Csapatverseny:
Szoros küzdelem volt az élen, de talán nem lepődött meg senki, hogy a svédek nyerték a csapatversenyt. A horvátok ezüstérme szépen csillog, bár évek óta dobogón vannak, harmadikok lettek a dánok. Aztán Finnország, Norvégia, Litvánia. Minden okunk megvan az irigységre, habár esetünkben annak is örülni kell, hogy egyáltalán részt vettünk a csapatversenyben és megszereztük a 15. helyet (épp mint tavaly). Talán furcsán hangzik, de ez sem sikerül mindenkinek és ez jelzi, hogy Magyarországon van TrailO sportág.
woc.fi
Az eredményekhez hozzátartozik, hogy a dobogón csak egy kerekesszékes versenyző foglalt helyet, a pódiumon (1-6. hely) összesen két olyan fiú, aki a versenyt végig ülve teljesíti. Az eredménylistákban is látszik, a helyszínen meg pláne, hogy nem egyenlő feltételekkel versenyez a kétféle sportoló. A magyar csapat teljesítményéhez hozzá kell tenni, hogy rajtunk kívül csak egy csapat indult két kerekesszékes versenyzővel. (Az IOF TrailO bizottsága dolgozik a csapatverseny megreformálásán, bár szerintem, nem az esélyek (kategóriák és nemzetek között) kiegyenlítése a cél, de erről még később írok.)

TempO VB:
woc.fi
Ahogy az várható volt, a 24 fős döntő számunkra nem nyílt meg. Ahhoz képest nem is voltunk oly távol tőle, 510 másodperccel be lehetett jutni, nekem 568 lett, öt hibával. Sokkal több hiba is belefért, ha valaki gyorsabb volt.
Szerintem remek ötlet, hogy a döntő nem újraindult, hanem kaptak még 5 állomást (/3 feladatot). A világbajnok Pinja Mäkinen lett (FIN), talán a módszere is más, mert nem volt annyira sebes, mint a többiek az élen (azért elég gyors ő is), de összesen 1 rossz választ adott (39-ből). Ez igen! Az eredménylistában őt követők 5-8 hibát ejtettek a gyors válaszaik mellett, így lett ezüstérmes Marit Wiksell, a bronz Lauri Kontkanené.

Az eredményeinket annak fényében kell értékelni, hogy milyen csekély lehetőségünk volt a felkészülésre, más válogatottakkal szemben nem tudtunk külföldön versenyezni vagy edzőtáborozni, és egyikünk munkája sincs összefüggésben a térképészettel, tájfutással. Nincs csapatvezetőnk, mindent magunk intézünk. Az egyre erősödő nemzetközi trailo mezőnyben ezek olyan hátrányok, amelyek tulajdonképp csak a tisztes helytállást teszik lehetővé. Az bizonyos, hogy a legnehezebb körülményekkel megáldott válogatott a miénk.
Összességében jó volt Vuokattiban lenni, nagyon büszke vagyok a fiúkra, hogy vállalták a részvételt és a jelentős anyagi terhet, valamint a megterhelő hosszú utazást, pályaudvaron éjszakázást stb. és örülök, hogy nehézségeink ellenére még mindig ott vagyunk a nemzetközi trailo életben. És köszönöm Gergőnek, hogy segítette a fiúkat a túrán, nélküle nem ment volna!

2013. július 12., péntek

Középtáv döntő - ez is flow...

Fantasztikus hangulat uralkodott a Koulurinne arénában, ami egyébként is Vuokatti szélén van, így a nép gyalog, bringán, görsín hömpölygött idefelé. Közvetlenül a két kivetítő előtt ültünk, sokkal több volt a GPS track, mint eddig. A fiúk pályáján a rajtban, a 6. ponton volt kamera, aztán következett a hosszú átmenet (7-8.), 8-on megint közvetítés, majd a 9-es átfutópont, amikor áthúztak az arénán. A kiskörben a 14-ről jöttek a részidők, kamera volt a befutóponton is. Egyszóval elég látványosra hozták össze a rendezők.
Zsolt - köszönhetően a jó selejtezős eredményének - középtájt rajtolt. A 4-es ponton még láttuk a Lenkei-pöttyöt, aztán eltűnt és sajnos nem is jelent meg többet. (kiegészítés: a netes közvetítésben ott volt, csak a helyszínen nem) Az 5-ösre hibázott, így a mögötte induló Öberg a 6. pontnál utolérte. Zsolt nem adta meg magát neki :) A részidős állomásokon többször is láttuk az erdőben, és Öberg helyzetéből lehetett tudni, hogy Zsolt is ott van valahol, többnyire előtte. Hogy milyen érzés volt a zúgó arénán keresztül át- majd befutni, azt tőle kéne megkérdezni. Gyönyörűen futott, egy olyan terepen és pályán, amin a legtöbbünk végig sem menne... Elképesztő ez a terep, a legnagyobbak is belehibáztak, és nem volt itt lila vonalon futás sem, kerülgette mindenki a hegyeket és sziklafalakat. Gueorgiou az elején, a kettesre vétett egy kisebb hibát, nem vette észre a pontot (nyilatkozta, de szerintem látótávolságon kívül kereste), amit aztán szépen visszahozott a végéig. Novikov (Leonid) viszont jobb volt, a 17-esen 3 mp. előnye volt. Talán hallotta az arénát, vagy érezte, hogy aranyat érhet a futása, a célba 9 mp-cel a francia sztár ideje előtt ért be. A bronz a svéd Gustav Bergman nyakába került.
Nőknél ismét Simone Niggli nyert, Tove Alexandersson és Merja Rantanen előtt.

Flow 3.

Az új VB szám, a TempO reggelére ébredtünk. Mivel állomásonként csak három feladat lesz, tegnap este szaunázás közben azt a taktikát találtam ki, hogy mindig az adott térképrészletre koncentrálok, nem akarom mind a hat bóját elhelyezni a mentális térképen. A már ismert karanténból indultunk, a rendezés profi volt, sehol nem kellett várnunk, sőt, még pihenni sem volt egy kis idő sem. Meglehetősen nehéz és fárasztó ennyit koncentrálni pihenés nélkül, az egyik várakozóhelyen meg is kértem a már tovább terelő rendezőt, hogy adjon három másodpercet, kapjak levegőt a domb megmászása után.
Az én szintemhez mérve nem voltak könnyű feladatok, másfél perc alatt három kérdés, hét lehetséges válasz (A-F és Z). Nem ment rosszul, bár lassú voltam, pár alkalommal még a jelzést (fél perccel a vége előtt) is megvártam. Végül négy hibám lett (120 mp), 560 mp. az összeredmény. Miksának jól ment, csak pontosodnia kell (10 hiba, kb. 700 mp), Karcsi elvesztette a rajtban a tájolóját és nem hagyták megkeresni (terelték tovább), anélkül oldotta meg a pontokat, kb. 950 mp. lett (pontos eredmény még nincs). 510 mp-cel be lehetett volna jutni a döntőbe, ez most sem sikerült.
Jelenleg a középtáv döntő arénában ülök a kivetítő előtt, az elképesztő méretű tömegben és várom a kezdést. A mi versenyünk véget ért, most szurkoljunk Zsoltnak!

2013. július 11., csütörtök

Középtáv selejtező és Flow Day 2

Amíg a trailo csapat második napi versenyét futottam Sotkamoban a sprint döntő terepén, addig a Vuokattihoz szintén közeli terepen selejteztek a "nagyok". Így ezeket az infókat családtagjaimtól tudom. Az arénában nem működött igazán jól a kivetítő, ami sokat rontott a szurkolók örömén...
A nőknél Merja Rantanen, Tove Alexandersson és Inga Dambe lettek a futamgyőztesek. Fanni sajnos valószínűleg megsérült, mert egy darabig ült az egyes ponton, végigment, de a befutóján is látszott, hogy nem teljesen oké. Többet sajnos nem tudunk, reméljük, nem súlyos. (kiegészítés: szerencsére nem sérülés volt az ok, az egyesre menet valami súlyosan összezavarhatta, majd ott nagyon sokat vesztve nem ment végig a pályán)
A fiúknak viszont (külső szemmel) jól ment, ZSOLT DÖNTŐBE JUTOTT 7. helyen, 2.50 hátránnyal, itt Hubmann nyert. Baumholczer Máténak nagyon kevés hiányzott, 16. lett abban a csoportban, ahol a lett Mihailovs Kalvis, Novikov, Nordberg végeztek elől, 14. Barkasz Dániel. Kerényi Máté is odatette magát, 8.13 hátránnyal M. Kyburz mögött, 22. helyen futott be.
A trailo pálya elképesztően jó volt, nagyon élveztem, nehéz feladatok, de valahogy jó volt csinálni, az idő is épp elegendőnek bizonyult. Valamennyit rövidítettek a pályán (mínusz 1 pont, 400 méter, 15 perc), az út teljesen oké volt gurulva is. Ismerve a trailo közösséget biztosan lesz most is óvás, az első pontra nem is bánnám, mert eléggé meggyűlt vele a bajom... Az időmérő pálya előtt, hát, nem éppen szerencsés, az egyiket rontottam és a fiúk is. A pályámat viszonylag biztosnak éreztem, végül 2 hibám lett, ismerve a feladat nehézségét, elégedett vagyok. Miksa mindenhol jól gondolkodott, de nem volt szerencséje sem és pont ott vállalt kicsit nagyobb kockázatot, ahol nem jött be, 10 pontja lett. Karcsi javított az első napihoz képest, 8 pontjával feljebb jött összetettben.
Se a végeredményt, se a csapatverseny eredményét nem ismerem még. Utóbbiban a pontjaink kicsit eltérnek az egyénitől, mert másik időmérő volt hozzá: Karcsi 8, Miksa 12, én  19 pont, összesen 39, meglátjuk, mire elég.
Holnap a TempO VB számmal folytatjuk.

Flow Day 1

Az esti csapatvezetői értekezlet gyászos felvezetése után kissé pesszimistán mentünk az arénába reggel, zuhogó esőben. A rendezők ugyanis a pár nappal korábban felbontott út helyreállításán fáradoztak, és kilátásba helyezték, hogy a paralimpiai kategória pályáját lerövidítik vagy akár törlik, főleg, ha az eső feláztatja még jobban. Ehhez képest reggel a "minden változatlanul zajlik" hírrel vártak, csupán a rajt csúszott 15 percet. Azért a kedvünk borús maradt, köszönhetően a folyamatosan hulló csapadéknak. Végül a pályát látva egyáltalán nem értettük, mi lehetett a gond: nem vonva kétségbe a problémákat, kitűnően elhárították, mert az út minősége közel volt a tökéleteshez.
Miksa rajtolt elől, mi Karcsival közel egyszerre. Nem éppen az alulversenyzett nemzeti válogatottak kedvenc megoldása a pálya előtti időmérő állomás, de ezt kaptuk. (El is rontottam mindkettőt, egyszerűen nem - jól - mértem fel a nézőpont helyét a rendelkezésre álló pár másodperc alatt.) Utána indult a 1,9 km-es pálya, melynek vége felé volt egy nem mért szakasz lejtő miatt - bár mi ezt sem éreztük vészesnek. Ahogy a két helyen is kijelölt egyirányú szakaszok a fairness jegyében, mondjuk úgy, hogy a rendezők mindenre figyeltek...
A pálya jó volt, úgy nehéz, hogy az nem volt szembetűnő. Ahogy vártuk, a domborzati elemek domináltak, változatos feladatok és korrekt pontok voltak (ezt most nem részletezem, de lényeges szempont). Nekem csak az utolsó pont nem tűnt egészen korrektnek, hiszen a bójákat nem ábrázolt fémobjektumra tették, de a valódi épület (?) nem volt látható - de nyilván, ha több időm maradt volna, jobban megfigyelhettem volna. (kiegészítés: napokkal később visszamenve láttuk, hogy egy kb. 3x3 méteres fabódé áll a sűrűben kicsit arrébb, máshonnan nézve, napsütésben jól látszott, akkor egyáltalán nem) Ám a volna és egyéb feltételes módú igék itt nem játszanak. Mind belefértünk az időbe (openben 120, parában 150 perc volt, csak a második adag ráadás 15 percről nem informálták Miksát, így azt nem tudta kihasználni). Egyáltalán nem sajnálom a kerekesszékesektől, de szerintem nem volt indokolt a plusz fél óra. A pálya után is volt még egy-egy időmérő állomás, számomra sokkal könnyebb az előzőnél.
Paralimpiai kategóriában nem született hibátlan eredmény, de az élen két cseh végzett (nagyon szurkolunk nekik). Miksa 14 ponttal és okos megoldásokkal a 26. helyen áll, Karcsi első komolyabb versenyén a 35., 5 ponttal.
Openben két 24 pontos eredmény van, finnek és svéd versenyző áll elől. A 20 pont (két rontott időmérővel) a 24. helyet jelenti - egyelőre.
A pályával kapcsolatban három óvás érkezett, eredményét nem tudom, de remélem, elutasítják. (Esti megjegyzés: az óvásokat elutasították.)

2013. július 9., kedd

TrailO bemutató és hosszútáv döntő

A mai nap már számunkra is hozott feladatot, bár elég kellemes módját a trailo-zásnak. A csapat együtt teljesítette a bemutató pályát, amely csupán 8 + 2 időmérő pontból állt. Szerintem kicsit könnyűre sikerült, csupán három pont jelentett kihívást. Persze látszott valami a feladatok jellegéből és mivel a versenyközpont mellett tűzték ki, nem kellett sokat kutyagolni. A TempO VB számra egy állomással
készülhettünk, három feladattal - ez egy sípálya oldalában volt kirakva, ahogy majd a (döntő) pálya is erről a hegycsúcsról fog lejönni, sziklák, bozótok, sok zéró válasz. Apróságokkal készülünk, mint pl. távmérés, tájolók használata a mágnesfékes fém kerekesszékben, Karcsi betűmutatási készségének fejlesztése...
Délután lezajlott a hosszútáv döntője az általunk is kipróbált terepen, ill. mi csak a célközeli kellemes, puha, jól látható részen futottunk, de a futók pályáinak zömét sokkal keményebb terep tette ki. Ez látszik is a győztes időkön, egyik nemnél sem valósultak meg a tervezett idők. Simone Niggli ismét remekelt, két svéd (Alexandersson és Eliasson) előtt, az itt méltán sztárolt Minna Kauppi lecsúszott a dobogóról. A fiúknál kemény küzdelemben Gueorgiou, a helyi Jani Lakanen és Bertuks végeztek elől, Zsolt az elején egy talán nem tökéletes útvonalválasztással (GPS-t megnézve ez a 6-7 átmenet volt, ahol a szinte végig úton futás helyett 3-400 méterrel talán hosszabb és részben mocsaras, bozótos útvonalat választott), szép futással a 28. helyen végzett (1:53:09). Minden elismerésem az övé!

Megnyitó és sprint döntő

Némi fürdőzés után az utcán hömpölygő tömeggel bevonultunk a sotkamoi baseball stadionba, elfoglaltuk a számunkra kijelölt helyet (valamennyit átengedve a népes japán küldöttségnek). A zászlókat helyi iskolások hozták be, majd helyezték el a stadion felső karéján, elöljáróságok beszéltek nem túl hosszan és elénekelhettük a finn himnuszt (szövegét olvasva a kivetítőn). Egy balett-szerű, gondolom finn néptánc elemekkel dúsított előadás (híres a kajaani tánckultúra), egy harmonikás és tájfutó fiúk rapje színesítette a műsort. Ami igazán lenyűgöző volt, hogy rengeteg finn eljött a megnyitóra, több ezer ember volt a stadionban és a szpíker igazán jó hangulatot teremtett a sprint szám döntőjére. Zsolt még a megnyitót is kihasználta a másnapi döntőre való felkészülésre (kép, ha átmegy, tegnap nem sikerült feltölteni egyet sem).
Meglepetésünkre a karanténba elvitt versenyzők több előrajt után a stadionból indultak, rögtön az elején, harmadiknak Fanni. Nem tudom, milyen lehet ekkora tömeg előtt ki-, befutni, majd újra befutni... Ugyanis a pálya végén, a lányok 19. pontja a stadion szélén volt (már belül), utána kivágtattak még egy pontért a partra (kb. 100 m) és vissza a gyűjtőre és a stadion közepén a célba. Ez a látványos hurok is rejtett választási lehetőséget; érdekes, hogy a lányok zöme a nagykapun futott be, a fiúk a kicsit rövidebb átjárón és a gyűjtőre is hol a széles kapun, hol a kis sáncon átvágva. A
pályán legalább 5 kamera volt, szuperül összevágva kaptuk a két kivetítőn a képeket. Csak a trackből volt kevés, gondolom a fizetős szolgáltatás miatt. Azért látszottak kisebb-nagyobb bakik, M. Kyburz pl. óriási hurkot csinált és kétszer fogta az egyik pontját (ha a közvetítése jó volt), bár a végén igen jól szerepelt. Látványos, média-barát futam volt, amit nagyon hiányoltam, hogy a végeredményt nem mutatták, mindig csak az elejét, így a magyarok végső helyezését nem lehetett megállapítani. Lehet, hogy elavult a hazai VB-n is alkalmazott táblás módszer, de informatívabb.
forrás: woc.fi
Mindenképpen le a kalappal Fanni és Máté előtt, ide már bejutni is óriási teljesítmény és nagyon szépen helyt álltak. A nőknél Simone Niggli nyert, nagyon boldog és némileg meglepett volt, a férfiaknál a helyiek nagy örömére a háromból legkevésbé jó pozícióból induló finn fiú, Marten Boström. Kiegészítés: Baumholczer Máté 1:59 hátránnyal a 39., Gyurkó Fanni 3:01 perccel a 36. helyen végzett.
Olyan későn értünk haza, hogy már szaunázni sem maradt időnk :)

2013. július 8., hétfő

Find your Flow in Finland!

A fenti szlogen a világbajnokság rendezvényeihez tartozik, bár úgy általában találó egy finn utazásra. Talán elsőre nem tűnik tipikus nyaralási úticélnak, pedig ideális, még akkor is, ha valaki nincs beoltva Skandinávia-szeretettel a tájfutás miatt. 
Amíg hólapátolás közben mások a mediterrán nyaralásról álmodoztak, mi a finn utunkat szerveztük - ezáltal jócskán csökkentve a költségeket (ez egy igen drága ország). A beszámoló első része csupán a családi csapat (három nő, három generáció) élményeiről szól, mert a TrailO válogatott egy héttel később érkezik.
Mindhárman először járunk Finnországban, anyukám, Aletta mintegy 47 éves "késéssel": ugyanis élversenyző korában, 1966-ban a rendkívül bonyolult számítási rendszer alapján neki kellett volna a finn VB-re kijutnia, mégsem ő ment.
Először kellemes napokat töltöttünk Turkuban, meglátogattuk a Naantaliban lévő Muumi-várost is, mert nagy kedvenceink a Múminok. Turku, habár az ország második legnagyobb települése, tágas, parkokkal teli, kellemes, folyó-szelte városka. Az egyik parkban olyan kültéri edzőhelyek voltak, erősitő gépekkel, és futóösvények, hogy nem is csoda, ha fiatal és idős egyaránt mozog. Egyébként is sokan bringáznak, görsíznek, kocognak.
Vonattal utaztunk Tamperébe, ami bár kisebb, sokkal nyüzsgőbb benyomást keltett. Itt az volt nagyon érdekes, ahogyan a hajdani ipari épületeket belakták és új funkciókkal ruházták fel. Itt is van egy múmin emlékhely, kiállítás a szerző, Tove Jansson eredeti rajzaiból. Ami feltűnő(en más), hogy nincs szemét és kutyagumi, az emberek rendkívül segítőkészek, és majd mindenki beszél angolul. Elképesztően kulturált és "természetesen" mindenhol lehet kerekesszékkel közlekedni.
Tamperéből bérelt kocsival folytattuk utunkat északkeletre. Jyväskylä mellett töltöttünk egy éjszakát az erdő közepén. Egy kisvárosban egyedülálló babamúzeumot láttunk: igazából nem is múzeum, hanem egy játszóház az erdőben, mesebeli szobákkal és házikókkal, babakészítő műhellyel. Itt volt egy tutajos élményünk is, magunk húzhattuk át a dróton mozgó tutajt az öblön. Egyébként is több helyen is fürödtünk, mert a tavak cseppet sem hidegek. Joenssuban egyáltalán nem volt szállás, helyes kisváros csodás fatemplommal és a környékbeli nyaralók ellátóhelye.
Kis távolságra, Alavi falvacska mellett az erdőben tartottak egy trailo versenyt Lauri szerevezésében (Open Selkie TrailO). A VB-n induló csapatok zöme elindult, mi csak a normál futamra maradtunk, a másnapi Tempo helyett inkább kirándultunk. A pálya egy jól járható úton haladt oda és vissza, 25 ponttal. Érdekes, hogy több feladatot is igen könnyűnek éreztem, mégis nyolc hibám lett. Főként zéró hibák, melyeket én nem éreztem annak, ill. elég messze voltak ahhoz, hogy nem feltételeztem. Az időmérőre sokat kellett várakozni, és elég egyszerű volt. Szerencsére a rendezőktől helyben kaptunk olcsó tornatermi szállást, így nem maradtunk fedél nélkül a finn viszonylatban is jelentős vihar idejére.
A következő napon felmásztunk Koli hegyére, ami - ha minden igaz - az ország legmagasabbika, de az időjárás nem kedvezett a kilátásnak. A finn kényelemre jellemző, hogy a parkolóból egy hullámvasút-szerűen közlekedő lift vitt fel, és persze a csúcsra lépcsőmentes utat is kialakítottak a rászorulóknak. Ezután még jártunk egy zsírkő-faragó üzemnél, kirándultunk, fürödtünk szigeten (ingyenes komp jár folyamatosan, híd helyett). Este elfoglaltunk a VB-szállásunkat, a versenyközponttól kb. 60 km-re, egy sípálya (amelyek itt a mi fogalmaink szerint elég viccesek) melletti erdei házikót, mindennel (pl. szaunával) felszerelve.
Vasárnap elindult a VB programja, amely itt meglehetősen sokakat vonz, részben köszönhetően a Kainu Orienteering Weeknek (kísérőverseny, KOW). Sotkamotól 20 km-re gyönyörű fenyvessel borított, kis domborzati elemekben gazdag terepen futottak a "nagyok": Fanni sajnos nem jutott döntőbe, pedig nagyon készült erre a távra, Zsolt viszont ott lesz a döntőben. Ennél sokkal több infóhoz nem jutottunk, mert a verseny végeztével a kijelző elsötétült, eredményeket nem találtunk (a lesérült Ádám helyére beugró fiatal Liszka Krisztián igen jó futást produkált).
A kísérőversenyen irgalmatlan tömeg indult, mi kiválasztottunk magunknak egy közepes távot a hatféle openből. Nagyon klassz pályát kaptunk, bár az EMIT használata okozott némi gondot - a puha talaj, finom domborzat fantasztikus élményt nyújtott. Dorka viszont élete első északi versenyét megnyerte! 13A-ban indult, nyolcvan fölötti résztvevővel és elmondása szerint élete eddigi legjobb pályáját futotta, hiba nélkül (bár pár mp-et vesztett az EMIT miatt) - 1 mp-cel nyert!
Hétfőn a sprint selejtezővel folytatódott a program, amit Vuokatti üdülőrészén (bár itt minden úgy néz ki, mint egy nyaralóövezet) rendeztek. Az aréna a tóparton, a kivetítőn főleg élőkép, kevés GPS követés. Fanni elindult és fantasztikus futással, 15. helyen bejutott a döntőbe. A fiúk is jól mentek, különösen B. Máté, aki holtversenyben a 15-16. helyen kvalifikálta magát, s Krisztián is csak 2 perc körül kapott a győztestől, úgy rémlik.
A rendezők biztosítottak egy nyílt futamot, de elég sokakat érdekelt, ezért kulturált több órás sor keletkezett. Dorka és Aletta lefutottak egy-egy férfi selejtező futamot, időeredményük egyelőre rejtély. (Mert itt nem adnak eredmény cetlit, nemhogy részidőset, amit mi otthon úgy megszoktunk már.) (kiegészítés: ezen az open sprinten majdnem kétezer ember indult el!)
A TrailO csapat is beregisztrált, még egy világversenyen sem ment ilyen gördülékenyen, mint itt. A fiúk (Miksa, Karcsi és segítőjük, Gergő) is szerencsésen megérkeztek.

2013. június 24., hétfő

Csalás a bajnokságon?!

A kép csak illusztráció
- megfontolt útvonalválasztás
Szándékosan provokatív a cím...
Büszkék vagyunk rá, hogy a tájfutó sport két képesség terén (fizikai és gondolkodásbeli) nyújtott egyaránt jó teljesítményre épül. Szépségét az is adja, hogy kinek-kinek a két területen eltérőek a képességei - vannak atléta-típusok és technikailag erősek (+ páran mindkettőben jelesek, a szememben ők a profik és páran, akik egyikben sem, de róluk nem beszélünk). A tájékozódásban kért külső segítség mindennapos jelenség, de igencsak meglepődnének a sporttársak, ha mondjuk arra kérném őket az erdőben, hogy szaladjanak már le a dugókámmal a horhos aljára, mert nekem az nehéz... Pedig ez is csak segítségkérés lenne.
Visszatérve a címre: igen, szigorú értelemben és a sportág szabályzatait alapul véve a külső segítség igénybevétele messzemenően szabálytalan. "A versenyfeladat teljesítéséhez idegen segítséget nem vehet igénybe a versenyző. Az eltévedt vagy megsérült versenyző, igénybe vehet segítséget, de ezzel a versenyt feladta. A versenyző, ha igénybe vett idegen segítséget a versenyből kizárják." - írja a versenyszabályzatunk. Kíváncsi lennék, mekkora felháborodást keltene, ha ezt egyszer valaki be akarná tarta(t)ni...
Mégis azt gondolom, ez inkább egy rossz szokás, ami meglehetősen elterjedt az utóbbi időben. Mindannyian tapasztalhatjuk, hogy hazai versenyeinken szinte nem lehet úgy végigmenni, hogy 1-2, de inkább több versenytárs ne kérne segítséget. Számomra a jelenség szokás-jellegét az bizonyítja legfényesebben, hogy az érintettek ("kérdezésfüggők") olyan helyzetekben sem tudnak ellenállni az automatikus cselekvés kényszerének, amelyben ez nyilvánvalóan elfogadhatatlan. Olyan kiélezett küzdelemben, mint egy váltóbajnokság, ahol még akkor is ellenérdekelt vagyok a másik segítésében, ha ő más kategóriában indul, hiszen biztosan ártok a vele versengő klubtársaimnak, még egy VOB-on is, többen kérnek segítséget. Mert szokásukká vált, hogy a pont feltételezett környékének átnézése vagy a precíz tájékozódás helyett azonnal megkérdezzék a más irányból érkezőt, hogy nem látta-e az x pontot vagy szintén azt keresi-e. Vagy a sikeres tájfutó egyik ismérvét, a hiba utáni minél gyorsabb korrekciót - más technikák híján - e módszerrel igyekeznek megoldani. 
Azok közé tartozom, akik másképp kezelnek egy eltévedt gyereket. Pl. kupaversenyeken előfordul, hogy szánok időt annak eldöntésére, hogy az illető versenyben van-e még a jobb helyezésekért, megkérdezem a rajtidejét és ha már "elég" ideje kóborol, konstruktív módon segítek neki a megoldásban. De a bajnokságokon nem töprengő, síró gyerekekről van szó, hanem érett felnőttekről.
Bosszantó szokás, mert egyrészt kibillenti a kérdezettet a ritmusából, másfelől igen unfair a pontosan és szükségszerűen lassabban tájékozódókkal szemben, akik maguk oldják meg a feladatot. A hétvége futamain kb. 12 fő kért tőlem segítséget, pontos helyet vagy fogott / tervezett / látott pontom számát.
Nem szégyellem, hogy bajnokságokon nemhogy nem segítek, de általában még közlöm is a kérdezővel, hogy ez egy bajnokság és oldja meg maga, esetleg nézzen körül jobban (kiskorúaknak). Teszem ezt úgy, hogy ez időnként haragot vált ki. A hétvégi bajnokságokon a jelenség oly gyakori volt - hiába, no, technikás volt a terep -, hogy még M. Pista fotóinak némelyikén is szerepel a versenyzők közötti eszmecsere (akik valószínűleg önszántukból hoztak létre problémamegoldó csoportot).
Talán a fent idézett passzusra alapozva dolgozta ki nagybátyám azt a választ, hogy "segítek, de akkor utána fel kell adnod a versenyt és be kell menned a célba". A módszer még finomításra szorul, hiszen a válaszadónak minimum egy percét elviszi és ez négyszer-ötször ismételve már tetemes hátrányt okoz.
Ugyanakkor a vágy, hogy helyretegyük magunkat az erdőben és megleljük a pontot, némileg érthetővé, legalábbis emberivé teszi a segítségkérést. A budai dzsuvában zajló szerdai kisversenyeken gyakran találkozni jól együttműködő, pontot túró csapatokkal, ott ez rendben is van, a kihívás még így is jelentős :) De a bajnokságok azért vannak, hogy amennyire csak lehetséges az erőviszonyokat reálisan tükröző eredmények szülessenek. Magamat is folyvást arra biztatom, hogy ellenálljak a kísértésnek és ne hozzam kellemetlen helyzetbe a versenytársaimat a kérdezéssel. Erre kérem a "rögtönkérdező" sporttársakat is.

Természetesen lehetnek olyan érvek, melyekre nem gondoltam - rendre megesik, hogy oly életbevágó kérdésekben, mint pl. miért van szükség KOB selejtezőre, eltérő álláspontúakkal folytatott diskurzus meggyőz a véleményem ellenkezőjéről. 
Egyúttal elnézést kérek attól a sporttárstól, akit szándékom ellenére kilöktem a céldobozból (már csipogott), mikor ötödmagammal érkezve nem tudtam megállni, valamint gratulálok annak a versenyzőnek, aki a versenyt feladva segített a bokasérült fiatalon. Mivel tuti nem fogok a KOB-VOB-ról írni, köszönet a rendezőknek a viadalért, de azért nem fakadnék sírva, ha a jövő évi Tipo kupát nem itt rendeznétek :) Továbbá közlöm a "szurkolóimmal", hogy a mai államvizsgán sikeresen megszereztem újabb, sorban a 4. diplomámat és továbbit nem tervezek.

2013. március 25., hétfő

Hosszú távon...

...ezt a fajta terepet nagyon unom - folytathatnám így is, de egyfelől ez igazán szubjektív, másfelől kezdjünk inkább valami pozitívummal.
Mindenképpen öröm, hogy a HOB nem maradt el, főleg, hogy nem szombat reggel jelentették be, hogy elmarad. Voltak ilyen félelmeim, miképp a "neki merjünk-e indulni gyerekekkel ilyen időjárási előzmények után?" kérdés is zümmögött bennünk a pénteki napon. Végül engedve a személyiségem mélyén meglévő bátorságnak és "nem adom fel!" érzületnek (utóbbira a verseny alatt is nagy szükségem volt), a munkát letéve a Nyírség felé vettük az irányt. Az M3-as webkamerái meglepő módon a valóságot mutatták, az erős szelet leszámítva semmilyen gondunk nem akadt. Ráadásul, most még az sem volt probléma, hogy Nyíregyházán kötöttünk ki, szöges ellentétben egy tavalyi esettel, amikor SzSzB megye fővárosában jöttünk rá, hogy nem is abban a megyében van a verseny...
Átvészelve a jelentkezés és a focipálya viszontagságait, örömmel nyugtáztam, hogy a kollégiumban korlátlan távhő-szolgáltatás van és nem fogunk éjjel fázni (kb. 30 fok volt a szobában), kevésbé lelkesen vettem tudomásul, hogy a lepedőt itt csak hírből ismerik. Vállalva, hogy másnap a terepen mindenhol hangyákat fogok látni, még a meccset is megtekinthettem a társalgóban. (A tökéletes befejezés nem jött ugyan össze.)
A kísérőverseny - köszönet és megjegyzések:
Régi vágyunk teljesült ismét, hiszen a rendezők vállalták a kísérőversenyt és így a bajnokságtól eltiltott kiskorúak is futhattak. Eme pozitívumot pár dolog sajnos fakította: szvsz azért nevez valaki 16-ba, mert szeretne hosszabb/nehezebb pályát futni, mint a 14-esek - itt sajnos a kettő megegyezett és az érintett szerint nagyon rövidke volt; a HOB értesítőből és a jelentkezéskor sem derült ki, meg a kifüggesztett rajtlistából sem (mivel az nem volt), hogy a kísérők rajtja 150-kor indul, ez némi fagyoskodást eredményezett a rajtban.
Az N35 pálya előnyei: túl lehetett élni, rengeteg őzet, nyulat láttam, nem ért bokáig a hó, már 30%-nál meg lehetett pihenni a frissítőn (értesítő szerint, valójában 45%-nál). Valamint, a legütősebb, hogy számomra ideális volt a vonalvezetés: az első 8 pont viszonylag sűrűn helyezkedett el, technikailag sem volt holt egyszerű (csak egyszerű), a 10-esről pedig már nem volt értelme nem a pontokat érintve bemenni a célba. Így - bár előzetesen kilátásba helyeztem a betlizést - végül teljesítettem a pályát. (Erre csak azért vagyok büszke, mert az alapozás nálam idén elméleti síkon megrekedt.) Az időeredmény nem méltó az említésre, elég az hozzá, hogy olyan tempót választottam, ami mellett épp nem fagytam bele a homokba és meg tudtam őrizni a lelkesedésemet.
Rajt: + kaptam szép pótszimbólt a kezemre; - a teljesen alkalmatlan fólia-szerű képződmény eltávolításakor azonnal kettészakadt a térképem, ami így elért egy jobban kezelhető méretet, de kizárta a 300 méternél nagyobb hibázást (mert akkor lementem volna a térképemről). Kérdéseimre, hogy van-e póttérkép és vízálló-e a papír, nem-nem volt a válasz.
Már az első pontra menet kiviláglott, mi lesz itt a fő dilemma: nyílt részen haladni dacolva a pofámba csapó széllel, réten-szántáson bukdácsolni vagy átkelni a bozóton, ültetvényen. Ahol lehetett, az utóbbit választottam. A tavasz és a vegetáció még nem ért ide, így a hármas zöldben is jól lehetett haladni, a bóják messziről látszottak és nem voltak pókok sem. Ennek további következménye - mármint a láthatóságé -, hogy a pálya kevés lehetőséget nyújtott a keverésre. A 4-es átmenet volt a legkritikusabb (szinte elérte egy 21B pálya technikai fokát): már a töbörből kimászva másképp állt a terep, mint a térképem, legalábbis a KNy-i útra kiérve rájöttem, hogy ha ebbe az irányba haladok, előbb érek Piricsére, mint a pontomra. Némi korrekció jobbra és rátértem egy szintén KNy-i útra, na az pedig a térképen egy elhaló ösvényecskének van ábrázolva, valójában kifutott egészen a pontom magasságában az ÉD-i útra. Tudtam, hogy ott vagyok, láttam a térképen, hogy egy töbör és mögötte dombocskán a magasles. Csakhogy a valóság egyáltalán nem hasonlított, töbör sehol. Még szerencse, hogy az engem beérő sporttársnők nem akadtak fenn ennyire és a nyomukban meglett a bója is. Többnyire nem húztam az időt az utakon való kerüléssel, tudva, hogy ott sem lennék gyorsabb.. így ahol ezt sraffozás nem tiltotta, irányban mentem. 
Gondolkodásra késztetett még a 7-es pont, mivel a 15000-es térképen még asztal mellett sem látom, mi van a pontközelben. A 8-as frissítőponton tálalt víz aztán úgy összezavart, hogy sikerült (!) útvonalválasztási hibát véteni: az átmenet felénél kimentem a völgy bal oldalára, teljesen feleslegesen mászva fel a dombra és ki a ponthoz vezető útra. Azon utánam induló vetélytársak, akikkel még nem találkoztam a pályán, feltehetően itt kerültek ki. Remélem, az olvasó felfigyelt a 9-es pont technikás elhelyezésére (mintegy 20 méterre az úttól)... a pálya hátralévő részében ez a tendencia érvényesült, böhöm felfogóvonalak, ordító tereptárgyak; a technikai feladat és hibázás esélye minimálisra tolva. A 14-es ponton újabb frissítési lehetőség, majd következett a másfél kilis átmenet, ahol tényleg majd' elpusztultam az unalomtól. Persze én tehetek róla, miért mentem ki az útra, ha irányban haladok, lett volna némi változatosság. Számoltam a kutyákat a tanyán, majd feldobtam magam azzal, hogy szándékosan sokkal hamarabb bevágtam a pont felé, így 10-féleképpen ábrázolt növényzetet szelhettem a pontomig. Én nem találtam ennyire változatosnak, viszont beleakadtam egy rózsabokorba. A 16-ra menet még megálltam egy percre a határkarónál, hogy a térképet alaposan egybevessem a tájjal, de aztán sajnos már tényleg be kellett mennem a célba.
A továbbiakat nem részletezem, a tájfutó kritiklista úgyis megírja. Nem szép ilyet mondani a rendezők rugalmas programátszervezése kapcsán, de az egy kicsit vicces fura volt, hogy éppen a 80-85 éveseknek kellett a szekérre felmászni. (És igen, volt aki hiányolta a további lovasfogatos szállítást - Sári lányom.) Mert természetesen édesanyám és néném gondoskodtak róla, hogy meg kelljen várni az eredményhirdetést - ilyen nagyon ügyesek és gyorsak :) -, bár a lehetséges nézők jelentős része eddigre már feladta.
Összességében könnyebben éltem túl ezt a HOB-ot, mint a tavalyit, dicséret illeti a rendezőket, hogy nem toltak ide hegyeket.
Az esemény záróakkordjaként, de semmiképpen nem összefüggésben a rendezvénnyel, hazafelé az autópályán szétrobbant a jobb hátsó kerék, jelentős károkat okozva a mi autónk karosszériájában. Szó szerint röhögőgörcsöt kaptam, mikor a kereskedő közölte a cserélendő alkatrészek árát.

2013. január 3., csütörtök

TempO játék

A cseheké után újabb TempO gyakorlási lehetőség érhető el a neten, az olasz TrailO honlapon. Jelenleg 10 állomás közül lehet választani, a sorszámot a jobb oldalon lévő boxba beírva.

A felvezető szöveg:
A játék lényege, hogy megtaláld, melyik bója van a térképen a kör közepén jelzett helyen. Az óra indulása előtt láthatod, hány bója van a terepen és hány feladatra kell válaszolnod. Zéró válasz megengedett (nincs bója a jó helyen). Minden rossz válaszért további 45 másodperc adódik a válaszadással eltelt idődhöz. Jó szórakozást!
Megjegyzés: a térkép
a játékhoz készült, ez azt jelenti, hogy a méretarány és a távolságok nem valósak, inkább arra törekedtem, hogy a tereptárgyak láthatóak legyenek. A térkép a fotónak megfelelően van tájolva, de az iránytű mutatja az égtájakat. Az időlimit 140 másodperc. Válaszadás után láthatjuk a megoldást: piros-fehérrel a bóják helyét, zöld-fehérrel a zéró válaszokat. A kék dobozban láthatod a pontszámodat. A játék megkezdése előtt érdemes elolvasni a Help-et, ami bővebben szól a TempO-ról és a játékról.

Kipróbálás utáni megjegyzés, FONTOS: 
Ha a játék közben a kurzorral a fotóra mész, erős nagyítással nézheted a terepet - enélkül igazán nehéz a feladat.

2013. január 2., szerda

Mi kell egy gyereknek?




Természetesen hosszasan tudnék értekezni arról, mi kell egy gyereknek pszichológiai szempontból, de most a tájfutásról lesz szó. A kérdést úgy is feltehetnénk, hogy kell-e gyerekversenyt kitűzni a kupaversenyeinken, de ez szerencsére már általános. Továbbmegyek: szerintem a bajnokságokon is jó lenne... Igazán örülök, amikor a rendezők veszik a fáradtságot, és gondolnak a kísérőkre, nem-bajnoki kategóriákat és gyerekpályát is kiraknak az OB-kon. Egész egyszerűen következik ez abból, hogy a tájfutók többsége, de legalább fele (hej, kéne ide egy statisztikai adat) családjával együtt űzi ezt a sportot. Nem csupán azért visszük magunkkal a kölyköket is, mert nincs hová tennünk, hanem mert ez nyilvánvalóan jó nekik is. Ha meg már ott vannak a szép zöld réten, miért ne mozognának ők is egy kicsit?

Milyen célja lehet a gyerekversenyeknek? A teljesség igénye nélkül:
- mozgás
- közös tevékenység a szülővel
- gyermekmegőrzés
- szórakozás, mese, fejlesztés
- előkészület a tájfutás későbbi űzésére

A gyerekversenyek indulói a 0-12 év közöttiek. Az önálló járás elsajátítása előtt, ölbebabaként és 9-10 év felett tényleg csak plusz szórakozás lehet a cél, és a minőségi, mennyiségi szempontok mellékesek. Hogy a 2-10 év közöttieknek egyaránt megfeleljen, a rendezők gyakran kétféle távú pályát alakítanak ki. Általános vonás a szalagozás, amiről nem is gondolnánk, mennyire alkalmas a gyerek fejlesztésére: figyelmet, a szabály észben tartását ("a sárgát kell követnem"), kitartást követel. Jól kitűzött pályán a szalag nem zavar össze, könnyebb rajta haladni, mint levágni, és mindig látszik a következő 2-3 jelzés. Alapesetben a pályát néhány pont alkotja, bójával és valamilyen ellenőrző eszközzel. Gyakori, hogy a bóján állatok vagy mesefigurák rajza látható. Sajnos időnként zsírkréta helyett régi, nehezen mozgó szúróbélyegző van a pontokon, pedig azt egy óvódás általában nem tudja használni. Talán a legjobb a kréta + szúró kombináció, hiszen a nagyobbaknak élmény a lyukasztás.
Előfordul, hogy a versenyközpont helyszíne nem alkalmas jó gyerekpálya kialakítására: ilyenkor kényszermegoldások születnek, pl. nyílt területen nyúlfarknyi, unalmas pálya, vagy bozótban, sűrű aljnövényzetben vezető szalag. A szülők többnyire hálásak a programért, bár voltam már olyan gyerekversenyen is, amit jobb lett volna egy játszósátorral helyettesíteni.
Ugyanis a gyerekversenynek van, lehet gyermekmegőrző funkciója: külföldön gyakrabban láthatunk ilyet, itthon inkább csak egyénileg megbeszélve fordul elő, hogy a kölyköt lerakják a gyv. céljában egy rövid időre.

A szerencsétlen esetek megfigyelésem szerint leginkább abból adódnak (a terepi nehézségek mellett), hogy a rendezéssel megbízott felnőtt még vagy már nem érintett és nem tudja elképzelni, minek örülne egy gyerek. Általában nem túl-, hanem alulértékelik a képességeiket. Lássuk, milyen egy jó gyerekpálya:
  • a táv leküzdhető, de nem túl rövid (maradva a kétféle hossznál: pl. 3-400 és 6-800 méteres pálya)
  • a szalagozás egyértelmű (színek eltérnek, elágazásnál sűrűbb, egyébként - láthatóságtól függően - 5-15 méterenként)
  • elegendő számú pont (min. 100 méterenként, inkább sűrűbben)
  • pontokon zsírkréta, konfliktusok elkerülése érdekében lehetőleg 2 db.
  • rövid lábakkal is futható terep (szerencsés ösvényen vezetni, de ha az nincs, tiszta erdőben) 
  • veszélyes helyek elkerülése (mély gödör, aszfaltút és bizonyos növények - lehangoló csalánba, szederbe pottyant síró gyereket látni), de legalább figyelmeztetés ezekre!
Ez az alap - amiért a szülők hálásak -, de erre épülhetnek olyan extrák, melyektől még jobb, kitűnőbb lehet egy esemény:
  • mesés elemek (pl. a tavalyi Spari kupán a pálya egy eldugott részén várta a gyerekeket egy kincsesláda gyöngyökkel)
  • mesetörténet, plusz feladatok (ebből minden idők legfantasztikusabbja a Bailavidrum erdei tekergése, pl. a tavalyi Postás kupán, a kép ennek a "térképe")
  • valódi térkép és tájfutással kapcsolatos kihívás (pl. a kartonon tereptárgyak szimbóluma, utólagos berajzolási vagy pontmegnevezési feladat)
Szerény tapasztalataim közül a legjobb tájfutó elemeket is tartalmazó gyerekverseny a tavalyi szlovén OO Cup volt. Mind az öt napon a lentihez hasonló színvonalú pályát kaptak a kölykök: felnagyított térkép, igazi pályával, követhető szalagozással, gyönyörű erdőben. A lebonyolítást egyszerűen oldották meg: az info pultnál osztották a térképet, személyzet nem volt. 

Meg kell még említenem két kérdést, melyek rendre felmerülnek a gyerekversenyek kapcsán:
  • legyen-e időmérés?
  • legyen-e eredményhirdetés és díjazás?
Jó versenyt el tudok képzelni ezekkel vagy ezek nélkül egyaránt. Az időmérésnek és valódi sorrend hirdetésének kisiskolás korban már lehet értelme, mert 7-8 éves korban megnő a társas összehasonlítás szerepe, motiváló hatású és behozható általa egy alapvető törvényszerűség: az nyer, aki gyorsabban és figyelmesebben futotta le a pályát és ha gyorsabb vagy, előrébb végzel. Habár ehhez a szülők józan visszafogottsága is szükséges. Szép, nem szép, az EH ellen nálam leginkább az szól, hogy ezzel csökkenthető annak az esélye, hogy a teljesítmény-centrikus szülő játék helyett hajszolja a gyerekét.
Mind a verseny után elvehető apró ajándék, mind az induló gyerekek kihívása a dobogóra, kedves szokás és kitűnő alkalom a fényképezésre :) Itt nem hallgathatom el, hogy a dobogóra szerintem csak a gyermek és utánpótlás kategóriáknál lenne szükség.
A rendezők hozzáállása eltérő, azt hiszem, a legnagyobb elismerés, ha a srácok nem elégszenek meg egy futással...