2012. április 8., vasárnap

Madeira (sok nyaralás - pici futás)

A POM eredményhirdetése után (kép megtekinthető a Tájolóban) Lisszabonba autóztunk, hogy egy éjszakai városnézést követően elrepüljünk Madeirára. Fantasztikus négy nap volt; a kifakult Budapest után igazán burjánzónak és színesnek tűnt az ottani természet.
Az Atlanti-óceánban, Marokkótól 600 km-re nyugatra fekvő sziget neve Fa-szigetet jelent. Földrajzi elhelyezkedése biztosítja egész évben a kellemes klímát - az átlagos 20 fok körüli hőmérséklet főként télen vonzó az európai utazóknak. 
A sziget vulkanikus eredete miatt is oly izgalmas: közepén vízválasztó hegyvonulat húzódik, 1000-1800 méteres csúcsokkal, mély völgyekkel.
A legmagasabb csúcsra, Pico Ruivora mi is felmásztunk. A csapat egyik fele megkísérelt áttúrázni a Pico Areeiro hegyre, de az időjárás miatt aztán csak féltávig jutottak. 
 
A sziget növényvilága elsőként Tengerész Henriknek köszönhető: kezdeményezésére kezdtek a déli lejtőkön cukornádat és szőlőt termeszteni. Az ültetvények miatt irtották ki az őshonos növényzetet, hogy aztán később a világ minden tájáról hordjanak ide különlegességeket. A megmaradt kevés babérlombú erdő ma már Unesco védelem alatt áll. 
Később a banán és más gyümölcsök váltak a fő árucikké - ez viszont ahhoz járult hozzá, hogy a levadák megmaradjanak, azokat továbbfejlesszék.

Madeira legfőbb specialitását adja ezeknek a vízelvezető csatornáknak a bonyolult hálózata. Ezek a hegyi patakok vizét szállították az ültetvényekre, már a XIV. századtól. Kezdetben csak pár száz méteresek voltak, de később a sziget északi oldaláról alagutakon kellett a vizet a déli lejtőkre átvinni és a XIX. századra már 1000 kilométernyi, kővel kiépített csatorna épült. A hálózatot ma is bővítik, és a vizet bérleti díj fejében
bármely gazda vagy kerttulajdonos használhatja. Mellesleg a vízi erőművekhez is ezek szállítják az alapanyagot, ezzel hozzájárulva a sziget áramtermelésének egyötödéhez.
 
A levadák mellett futó szerviz-ösvények páratlan lehetőséget nyújtanak a kirándulóknak. Mi a "25 forráshoz" vezető Levada das 25 Fontest jártuk be és mintha egy másik világban tettünk volna sétát: sűrű erdők, meredek sziklafalak, magas páratartalom, vízesések és mindenütt csordogáló erecskék.


A sziget 240 ezer lakosának majdnem fele a fővárosban, Funchalban lakik, a többiek más partmenti településeken. Az építészet mór, spanyol elemeket mutat, a templomokban is azulejokat láthatunk. A tipikus vidéki épület a zsúpfedeles, háromszög alakú faház volt, Santana főterén látható néhány belőle (és a népviseletbe öltözött nőkből is).

A szállónk (FourViews Hotel) a fővárostól 10 percnyi autóútra, a tengerparton található - kellemes szobákat, bőséges svédasztalos reggelit és jakuzzit kaptunk a pénzünkért. A helyi specialitást, a fekete kardhalat (espada) is megkóstoltuk.
 
A tobogánnal való utazás lehetősége (lefelé Funchal meredek utcáin) nem tűnt annyira vonzónak.

Több botanikus kertet is meglátogattunk:

A Monte Palace Tropical Garden erősebb volt különleges, óriás ásványokban és szobrokban (zimbabwei művészek kiállítása), fenséges orchideákban; valamint áthatotta egy kissé távol-keleti érzés.

A Jardim Botanico kisebb területű, de kerttervezési és - amennyire meg tudom ítélni - botanikai ritkaságokban gazdagabb. Itt működik egy kis állatkert is: nekem főleg a papagájok tetszettek.

Habár a sziget nem kifejezetten strandolásra van kitalálva, azért kipróbáltuk azt is, kalandos volt...

És hogy a bejegyzésnek legalább egy kicsi köze legyen a tájfutáshoz, valamint mindenkinek világossá váljon, hogy teljesen őrültek vagyunk, még egy adalék: felkerestük a helyi tájfutó klubot, a CMO Funchalt és kaptunk tőlük pár térképet. Ezek elég szörnyen néznek ki elsőre (és másodikra), de a Bica da Cana nevű terepen Mihók által kitűzött edzőpálya várakozáson felüli volt. Ugyan első próbálkozásunk nem járt sikerrel a mindent beterítő köd miatt, de aztán vállalva az újabb autózást, csak láttunk madeirai terepet közelről is.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése