2011. január 30., vasárnap

Egy kis történelem

Mi késztetett embereket arra, hogy kitalálják a trailo-t? Hogyan kezdődött?

A svéd pre-o szabályzatban azt találtam, hogy náluk a '70-es években indult a mozgássérültek tájékozódási sportja. Az első nagyobb esemény 1979-ben történt, amikor Arne Yngström és az RBU nevű fogyatékosokkal foglalkozó szervezet OL(orientierungslauf)-hétvégét szervezett Örebroban. Ekkortól váltak rendszeressé a versenyek. Az első szabályzatuk 1990-ben jelent meg. Ha jól értem a svéd szöveget, 2002-ben tartották az első hivatalos nappali, és 2008-ban az éjszakai bajnokságukat.
Julia a kedvemért megkérdezte svéd trailo-s barátját, ő is megerősítette, hogy a 80-as években mozgássérülteknek tartottak versenyeket, csak 1995-ben kezdtek nyílt kategóriát is rendezni. Ekkor a skandinávok átkeresztelték Pre-O-ra a sportágat, ami szerintem sokkal találóbb és szebb név, mert nem a mozgás korlátozottságára (csak ösvényen), hanem a pontos tájékozódásra helyezi a hangsúlyt (precision orienteering). Még azt is megtudtuk, hogy 1986-ban szerveztek először trail-o versenyt az O-ringenen (legnagyobb svéd tájfutó verseny) és svéd-norvég csapatversenyt.
Az IOF honlapján pedig az áll, hogy az első világkupát 1999-ben, az első VB-t 2004-ben rendezték Vasterasban (Svédo.), az első EB-t 1994-ben.

Időközben újabb infókat kaptunk hiteles forrásból: Svédországban fejlesztették ki a trailo-t, a fent említett tájfutó, kifejezetten mozgássérülteknek. Több változatot kipróbáltak, a '89-es VB-n már bemutatták az egyiket, ahol az út mentén elhelyezett bójákból kellett lyukasztással kiválasztani a megfelelőt. Ám egy évvel később már négyféle nehézségű pálya volt az O-ringenen, de az akkori technikai szint még nagyon messze volt a maitól. Valószínűleg a tájfutók rákaptak erre a formára, és ez magával hozta az egyre nehezebb feladatokat, mígnem kialakult a mai forma, melyben a tájfutó térkép ismerete alapvető.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése