2012. április 2., hétfő

POM

Olyasmi közhelyekkel tudnám bevezetni a következő beszámolót, mint "aki teheti, egyszer próbálja ki, milyen februárban mediterrán vidékre utazni" vagy "Madeirát látni kell". Régóta vágytam már egy téli nyaralásra és idén részesültem is eme szerencsében. A Mr.Acs utazási iroda szervezésében, nyolc másik tájfutó társaságában utaztam Portugáliába február közepén. A jól kidolgozott terv szerint a 4 napos Portugal O Meetingen való részvételhez rövid portoi és lisszaboni városnézés járult, majd 4 nap Madeira következett. És nekem ehhez keresztbe szalmát nem kellett tennem... ami számomra teljesen új élmény volt. Az utazási iroda további vonzereje, hogy a rendelkezésre álló idő alatt a lehető legtöbb légitársaság és reptér megismerésére ad módot (szumma 6 repülés, 7 reptér).

Zavartalan repülések (sőt, az AirBerlin vendégszeretete és kicsit magasabb ára miatt szendvó + üdítő) után érkeztünk Portoba, sajnos az Ibis hotel megszállása után csak rövid esti városnézésre futotta. Így is lenyűgözött és megállapítottam, hogy ide még vissza kell jönnünk.
A képeken a Sao Bento pályaudvar az azulejokkal, melyek a régi városrész házainak falát is díszítették. A Rio Douro felett átívelő, kivilágított I. Dom Luis hídon villamos közlekedik (kipróbáltuk), alatta mélyen a folyópart. A kivilágított Serra do Pilar kolostor fülkéi úgy hatottak, mintha sziklába vájt barlangok lennének.
Másnap a bérelt kisbusszal dél felé vettük az irányt: a versenyt Viseu központtal rendezték meg. Ez a kb. ötvenezres lakosú, mediterrán éghajlatú városka főképp az egyházhoz köthető építészeti remekekkel büszkélkedhet: székesegyház, templom, püspöki palota. Ezeket közelebbről is megnézhettük az éjszakai futamon, illetve a városban csatangolások alkalmával.
Viseutól északra pár kilométerre található a Sra. do Crasto terep, ahol az első két nap futamai zajlottak. Fenyőerdők, néhol sziklás, máshol aljnövényzetes terep, határozott, de elviselhető domborzati elemekkel. Fantasztikus élmény volt egy szál bozótruhában futni az itthoni hideg után.
Az első napot hosszútávnak nevezték, és ha ez nem is jelentett az általam kinézett 21B-ben többet 5 km-nél, a 15.000-es térkép hozzájárult az "érzéshez". Nem volt könnyű kiolvasni, még az általam diktált fergeteges tempó mellett sem. Gombi csak a képen néz ki úgy, mintha állna, egyébként futott; M21B-ben harmadik lett (a VB-ken rendszeresen Németországot képviselő Torben Wendler ezen a napon B-ben indult, a többin SuperElite-ben, így nem csoda, hogy adott pár percet a mezőnynek).
A tavaszias időjárás nem csupán minket vonzott, népes mezőny érkezett (28 országból, 1760 futó), köztük a francia, svájci és skandináv válogatottak. A világranglista első 100 versenyzője számára Super Elite kategóriát, a többieknek (no, nem "futottak még") Elitet.
A saját teljesítményemmel elégedett voltam, a magamtól elvárt pontos tájékozódást teljesítettem. Ennek köszönhetem az ötperces előnyömet (és talán az összetett győzelmet is): a 11-es pontra tudatosan a biztonságos útvonalat, az északi ösvényt és a fenyőerdő jelleghatárát választottam, míg mások, köztük a 2. helyezett Nadine Pereira DK-ről, egy susnyáson keresztül érkezett, majd bolyongott sok más versenyzővel együtt (8 percet otthagyott).
A verseny és a helyben kínált jóáras tészta után megkerestük a szállásunkat - fogalmazhatunk úgy, Viseu vonzáskörzetének túlsó felén, Povoa Dao falucskában. Érdekes képződmény volt ez a mű-rusztikus-falu, de tetszetős és a célnak nagyon megfelelt. A cseréptetős kőházak és köves utcácskák egy régi falut mintáztak, oly élethűen és meglehetősen modern belsővel, hogy "tuti" turisztikai célból épültek.
Szombat este visszamentünk Viseuba az éjszakai sprintre. Kissé nehezen találtuk meg a versenyközpontot, majd a bátrabbak nekivágtak az esti hidegnek. A pályáról nem tudok mesélni, csak annyit, hogy a belvárosban futottak a többiek, világosban be is azonosítottak számos ponthelyet. Toncsi 6. és Zsolti 7. helyen végzett 40-ben, Júlia 4. 60-ban, Tóth Ádám 21. elitben. Nekem nagyon tetszett a VK melletti funicular (sikló) és kevésbé a tornatermi szállásnak is helyet adó sportcsarnok mosdója.

Reggel - miután lekapartuk a szélvédőről a jeget - elindultunk az előző napi versenyhelyszínre. Eltérő térképkivágaton, 1:10.000-es méretarány mellett és a terepet átszelő autópálya túloldaláról rajtolva versenyeztünk. Gondos tervezésre utal, hogy a pályám nem érintette az előző napi részeket, pedig szintén a céltól délre eső erdőből érkezett. Lehet ez véletlen is, de inkább a profi rendezésnek tulajdonítom.
Rövidebb pályákat kaptunk, de nem könnyebbeket. Több helyen is hibáztam: a rajtból az ösvényen kifutottam, de utána annyira jellegtelen volt a völgy és sokkal több tereptárgyat (gödör, kúp) láttam, el is húztam szépen a pontom mellett; bolyongtam egy kicsit a susnyásban, majd a nyiladékon lévő sziklafalnál raktam helyre magam. A következő remek átmenetem az 5-ös: a 4-esről valószínűleg túlzottan felfelé indultam, nem láttam az első lefutó völgyet, a markánsabb következő völgynek pedig figyelmesen a túloldalára húztam. Fogtam egy nagy sziklapontot és egyszerűen nem értettem, mi van. Mentségemre annyit, hogy a közeli út nem látszott az aljnövényzettől, bár amikor már eléggé lementem, sejthető volt, így aztán áttaláltam a megfelelő gerincre. Aztán a 8-asra rossz útvonalat választottam, ami elég vicces, mivel egy 140 méteres átmenetről beszélünk. Sajnos keletről próbáltam kerülni a dombot, átverekedtem magam a sziklafalakon és bozóton, míg a másik felől simábban oda lehetett érni. A majdnem 10 percnyi benne hagyott hibám ellenére első lettem (3 kilin 50 perc!), ami jelzi, hogy jól választottam kategóriát. Itt kell megjegyeznem, hogy nem szeretem, ha valaki lemegy egy számára gyengébb kategóriába és ott megveri a mezőnyt. Bennem ilyen motiváció nem volt, egyszerűen a pályaadatokat látva nem mertem vállalni a W35-öt, a 21A meg fel sem merült. Rövid újrakezdős pályafutásom alatt, itthon, a 21B elég nagy kihívás lenne, nem is szoktam ott indulni - talán Portugáliában mást jelent ez a kategória. És azt is tudtam, hogy az ismétlődő "terhelést" már nem viselem jól, ez be is igazolódott.
Péter is hibázgatott, mert 5. lett és érdekes módon a részidejeit valahogy elkavarták... Mihók, Gábor és Zsolt 40-ben küzdöttek egymással és a másik 60 indulóval. A verseny után vettem egy új tájolót: noname, pontosabban Orientsport márkájú, valójában szerintem a Moscompass gyártja nekik, mert teljesen úgy néz ki és annak nagyítójával kompatibilis - és a kedvenc színemben pompázik. Szükség volt rá, mert futni ujjtájolóval szeretek és az előző szétesett, meg a trailohoz használt laptájolómat túlságosan féltem, túl profi (és drága) futáshoz. A pocsék euroárfolyam mellett is olcsó volt.

folyt. köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése