2011. július 31., vasárnap

Nagyon magán

A legjobb dolog, ami mostanában történt velem - a gyerekeimmel való számos csodás pillanaton kívül -, hogy újra közelebb kerültem az erdőhöz és a futásnak nevezett létezési formához. A téli-tavaszi nagy magánéleti válságom vezetett oda, hogy újra megpróbáljak valami ilyesmit. Kicsi koromtól kezdve futottam és jártam tájfutó versenyekre, köszönhetően (szó szerint) a népes és a sportággal megfertőződött családomnak. Voltak persze korábban passzívabb időszakok, amikor a bulizás vagy a munka, a terhesség hátrébb szorította a mozgást. Ám az igazán fájó és hosszú kihagyás az elmúlt öt év, az RA okozta hullámzó egészségi állapot. Az ízületi fájdalmakon kívül a diagnózis fájó pontjai, a "többet már nem futhat" és a "gyógyszerek mellett nem vállalhat gyereket" kijelentések voltak. Az anyaság iránti vágy hamar legyőzte az ész érveket. A gyógyszerek elhagyása és szakorvosi segítség mellett megfogant Sára. Nehéz bő két év volt, de megérte :)
Aztán tavaly év végén összeomlott az életem, átestem egy műtéten is, és tavasszal kellett valami öröm... így elkezdtem egyszer-egyszer kimenni pályára a versenyeken, ahová a lányom, családom miatt amúgy is mentünk. Persze nem kell se gyakori, se intenzív versenyzésre gondolni... de az elmúlt évek passzivitását nézve, az én életemben mégis jelentős az a kb. 10 versenynap, amin elindultam. Általában nyíltban vagy sprint esetén a saját kategóriámban (35), de előfordult az is, hogy N60-ban. (Versenyen kívül természetesen.) A tájfutó versenyrendezők meglepő  :) módon nem gondolnak a rokkantaknak való kategóriák kitűzésére, bár az edzetlenekre igen, de ők többen vannak. Konform mozgássérültek otthon maradnak vagy keresnek maguknak valami parasportot (melyek némelyike nagyon izgalmas, ki szeretném próbálni pl. a vitorlázást vagy parajetskit).  Jó volt a versenyeken az erdőben lenni, térképet nézni, és a legnagyobb boldogság irányban közlekedni - amit egyébként egy séta esetén "épeszű" ember nem tesz. A Tipo kupán például volt egy pont egy meredek bozótos metsződésben, hát azért lemászni maga volt a gyönyörűség. Az más kérdés, hogy technikai kihívást ilyen tempó mellett nemigen jelentenek a pályák.
Szóval kóstolgattam a tájfutást és úgy tűnik, nem okoz nagy romlást az állapotomban, bár az orvosnak azért nem merném megmondani :) (szerencsére nincs ideje blogokat olvasni). Így új programként, hát, hogy is mondjam, a "kijárok futni" vagy "edzeni" erős lódítás lenne: kimegyek az erdőbe és nyomokban futásra emlékeztető mozgást végzek, egy köszvényes háromlábú lajhár haladási sebességétől kicsit elmaradva. Teszem ezt időnként valamelyik kutyát magamra kötve, megcsúfolva ezzel a canicross sportágat. Szerencsére a labrador által rángatott lajhár képet kevesen látják, alacsony a népsűrűség errefelé. Bár van nálam lassabb jármű is: a korábban őket rendszeresen megfuttató gazdi távozása után annyira leépültek a dögök, hogy a kisebbik, Mazsola még velem sem bírja tartani a tempót. Úgyhogy nem is viszem a háztömbnél messzebbre ezután, mert három méterenként lefeküdt pihenni a Nagy-Szénásra menet.
Szóval csak azt akartam megosztani, hogy jó az erdőben mozogni, még ha fáj is és nem számíthatok jelentős gyorsulásra a jövőben. A regenerálódásra is figyelek, illetve ügyel helyettem a menedzserem: elég ritkán fordul elő, hogy a tőlem függő kiskorút rá tudom bízni valakire. Magammal meg nem vihetem (nála is gyorsabb vagyok, hurrá! - még kb. egy-két évig). 
És még azt is meg akartam jegyezni, hogy a hivatalos álláspont szerint se vagyok már para. Még ha tudom is, hogy az IOF besorolása nem változtat a helyzetemen egzakt módon, mégis hat rám a döntés, hogy ők már nem tartanak paralympiai trailO versenyzőnek. Ezt amúgy nem bánom, bár a nemzetközi jó eredmény elérésére az esélyem ezzel nagymértékben lecsökkent, de talán a kerekesszékesek lehetőségei viszont nőnek.

Véget ért az O-ringen

Ahogy a legnépesebb tájfutó rendezvény, úgy a legnagyobb trailO verseny is. Idén Hälsingland körzetében tartották, ahol a tavalyi TrailO EB-t is. De nem azért hagytam ki, mert már untam a terepet :)
A versenyről nem sok infó jutott el Nagykovácsiig, de az eredményekből látszik, hogy igen népes mezőny vetélkedett. Az elsők elitben:

1. Andreas Johansson 112 149
2. Stig Gerdtman 112 275
3. Robert Jacobsson 111 271
4. Ola Jansson 111 373
5. Martin Jullum 111 438 (Norvégia, első nem-svéd)
6. Marit Wiksell 110 250
7. Remo Madella 110 300 (Olaszország, első nem-skandináv)

és a további helyeken is sok-sok ismerős név...
Ha igaz a sejtésem, hogy az élen végzetteknek öt nap alatt összesen 1-2 hibájuk volt, ez is csak az elit trailO egyre magasabb színvonalát jelzi.

2011. július 28., csütörtök

Balaton kupa

Kissé megkésve teszem közzé a hó eleji verseny élményeit, de több mint egy hétig nem volt netem, ami esetemben felér egy katasztrófával. Arról nem is beszélve, mit kínlódtam a helyreállításon és hányszor hallgattam meg az ügyfélszolgálatok idegesítő menüjét...

A VBT szervezte Balaton Kupát jó előre kinéztük magunknak, mert rögtön a Szenior VB után, szinte útba esett, nyaralásnak is felfogható és egy halom kiegészítő számmal kecsegtetett. Az más kérdés, hogy ezeket fizikai korlátaink és a pokoli hőség miatt végül feladni / lemondani kényszerültünk. Péntek este Füreden városi futás, kellemesen rövidke pályával. Utána a <nagyon> ideiglenes kemping elfoglalása, ami kellemes hely volt, de azért a mosdó kicsit hiányzott. Szombaton az öre…, nem, bocsánat, anyukám és nagybátyám becsülettel teljesítettek 5 futamot a Balatonfüred feletti Nagymezőn, úgymint hagyományos pálya, trailO, folyamatos váltó (ahol egymást kerülgették) és este a csopaki strandon sörváltóztak. Kvázi versenyen kívül, mert habár a futást és a sört külön-külön szeretik, de az együttes hatást nem akarták átélni. Iszonyú meleg volt napközben a Nagymezőn, jó, tudom, hogy ezen júliusban nem kéne fennakadni, de akkor is… Azért én is végigmásztam az N35 pályáján és aztán jött a trailO. Mindjárt ismertetem a pályát, csak még hozzáteszem a vasárnapi eseményeket: Tihanyban, új térképen, kezelhető mennyiségű turistával újra N35 nekem, majd kipróbáltuk a rókavadászatot. Miután az első pontot teljesen körbejártuk eredménytelenül, rájöttem, hogy ezen a kütyün az 1 a legnagyobb hangerő, a 9 a legkisebb, csak megleltük a pontot. De tovább nem bírtunk menni Dorkával, és a kedvelt mobilO-ról is lemondtunk. A hőséget némiképp enyhítette a fagyi, amivel anyukám aznapi szülinapját megünnepeltük. Az eredményhirdetésen kaptunk egy rakat csipszet a szponzor jóvoltából, ha jól rémlik, mind álltunk dobogón. Még az a döbbenet is ért, hogy a prológon 3. lettem – még nem láttam az eredményeket, gondolom, csak hárman indultunk :)

A trailO pályát Hites Viktor 8+2 pontosra tervezte, ha valaki csak emiatt jött pl. Debrecenből, annak rövidnek tűnhetett. Nekem bőven elég volt ennyi a napon.
Két időmérővel indultunk, de a térképrészlet nincs meg és már nem emlékszem pontosan, melyik bóják voltak. Mindenesetre nem éreztem túl nehéznek beazonosítani a bokrokat és jelleghatárokat.

1. Kb. 90 méterre kellett ellátni. Ha megvolt az elkülönülő bokorfolt, akkor a jelleghatár beazonosítása sem volt nehéz.
2. Sajnos a képen nem látszanak az érintett bokrok, melyek közében állt a pont. Kis sétával az egyértelművé vált, hogy a hátsó (délebbi) három bója van csak vonalban, felezéssel kijött a megfelelő, a középső.

3. A helyszínen sem látszott jól a nézőpontból, ahogy a képen sem, a két darabos bokor-flotta. Mindkettő déli csücskén és keleti oldalának közepén volt bója. A közeli A bója nem játszott. A bokor kiválasztása könnyen ment, kicsit tanakodtam azon, hogy tényleg a közepén van-e a bója, mert inkább 2/3-nak látszott az útról, de a régi jelszóra hallgattam, miszerint ’Z allways clear’.
4. Ez bizonyult a leginkább vitatott pontnak. Én is sokat gyötrődtem rajta, mert sajnos a kör közepe éppen a bozót és a ligetes határára esett, és ez nem volt tökéletesen ábrázolva. Vagy legalábbis az útról úgy látszott, a D van inkább a bozót sarkánál. Viszont minden más mérés – az útelágazásból, a réten lévő fa mögül, a tisztás sréhen húzódó nyugati szélétől – az előbbi bóját hozta ki.
5. Hosszú ideig úgy álltam a tisztás szélén, hogy azt hittem, bal kézre a elnyúlt négyszög alakú tisztást látom (a három összeérő tisztás közül a középsőt)… aztán némi ténfergés után rájöttem, hogy az délebbre van és szinte teljesen be van nőve. Így hirtelen helyére került a növényzet, és világossá vált, hogy a keresett jelleghatár-sarok a D és E bóják között van. Az előbbi tűnt jobbnak, de egyértelműen a réten állt, nem a bokor szélén (fa esetén zűrösebb lett volna a döntés). Így meglett az első Z pont.
6. Aztán a második... Kár, hogy a fotón nem látszik az út. A három bója ölelte fa az úttól kb. 8-10 méterre volt. A keresett bokornak 30 méternyire kellett lennie – volt is ott beljebb valami olyasféle, nem látszott jól. De a válasz a terepen egyértelmű volt - kivéve, ha a versenyző nem nézte a térképen a távolságot.
7. Jó ötlet volt ez is. A négy jellegfa hat lehetséges közéből négyben volt bója. Ha megvolt a keresett két fa (nyugati jellegfaköz), akkor könnyen belátható volt, hogy jó vonalban van, az úton sétálva kimérhető, hogy jó a távolság. (A képen csak a két középső fa látszik, az É-i és a DK-i.)

8. Ez a pont nem tetszett igazán – rosszul látszott, főleg székből szerintem, és az út se volt nagyon határozott. Azért irányméréssel be lehetett lőni a két lehetséges bóját és érzésre a legszélső volt jó helyen. Ahhoz túl fáradt voltam, hogy Z-n gondolkodjak.

A pálya színvonala nekem kellemes csalódás volt, az eredménytől függetlenül pozitív véleménnyel értem a célba. Aztán kiderült, hogy sikerült hibátlanul teljesíteni, ami nagy (és ritka) öröm nekem.

2011. július 14., csütörtök

TrailO OB Nagykanizsa

Megnövekedett számú bajnokságaink közül a normál futamot (nem éjjel, nem tempo, nem csapatban) a ZTC rendezte, június 25-én. A verseny a Kis Thermenland Open keretén belül zajlott, kis családom természetesen a többi eseményen is részt vett (sprint és erdei verseny, éjszakai).
A trailO pálya a Csónakázó-tónál került kitűzésre, ahol már volt egyszer OB, 2008-ban. Azóta a terep kicsit változott, köszönhetően a parkos jellegnek és a lovas sportolóknak - ezért a térkép is felújításra került.

A 2100 méteres pálya az időmérőkkel indult. A várakozásra kijelölt parkolóból a bóják egy része jól látszott, ami talán nem túl előnyös, bár mindenkinek egyenlőek voltak a feltételek.

T1
A kocsiktól a rajthoz menet jól látszott, hogy két bója van a DK-ÉNy sétány szélén. A nézőpontból jobb rálátás esett, mint ezen a fotón, tisztán látszottak az utak által behatárolt háromszögek. (58%)
T2
Ezt sokan megettük... (jó válaszok aránya csak 9%) A képről sajnos a lényeg lemaradt: a nézőpontból nem látszott a déli nagyobb bokor széle, így nem volt könnyű megállapítani, mi a két legközelebbi része a bokroknak. A többség a B-re és C-re szavazott, csak három ZTC-s fiatal mondott A-t.
T3 is ugyanerre a bójakupacra ment, de a kép jobb széléről lemaradt a helyes (E) bója. Viszont A-C nem játszott, D-t pedig könnyű volt kizárni, mert a sétány túlsó oldalán van, a kör közepe meg egyértelműen innen. (67%)

T4
Ez egy csöppet közelebbi fotó, mint a valóság. De a helyszínen is jól látszott, hogy a két szélső bója kizárható, B a bokor déli oldalán van, C a keletin, és csak a D a másik bokor jó oldalán. Még az is segített a választásban, hogy a keresett bokor K-i oldala a szomszédos fa mellett van. Mégis csak 48% találta el, a C-t sokan mondták.

T5
Az utolsó időmérőt kis gyaloglással értük el. A 200-250 méterre lévő szigeten voltak a pontok. Ez szörnyű nagy távolság! Alig lehetett észlelni a bójákat, a mellékelt zoomolt képen is inkább nyilakkal jelöltem őket. A trükk viszont tetszett: mivel nem délről néztük a szigetet, hanem DK-ről, így a partvonalat csalókán észleltük. A és B közti szakaszt nagyobbnak, B és D köztit kisebbnek érzékeltük. Aki erre rájött, eltalálta a megoldást (67%).


 
Aztán indult a pálya:
1. Kezdőbb versenyzőknek nehézséget okozott, hogy először arra kellett felfigyelni, hogy a kör közepe nem a kör déli szélén lévő fa és a kékkel jelölt fa között van, hanem a naranccsal színezett fa az egyik végpont. A szimból helyes értelmezése is segített erre rájönni: a lehetséges fák-közöttek közül az északnyugati. Mivel a nézőpontból szinte merőlegesen láthattunk a fák közötti vonalra, így - a jó fákat kiválasztva - könnyű volt eldönteni, melyik van középen. (61%)


2. Be kellett azonosítani a jellegfákat (magasak) és bokrokat. Figyelni kell, hogy a fa északi oldala kell - gondolhattuk... de a nézőpontból nem is látszott az a fa, ami nekünk kellett, elsétálva látszott, hogy ott nincs pont. Egyértelmű Z. (48%)







3. Elég kevesen látták át a helyzetet (12%), nekem se ment. A megoldótérképen látszik a pályakitűző szándéka, a lovas tereptárgy vonalába eső bója a jó, az onnan készült kép ezt igazolja is. Kár, hogy a terepen annyiszor nem stimmeltek ezek az ugratók és egyebek, hogy arra nem mertem hagyatkozni. Viszont a híd előtti elágazástól nézve (ld. kép), a kis fához viszonyítva, én az A-t választottam. Mázlisták láthatták, ahogy a tereprendező munkások kimásznak az érintett sarkon a mederből :)

4. Szerintem a megoldótérképen a C bója rossz helyre van rajzolva. Mindazonáltal nem volt nagyon nehéz pont, bár be kellett azonosítani a huplikat. A domborzatot érezve vagy a sövény végétől benézve eldönthető volt, hogy a kis völgyben a feljebb lévő bója a helyes. (73%)

 5. északi bozót déli széle - könnyű pont (82%).
Volt egy bója a másik bozótvégnél, egy fánál és egy sokkal arrébb, a képről lemaradt.

 6. Ezen a versenyen ez a feladat kaphatná a "pályakitűző gondolata" címet. Kijavították a nádas foltokat, és az úttól a második felénél volt a helyes bója. Én meg úgy gondoltam, hogy ha valamire, a nádasra biztos nem lehet támaszkodni. Megnéztem a vezetéktől, kaputól, kiléptem a kis íves sétányon a tószéllel párhuzamosan és végül az állványtól úgy döntöttem, B. Rosszul (39%).





7.  Középső jellegfa-köz. Könnyű volt (94%).

8. Ismét egy mezőny-szóró feladat (18%).
 
A pályakitűző ötlete remek volt: a pontmegnevezés jelleghatáron (két jellegfa között), de a bóják zömét hátrébb rakták, be az erdőbe. Az a baj, hogy még a ráközelített képen sem látszik, hogy a bóják hátrébb lennének - a térkép alapján 6 méterrel, de úgy rémlik, Gáborék 10 métert mondtak. Mivel nem volt jó viszonyítási pont (kerítéssarok, az út se úgy ment), meggyőztem magam, hogy nem lehet Z. Viszont itthon nézegetve a képeket, rájöttem, hogy kellett volna megoldani: az előző ponttól ez volt a látvány, ha megnézitek, milyen más a D bója és az előtt lévő jellegfa viszonya, abból rá lehetett volna jönni, hogy ha így "elmozog", sokkal hátrébb van a bója. (18%)

9. Nekem ez se ment :( Pedig örültem, hogy a ház déli sarkától is meg tudtam nézni és sikerült is a fenyő jellegfát kiszúrni - de a lombot a törzzsel összepárosítani már nem. (36%)


10. Újabb szimból-trükk! Ha elhittük, hogy a rendező tényleg a ház belső sarkára gondolt, akkor világos volt a Z. (50%)


11. Szép feladvány volt. Ki lehetett mérni a távolságot az északi és a déli útelágazástól is, vagy akár az út jobb oldalán futó szárazárok végétől. De pontos mérés nélkül is megoldható volt, ha az ember kiszámolta az utak közti távolság felét, az a B bóját adta ki, de ennél 4-5 méterrel délebb volt a kör közepe, tehát csak a C lehetett a jó (56%).

12. Csak cirka a versenyzők egytizede (9%) találta el, hogy egyik bója sincs jó helyen. A megoldótérkép szerint az alsó bója még a ház sarkának vonalában volt, de középső és fenti 3 méterrel hátrább. Hát, nem tudom, mennyivel, de tényleg messzebb volt.

13. Aranyos pont (73%). Kellett sétálni ahhoz egy kicsit, hogy a patakon ill. az árkon is benézzen az ember, de az árok is kizárt kettőt, a patak is, így ki lehetett választani a jót.
14. Örültem ennek a pontnak, nehéz volt. A szárazárkot és a jelleghatárt is csak sejteni lehetett... Az úton hamarabb volt egy rétsáv, ahol elkezdtem keresni az utat, hogy annak távolságát vetítsem rá fejben az ösvényre... sikertelenül. Aztán elsétáltam a vadászházig (vadász?) és visszatérve megállapítottam, hogy a bóják nincsenek elég messze... aztán visszanéztem az előző pont felé és az útvilla távolságát próbáltam átvinni ide... a legfelső bója is túl közel volt. (33%)

15. Itt is ki kellett választani, hogy melyik fa és oszlop közét keressük. A megoldótérképről úgy sejtem, a pályakitűző a kerítéssarok és a sövényvégek összekötésével zárt ki bójákat. Én viszont a hídról néztem rá merőlegesen a fa-oszlop vonalra és feleztem el a távolságot. Így is működött. (34%)

16. Végül egy könnyed Z pont (85%). Szépen megvoltak a fák és erdőfoltok, az út közelsége is kizárta a bójákat.
Köszönjük a rendezőknek (Erdős Ági és Gábor, Fehér Feri + ZTC), színvonalas verseny volt. A dobogón állhattak:

1. Laáber Miksa, aki ezzel kivívta a VB kerettagságot
2. Tömő Józsi
3. Tóth Anna

O14-ben: Porgányi Márk - Hajnal Dorka - Porgányi Anna
O18-ban: Simon Alexandra - Fábián Eszter - Kiss Kornél
Open Felnőttben: Fehér Feri - Hites Viktor - Biró Fruzsi

2011. július 6., szerda

WMOC

Szenior Világbajnokság. Pécs. Szép időben (dög hőség), erős mezőnyben (rengeteg svéd és finn), magas részvétel mellett (tele volt az erdő). Pécs nyitott kapukkal, kedves terekkel, geoládákkal, ismerős és ismeretlen tájfutókkal, finom sörrel és rokonokkal. Jó volt ott lenni.