2012. május 1., kedd

Ünnepi Tipo Kupa (nem versenyelemzés)

Írhatnék a Tipo Kupáról is, mert érdekes és kellemes volt a három futam + két váltó pálya + mobilos, kitűnő a rendezés és a versenyhelyszín, de nekem másról is szólt ez a hétvége. Újrakezdésem jubileuma volt, mivel tavaly ezen a versenyen mentem ki először ismét tájfutó pályára. Aki ismer vagy olvasta már személyes hangvételű bejegyzéseimet, az tudja, milyen sokat jelent ez nekem.

Egy volt para- / ma hobbisportoló éves beszámolója ez.
A tavalyi I. félévről már írtam korábban, hogy magánéleti fordulat után, önsegítő terápiás céllal 10 versenyre mentem ki - eredetileg sétálni. A tömeghatásnak engedve a sétát egyre gyorsabb haladással próbáltam felváltani, nevezzük ezt kocogásnak. Aztán a WMOC bemutató edzőpályáján szembesültem a fizikai képességeim csekély voltával és akkor, ott a Mecsekben elhatároztam, hogy edzeni fogok (hogy erősödjön a vázizomzatom tehermentesítve ezzel az ízületeimet is, hogy fogyjak és hogy tájfuthassak + visszanyerjem megtépázott önbecsülésemet).
Az év második felében ezt próbáltam megvalósítani. Ezek a szavak, mint "edzés, verseny, futás" esetemben (de talán nem csak nálam) persze mást jelentenek, mint egy huszonéves, egészséges, 20 BMI-s férfinál...
Az edzések megvalósítását nagyban nehezítették a körülmények:
  • kiszámíthatatlanul jelentkező ízületi fájdalmak
  • fokozott regenerációs idő szükséglet
  • túlterheltség, fáradtság
  • felügyeletet igénylő gyerekek elhelyezési gondja (magyarul: mikor tudnék kimenni futni és addig hová tegyem a kölyköt?)
  • baromi nagy(nak tűnő) hegyek itt Nagykovácsiban

Ezek miatt nem vagyok, nem lehetek maradéktalanul elégedett az elvégzett edzésmunkával: voltak időszakok, amikor heti 3-szor kimentem mozogni + hétvégén gyakran indultam versenyeken, de máskor hetek maradtak ki. Szóval nem volt folyamatos és tervszerű (terv volt, csak a megvalósítás hibázott) edzés. De hogy ne legyek igazságtalan vagy hálátlan: ez is messze meghaladja a korábbi elképzeléseimet és örülök, hogy ennyit sikerült teljesíteni.

A rehab edzés még néhány további jellemzője:

1. Nem érvényes a "fájdalommal ne eddz, ne versenyezz" szabály. Szinte mindig van ilyen-olyan fájdalom, a mérlegelés tárgya, hogy elviselhető-e a mozgás és ront-e a helyzeten. Szerencsére nem túl gyakran fordult elő, hogy le kellett mondjam az indulást (idei Postáson pl. visszatáncoltam), de mindig benne van a pakliban. Kismértékű fájdalom nem okoz gondot nekem. Meg kell jegyezzem, hogy hála a korszerű gyógykezelésnek ritkán fordul elő erős, korlátozó fájdalom az ízületeimben. Azzal nem hogy futni, de még botorkálni sem tudnék.
2. A klasszikus ciklikus edzésmunka, fokozatosan növekvő terheléssel és intenzitással nem játszik. Ezt sajnos tudomásul kellett vennem. Mivel eü. okokból nem tehetem ki magam max. terhelésnek, így jelentős gyorsulást nem fogok elérni. Marad a lassú haladás, erőnlét fejlesztés. Bizonyos edzésfajták, pl. résztávozás szintén kiesnek.
3. Fokozott jelentősége van a bemelegítésnek, ami esetemben csak nyújtást és óvatos átmozgatást jelent, a dinamikus elemek elhagyásával. Az ízületi mozgékonyság nagyon korlátozott.
4. Az edzésmunka nem kvantitatív: röhejes lenne, ha Cooper tesztet futnék rendszeresen. Azért természetesen órával futok, de a legfőbb mérőszám, hogy távban, időben mennyit bírok ki. (A régi kedvenc helyemen, ahová anyukámmal ismét ki szoktam menni, a HHH szintúton, ez jól mérhető: először alig bírtam a nagykanyarig (táv fele), aztán a szikláig, kőfejtőig, legutóbb a vezetékig. Kérlek, ne röhögj ki ezen távok miatt, kedves Olvasó!)
5. Javítani kellett a koordinációs készségeket is, az egyensúllyal is vannak gondok a talp, boka és térd érintettség miatt. Ide tartozik, hogy a meggyengült ízületi tokok és az esések okozta lehetséges traumák miatt sokkal óvatosabban mozgok a terepen. Köves vagy nagyon göröngyös talajon a sétálásig lassulok (pl. Nógrád váltó B-C pályája), mert annyira bizonytalan vagyok és a bokám úgy fáj, mint egy szalagszakadás után. Óriási öröm és megkönnyebbülés, hogy múlt hétvégén újfent magamra tuszkoltam a régi magasszárú stoplisomat, nem törte fel a lábam és sokkal jobban, biztonságosabban tudtam így haladni, mint kopott talpú edzőcipőmben.
6. Az elmúlt évben többször megtapasztaltam, hogy jobban elfáradok a mozgástól és lassabban pihenem ki magam. Előfordult, hogy a szervezetem tiltakozása miatt dobtam az edzést. Ide tartozik, hogy a szezon végére, a számos őszi verseny után teljesen kipurcantam és az eredetileg 2 hetesre tervezett pihenő többszörösére dagadt, mert nem bírtam rávenni magam a mozgásra.
7. Nagyobb a jelentősége a gyógyászati eszközöknek, rendszeresen használok bemelegítő krémet, mozgás után rozmaringos és inno reuma kenőcsöt, jegelést, rosszabb esetben antiphlogistines pakolást és flector tapaszt.

Mérleg: az egy év alatt min. 60 versenynapon indultam, az edzéseket most nem számolom össze. Teljesítettem a ROB (13.) és ONEB pályáit, komoly :) válogatás után bekerültem a BEAC OCSB (N105 3. hely) és OEVB csapatába (N120 9.) és túléltem az idei HOB-ot is (N35 8.) Általában 150%-ra vagyok a legjobbtól bajnokságokon. Sikerült - ha nem is fitten - túlélnem több sorozatos terhelést is, pl. POM, Nógrád ND, Tipo Kupa. Minden teljesítményemet ahhoz viszonyítom, hogy 2006-2010 között semmilyen mozgást nem végeztem, szóba se jöhetett a futás és egy évvel ezelőtt is teljesen edzetlen voltam. Soha (na jó, általában) nem a versenytársak ellen küzdök, hanem magammal, a pályával.

Az elmúlt hónapokban többen is megkérdezték tőlem, miként lehetséges, hogy nemrég még paralympiai kategóriában indultam TrailO-ban, most meg futok? Ennek három oka van: 
1. Tavaly az IOF megszigorította a szabályokat és a nem egyértelműen mozgássérült versenyzőknél fizikai teszthez köti a para-jogosultságot - 2500 méter / 40 perc. A korábbi értelmezés szerint mindenki indulhatott parában, aki az egészséges sportolóhoz képest hátrányban volt, és ez sajnos igaz volt rám is. Mj: örülök a módosításnak, mert a célja helyes.
2. Az új szabályok mellett is jogosult lettem volna korábban, mert például a lányommal való terhesség, szoptatás időszakában semmilyen gyógyszert nem szedhettem és a fenti szintidőt nem bírtam volna teljesíteni, ill. bizonyos napokon a felét sem. Ezen egyébként még a szabály behozatalakor is gondolkodtam, ezért őszintén megírtam az IOF bizottságának a helyzetet és rájuk bíztam a döntést. Közben némi orvosi kálvária mellett újra részesülhettem a biológiai terápia áldásos hatásában és mondhatom, nálam nagyon jól működik. (Egy Cimzia nevű méregdrága szert kapok, amit rendszeres kontroll mellett magamnak szúrhatok kéthetente, ez nagyon praktikus.)
3. Egy éve újra kezdtem a mozgást, ami egyáltalán nem volt könnyű vagy veszélytelen döntés; senki nem tudta nekem megmondani, hogy ez árt-e, lehetséges-e, orvosi szakirodalom inkább ellene voksolt... Most azt mondom, jól döntöttem és ha nem is fogok már maratont futni, de sokkal erősebb és egészségesebb vagyok és fel sem merül kérdésként a 3,75 km/h.
Remélem, hosszú távon kikerültem a paralympiai státuszból és nem kényszerülök majd rá, hogy újra kérvényezzem. Pedig milyen vicces lenne, ahogy Juhász Miki vagy Less Áron stopperrel méri nekem a Népstadion rekortánján a 40 percet :)

A TrailO ettől még maradt a kedvencem, nagyon érdekes és kihívásokkal teli sportnak tartom. Valamint kifejeződése a szolidaritásnak és elköteleződés a hátránnyal élők támogatása mellett. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy megtapasztalhattam a mozgássérült lét nehézségeit, de módomban állt változtatni a helyzetemen. A többségnek ez nem adatik meg.

4 megjegyzés:

  1. Hat ha fajdalom eseten nem lenne szabad vesenyeznem, akkor mar nagyon regen kenytelen lettem volna abbahagyni a tajfutast. Nekem az a tapasztalatom, hogy meg viszonylag eros fajdalom eseten is a futas kozben termelt adrenalin nagyon jo fajdalomcsillapitokent mukodik. Utana aztan nagyon kell vigyazni az alapos "warm down"-ra, vagy olyan leszek, mint a badog favago az OZ-bol. Nekem is sok bajom van az egyensullyal, mert mar egy izuletem sincs ami igazan flexibilis lenne es igy gyakran elesem. Ami persze meg meg rosszabb az izuleteknek stb., stb.

    Nagyon orulok, hogy ennyire sikerult visszaterned a tajfutasba. A Te peldad is tartja bennem a lelket, hogy ne adjam fel. Meg akkor se ha egyre nehezebben megy. Csak igy tovabb!

    VálaszTörlés
  2. Tudom, hogy sokan futnak fájdalommal és az adrenalin tényleg jól működik. Csak erre főképp magunknak adunk engedélyt, nem kérjük szakorvos véleményét és időnként ezt kicsit lutrinak érzem. Orvos engem erre nem mert/tudott biztatni. Elgondolkodtató, hogy egy gyulladt ízületnek, becsípődött idegnek stb. jót tesz-e a mozgás. Nekem jók a tapasztalataim, bár emiatt szoktam jegelni futás után a lábam.
    Az eséssel kapcsolatban pedig képzeld el, hogy tegnap a 24 óráson elestem egy hepehupás réten és esés közben átsuhant rajtam a rémület, hogy valamimet most eltöröm, de a talajfogás gond nélkül zajlott... felpattantam, léptem kettőt és újra zutty. Igen jót derültem magamon :) Sajnos az éjszakain is elzúgtam, nekem nem lett bajom, de a tájolómnak annyi.

    VálaszTörlés
  3. Most csak azert irok megint, mert latom kozeledik az ETOC. Ugye mesz? Ha igen, akkor minden jot, sok szerencset, sik palyat es jo valaszokat!! Majd fogom kovetni az eredmenyeket, mar amennyire lehet.

    VálaszTörlés
  4. Igen, újabb kalandos (alacsony költségvetésű) utazás lesz, ezúttal egyedül. Eredményesség terén nem várok sokat, mivel sokkal erősebb a mezőny a nemzetenként 6 induló miatt, a terep nekem sok fejfájást fog okozni, de éppen ezért megyek... hogy jó versenyt, jó terepet lássak.
    Köszi a jókívánságokat!

    VálaszTörlés