2012. április 20., péntek

IOF szabályértelmezések

A közelmúltban két technikai jegyzetet jelentetett meg az IOF TrailO Bizottsága. Ezek ismerete kötelező mindenkinek, aki nemzetközi bajnokságon indul és hasznos lehet minden versenyzőnek. 

Röviden összefoglalva, egyébként elérhető itt.

Az elit trailo versenyeken már bevett gyakorlat (több VB-n is előfordult már) az 1-bójás feladatok alkalmazása - ahol a válasz A vagy Zéró. Ilyenkor a szimból B oszlopában is csak egy bójára történt utalás (A).
Míg korábban ezeknél a pontoknál a versenyző csupán egy bóját láthatott a nézőpontból, az utóbbi időben elszakadtak ettől a követelménytől. Az irányelv szerint az elit versenyzőtől elvárható, hogy be tudja azonosítani a kör közepén lévő és pontmegnevezéssel leírt tereptárgyat a terepen, ezzel meghatározva, melyik bójával kapcsolatban szükséges eldönteni, hogy jó helyen van-e vagy sem - anélkül, hogy a többi, nézőpontból látható bója ebben megzavarná.

Ez azt jelenti, hogy ezentúl A bója esetén nem szükséges a terepen kihelyezett szalagokkal (tudjátok, V alakban) meghatározni, mely bójáról van szó. Ez a megoldás természetesen továbbra is alkalmazandó A-B, A-C stb. bóják esetén, hogy a többi látható bójától függetlenül egyértelműen el lehessen dönteni a jelölést.
Mostantól lehetséges az A Cluster elnevezésű feladat alkalmazása (látható bóják csoportja, melyek egy-bójás feladatokat - A vagy Z - jelentenek).

Megjegyzés: ezek az A bóják lehetnek másik pont bójáinak is részei. 
Fontos, hogy az A bójás pont mellett (a térképi körén belül) lehetnek más bóják is láthatóak, de ilyen közel csak akkor, ha eltérő tereptárgyon vannak. Viszont az A bója jól kell látszódjon a nézőpontjából, sőt, szükség lehet második nézőpontra is. A Z válasz esetén a bója elmozdulásának elég nagynak kell lennie a tiszta válaszhoz.
A képen látható A pontok csoportja (klaszter) (1-5) és egy hagyományos pont (6). A területen összesen 8 bója van, 5 tartozik az A-csoportba és 3 a hagyományos ponthoz. 1-5 pontok egy nézőpontból látszanak (de lehetne több nézőpontjuk is).
1. orr felső része - bója jó helyen, A
2. orr felső része - nincs bója, Z
3. völgy - bója jó helyen, A (van a közelben másik bója, de egyértelműen más típusú tereptárgyon)
4. völgy - nincs bója, Z (a szomszédos völgyben van egy bója)
5. nyugati domb - jó bója, A (az ÉK-i dombokon lévő bóják azonos tereptárgyon vannak, de kívül az 5-ös pont körén, ezért nem interferálnak)
6. domb ÉK- i lába - A-D bóják, jó válasz: A (az 5-ös pont bójája is látszik a nézőpontból, az képezi a D bóját)

2 megjegyzés:

  1. Hat eloszor nagyon nem ertettem, hogy mirol van szo, de a terkep es magyarazatod utan leesett a tantusz. Most mar nemcsak, hogy ertem, de komolyan erdekesnek, sot izgalmasnak is talalom ezt a fajta A cluster-t. Tudod, hogy kik talaltak ki? Es lesz ilyen Skociaban?

    VálaszTörlés
  2. Fogalmam sincs, ki találta ki, de az a gyanúm, hogy a britek :) Gondolom, szeretnének ilyet csinálni a VB-n, azért a szabályozás. Kicsit tartok tőle, hogy a gyakorlatban ez hogyan fog menni.

    VálaszTörlés