2011. november 3., csütörtök

Évzáró verseny - Nyírségi Ősz

Sajnos alacsony részvétel mellett zajlott az idei utolsó trailo verseny Nagykálló-Harangod térségében. Pedig a pálya és tervezője (Márkus Tamás) megérdemelt volna több versenyzőt...
Habár személyesen én sem tudtam megnézni (dolgozni kellett, no), a fotók alapján választottam pár kedvenc pontot.

A térképet, eredményeket, fényképeket megtaláljátok a Hajdú-Bihar megyei szövetség honlapján.



2011. szeptember 11., vasárnap

Tajekozodas.hu kupa

Szép nyárvégi időben lezajlott a verseny. A 2007-es pályával indítottak az érdeklődők, amiben talán az volt a legnehezebb, hogy az 5-6. pontok nagyon messze estek az úttól, a tereptárgyak nem látszódtak. Ettől még volt rájuk jó megoldás, csak nehéz és ráadásul a parknak ezen a részén túl sok bója látszott egyszerre. A külföldön szokásos szalagos kijelölést a bóják elválasztására még itthon nem annyira szeretik... A legtöbb hiba a 4-5-6-9. pontokon volt. Ebből kettőt már magyaráztam; a 4-esen egyértelműen nem volt pont a kör közepén, a legközelebbi pedig kb. 1,5 méterre. A 9-esnél bezavart, hogy a "vágyott" töbörnél - igaz, rossz oldalán - volt egy gyerekverseny-pont, kis bójával. Megoldótérkép alább. Az eredmények:

1. Soós Emőke 10 pont
2-7. Szabó Zsuzsanna, Farkas Sándor, Rumi Zoárd, Szepesi Imre, Biró Aletta és Kovács Balázs 9 pont
8-9. Papp Soma és Fenyősy Antónia 8 pont
10-13. Magyar Szabolcs, Toma Mercédesz, Garai Nóri és Hajnal Dorka 7 pont
14-16. Rácz Ilona, Keresztes Zsófia, Tóth Zoltán 6 pont

Következett a másik 14 pontos pálya, időmérve. Rövid instrukció kellett ehhez a TempO variánshoz: 4 bójacsoport volt, 4 nézőponttal és 4 SI doboz-szettel (A, B, C, D, E, F, Z). Maguk a feladatok szerintem könnyebbek és jobban láthatóak voltak a hagyományos pályáénál. Az össz séta kb. 60 méter. Egy-két szó a pontokhoz, ha már fotók nem készültek :(
1. sokan megették, pedig bója a távoli, fészerrel egybeépült rész sarkán volt csak
2. magas találati arány, könnyű pont
3. figyelni kellett a kör közepére, az úttól való távolságra - a csalipont 4 méterrel távolabb volt
4. egyértelmű Z, a bozótnak csak az innenső oldalán volt bója
5-7. könnyű megoldások
8. itt az F és Z válaszokat is elfogadtuk, mert a fa DNy-i oldalára helyezett bója a nézőpontból egyáltalán nem látszott és kénytelenek voltunk átrakni a D-i oldalra. És ezt jó páran észrevették! Nem gondoltam volna...
9. általában ment
10. egymás mellé volt helyezve két bója, az egyik a jellegfák között, a másik a csap és a fa között volt félúton. Páran elhibázták.
11-12. egyiken se volt bója: a kettő között állt egy csalibója, így mindkét ponttól kb. 3 méterre.
13-14. ezek kevésbé látszódtak jól a távolság és a takarás miatt. Egy-két versenyző felcserélte a két pontot, mások csak mellélőttek.

Eredmények (összidő, zárójelben a hibák száma):

Szepesi Imre 8:20 (3)
Biró Aletta 10:09 (2)
Papp Soma 12:25 (0) -18
Hajnal Dorka 12:48 (5)
Rumi Zoárd 13:22 (2)
Kocsis Péter 13:39 (7)
Kovács Balázs 14:02 (5)
Farkas Sándor 17:07 (1)
Szabó Zsuzsanna 20:07 (4)
Kéri Gerzson 22:28 (5)
Soós Emőke 25:03 (4)
Fenyősy Antónia 25:26 (4) Paral.

Köszönjük a részvételt, építő kritikát örömmel veszünk!

2011. szeptember 10., szombat

Tajekozodas.hu kupa holnap

Minden előkészítve a holnapi trailozásra:
10-12 között a Fülemile táborban leszünk.
(Bp. XII. ker. Fülemile u. 6-8.)

Amivel készülünk:
10 pontos hagyományos pálya (kitűzve 2007-ben)
14 pontos TempO 360° pálya.

2011. szeptember 9., péntek

Tájfutó sprint OB és egy kis trailO játék

A korábban már részletezett "fantasztikus" edzésmunkámon felbuzdulva beneveztem a múlt hétvégi tájfutó bajnokságra. Na, azért nem kellett hozzá óriási bátorság, lévén sprint bajnokság, a kategóriámban 2,4 kilis pályákkal. Abból mondjuk kettő volt... A selejtező előtt nem voltam elbizakodott, bár sejtettem, hogy a teljesítménytől függetlenül is tovább lehet jutni - 28-an neveztünk az A döntő 24 helyére és mindig akad olyan, aki nem jön el vagy kiüti magát a versenyből. 
A selejtező Vác belvárosától délre, parkos, ligetes, néhol bozótos területen zajlott - a térképemet nem találom, a pályánk megtekinthető itt. Nem volt túl bonyolult, és noha a rajtból rögtön a 2-es felé mentem, nem mondhatnám, hogy sokat benne hagytam volna. Ettől függetlenül (vagy épp ezért) majd beledöglöttem a haladásba.
Végül bő hat perces hátránnyal a 14. helyen jutottam a döntőbe (hárman nem indultak). Dorka lányom teljesítménye sokkal fényesebb: 3'30 hátránnyal, 11. helyen jutott be az A döntőbe a csoportjából, élete első OB-ján, pedig az indulók számát figyelembe véve (58) nem volt ilyen elvárás vele szemben.

Már korábban kitaláltam, hogy a ROB szünete ideális lenne egy kis trailO-ra, de nagyon kevés energiám jutott rá, így csak egy kis játékot tartottunk. Egy dombot szemeltem ki nézőpontnak, ahonnan körbe kiraktam pontokat - az elképzelés az volt, hogy olyan időmért feladatok legyenek, minél több, ami levezényelhető kevés (itt: egy fős) személyzettel. Az általam TempO 360°-nak keresztelt játék öntevékenyebb mint a TempO és a mérést elvégzi az SI elektronikus pontérintési rendszer (röviden SI). Itt a nehézséget az okozta, hogy előző délután kaptam meg a térképet, így a helyszínre kimenni már nem volt módom és asztalon tervezve sosem működik tökéletesen a dolog. Azért levezényeltük (Malac segített a felvezetésben, Dorka a bontásban, anyukám a gyerek pihentetésében). Volt is jó pár érdeklődő, hálás köszönet a hasznos visszajelzéseikért. Végül 8 bójacsoportot raktunk ki, tehát 8 feladat volt összesen 17 bójával. Túl nehézre sikerült, az egyik pont elé beállt egy furgon, a másikat fel kellett biggyeszteni magasan egy kőfalra, a harmadiknál bezavart a gyerekverseny... A legfőbb tapasztalat, hogy jobban beazonosíthatóak kell legyenek a bóják, nem elég A-tól P-ig elnevezni őket.  Ide majd még beillesztem a térképet (íme) és a győztes nevét (Kenyeres Zoltán, GOC volt a leggyorsabb 302 mp-cel). Hibátlan megoldás nem született.
Az ötletet nem adom fel, a korrigált változat kipróbálható most vasárnap, 11-én a budapesti Fülemile táborban.

A TempO miatt viszont nem sok idő jutott pihenni, hamar jött a döntő. Ezen már egy kicsit jobban fájt a lábam, meg nem is voltam friss. De azért tetszett, bár - az én tempómban - nem lehetett hibázni, technikásabbnak jobban örültem volna. Ez a térképem megvan, de inkább itt a  RouteGadget. Majdnem hét percet kaptam a győztestől, Uhlir Timitől, de 13. lettem. Ami azért röhej, mert amíg nem voltak mozgásszervi panaszaim, addig se végeztem sokkal előrébb - igaz, azóta beleöregedtem a 35-be. Szóval nemigen volt technikai hiba a versenyemben (csak fizikai), a gyorsabbak (a győztes is) bele-belehibáztak, viszont nagyon tudnak futni... Egy helyen, a főtérről a DK-i irányban lévő háztömböt most úgy látom rossz irányból kerültem, az ominózus zárt kapus belső udvaron lévő pontomra. Amúgy a célban majd' megdöglöttem, de egynapi közepes térdfájást leszámítva, nincsen károsodás (bár futásra az elmúlt hat napban még nem bírtam rávenni magam).
Dorka 18. helyen végzett 4'30 hátránnyal, ami tök jó, hiszen a vetélytársak 2-3 évvel idősebbek nála.

Eredetileg a POCS-ra is beneveztünk nővéremmel, de aztán sajnos szomorú kötelesség miatt le kellett mondjuk az indulást. A beszámolókat hallva úgy gondolom, eléggé megszenvedtünk volna az alap-pályával is, de hogy a plusz pontokat ki szedte volna össze, az rejtély. Jövőre talán megpróbáljuk.

2011. szeptember 8., csütörtök

Interjú a paralympiai világbajnokkal

Az idei paralympiai világbajnokkal, Dmitrij Kucherenko-val készült interjút (Stefano Galletti tollából) olvashatjátok itt angolul és olaszul. A hevenyészett fordítást közreadom:


A 2011-es La Feclaz-ban, Franciaországban tartott TrailO Világbajnokság alatt lehetőségem volt a paralimpiai kategória új világbajnokálval, az orosz Dmitrij Kucherenko-val beszélgetni. Nagy megtiszteltetés volt számomra beszélgetni vele és az orosz válogatott vezetőjével, valamint más csapattagokkal: próbáltam mindent leírni, ha valami nem érthető, az az én hibám. Hálás vagyok a türelemért  a világbajnok Dmitrij Kucherenko-nak (DK), a csapat menedzserének és edzőjének Alexander Kobzarev-nek (AK) és a sportoló Dmitry Dokuchaev-nek (DD) a fordításért.


Számítottál erre az eredményre? Milyen elvárásokkal érkeztél a VB-re? 
 
Dmitry Kucherenko (DK): az eredményért először is az edzőt, Alexander Kobzarevet illeti köszönet. Ő a legfontosabb személy az orosz Trail-O-ban: a siker őt és a munkáját dicséri. Meg vagyok győződve erről, mert mindig vele beszéltük meg a dolgokat, a siker lépésről lépésre jött, folyamatosan  javultak az eredmények. Ettől  a világbajnokságtól reméltem egy ezüst-, talán inkább bronzérmet. Miután az első nap után az első helyen álltam, de a sorrend nagyon szoros volt, tudtam, hogy minden egyes ellenőrzőpont számít a 2. napon, de be kell vallanom, egy kicsit meglepett az aranyérem.

Kobzarev Alexander (AK): 2006-os világbajnokságtól kezdődően, a csapat eredményeink, és Dmitrij egyéni eredményei folyamatosan javultak. Sajnos, a legerősebb sportolónk meghalt pár évvel ezelőtt, és szükségünk volt két-három évre, hogy visszatérjünk ugyanarra a szintre. De a csapatunk fiatalokból áll: Dmitry 28 éves, de először Kijevben indult openben (2008), majd 2009-ben openben és 2010-ben paralympiai kategóriában, Pavel Shmatov 31 éves, vannak 22, 23 vagy 25 éves sportolók, így még van esély további javulásra, és a következő  világbajnokságon fogunk egy vagy két junior sportolót hívni a csapatba!


Most nagyon meglepődtem ... Dmitry versenyzett openben és paralimpiaiban, két különböző WTOC-n?


AK: szövetségünk gondolata, hogy a fogyatékossággal bíró sportolók is induljanak az Open kategóriában. Sőt, hogy a vb-n csak valamilyen szempontból fogyatékos atléták induljanak, hasonlóan a Paralympia alapelveihez, és hogy a sérült emberek életében alapvető fontosságú a sport. Természetesen Oroszországban ép versenyzők is részt vehetnek a Trail-O versenyeken, de eddig nem volt törekvés arra, hogy a nemzeti csapatba is bevonjuk őket.
Úgy értem, hogy a WTOC open kategóriájával ellentétben, mi nem gondoltuk úgy, hogy sérült és ép versenyzők azonos lehetőségekkel indulnának. Gondoljunk csak az épek gyorsabb mozgására és a magasságból adódó jobb rálátásra.  Mindazonáltal szeretnénk bemutatni, hogy egy sérült sportoló is érhet el jobb eredményt, mint a nem-fogyatékossággal élők.
És az aranyérmet nyert Dmitrij segít nekünk még világosabbá tenni az eredményeinket, és több résztvevőt hozni a TrailO sportágba.

Hogyan eddzel, és mennyit készültél ehhez az eredményhez?


AK: A fő probléma az, hogy Oroszországban a trailO-t nem tekintik paralimpiai sportnak, nem ismerik el, így nincs sok támogatás. Magunknak kell megszereznünk a pénzt szponzoroktól és ebből a szempontból nem vagyunk olyan sikeresek, mint Dmitry.
 
DK: Az edzők által használt kulcsszó a "Lelkesedés". Fiatalon kezdtem el gyakorolni a trailO-t és most minden szabadidőmet a képességeim fejlesztésére fordítom: pályát tervezek és versenyt rendezek, és ez sokat segít. Térképet tanulmányozok és igyekszem lehetséges forgatókönyveket (pályákat) elképzelni. Tudtuk, hogy a francia terep eltérő lesz az általunk megszokott közép-oroszországitól, viszont találtunk hasonlót Szocsiban a Fekete-tengernél (2014-es téli olimpia helyszínén), az Uralban és Közép-Szibériában. Így márciusban Szocsiban edzettünk két hétig, aztán egy hónapig az Urálban, majd mentünk Svédországba (ahol nincsen annyira köves terep mint számítottunk a VB-n, de mindig nagyon érdekes a terep - Skandinávia mindig jó iskola és nagyon fontos tapasztalat.)
 
AK: az edzésidőszak és az O-ringen önbizalmat adott a VB-re.

DK: egy másik eleme a képzésnek, hogy mindig próbáljuk megtalálni az együttműködést az ukrán, lett és litván kollégákkal. A közös versenyzés növeli az általános minőségi szintet: több verseny, több tapasztalat. Végül, egy másik dolog, amire az edző tanított: az orosz csapat nem oszlik erős és gyenge tagokra.

Beszéltünk az edzésről, de mekkora szerepe van az aranyéremben a tehetségnek?

DK: Az edző mindig azt mondta, hogy a trailo-ban nagyon fontos a potenciál megléte, de ha ez megvan benned, akkor is szükséges a képességek fejlesztése. És ehhez szeretned kell ezt a sportot.  A szeretés nem azt jelenti, hogy tetszik, hanem hogy imádod.  Ha nem követsz el mindent, nem akarsz minden nap fejlődni, egyszerűen nem lehetsz aranyérmes, hiába a tehetség.. keményen kell dolgoznod!

AK: Dmitry nem elégszik meg a tehetségével.  Tényleg szereti a tájfutást és azt gyakorolja, amit szeret.

Marco Giovannini, aki ezt a honlapot kitalálta, bronzérmes volt a 2010-es olasz bajnokságon, különösen kedveli a Temp-O formát. Gondolod, hogy a temp-O a sportág jövőjét jelenti? Vajon helyettesítheti a klasszikus trail-o-t vagy te jobban szereted az eredeti formát?

AK: Nehéz válaszolni erre a kérdésre, mert mindenkinek két különböző véleménye van Temp-O-ról, mert van egy személyes vélemény is. Mindenesetre nem voltunk meglepve a mai zéró válaszos Temp-O miatt, ezt a formátumot bevezettük az orosz bajnokságon három évvel ezelőtt, így mi is készen álltunk a versenyre.

DK: Szeretem a klasszikus formát. Része kell maradjon a világbajnokságnak. Vitatkozhatunk arról, hogy a TempO része legyen-e a VB-nek, de az eredeti forma benne kell maradjon.
 
Evald Butrimas (Litvánia, 2005 világbajnoka a paralimpiai kategóriában): Egyetértek Dmitrij véleményével is, bár a Temp-O egy olyan irányzat, amely folyamatosan fejlődik, és egyre érdekesebb évről évre.
 
Dmitry Dokuchaev (DD): az edzőnknek van néhány nagyon érdekes ötlete a TempO-hoz. Úgy gondolja, hogy végül két vagy három különböző sportág lesz: ellenőrzési pontok kevés vagy nagyon sok bójával, vagy  volna rövid, közép és hosszútáv a bóják és a nézőpont távolságától függően.  Ki tudja, milyen fejlesztési lehetőségek vannak ebben a sportágban?


Apropó lehetséges fejlesztések, milyen ötleteitek vannak?


AK: Az első dolog a sportág népszerűségét és ismertségét növelni több nemzetközi versennyel: Világkupa, Európa Kupa, több verseny a nemzeti csapatok részvételével.  A második dolog új erők bevonása a Trail-O-ba: ha nem hozunk létre versenyeket a fiataloknak, a Trail-O eltűnik, ez az oka annak, amit már említettem, hogy hamarosan juniorokat vonunk be a nemzeti csapatba.
 
DK: a több verseny és a fiatalokat növelik az érdeklődést, és ezen kívül abban is segítenek, hogy megszüntesse a sztereotípiákat... és sok van a trailO körül. 

AK: A trailOra ma úgy gondolnak, mint olyan sportra, ahol nincs fizikai megterhelés, szemben a többi szakággal. Ez azt jelenti, hogy vannak emberek, akik nem tartják nagyra. De törekszünk bevonni a trailO-ba őket, és mikor ez megtörténik, nagyon gyakran a visszajelzés pozitív: "Hé, ez nagyon érdekes." Ennek ellenére, sokan erőfeszítés nélküli sportnak tartják, és csak a mozgássérült versenyzők részvétele adja meg a teljes karakterét a sportnak. Ezen a ponton könnyebb olyan rendezőket találni, akik vállalják a térképkészítést és a tájfutó és trailo verseny együttes rendezését.
 
DD: Végülis minden pénz kérdése. Egy olyan országban, mint Oroszország, a távolságok mindig lényegesek: például egy vlagyivosztoki csapatnak sokkal könnyebb Japánba menni versenyre, mint nyugatra. Emiatt az Országos bajnokságon minden évben ötven versenyző indul, se több, se kevesebb. De az aranyérem nemcsak Dmitry Kucherenkonak fontos, hanem nekünk mint csapatnak: ajtókat nyit meg számunkra (szponzorálás).

Egy szívemhez közel álló kérdéssel szeretném befejezni ezt az interjút, ami talán furcsának tűnhet: Mit gondolsz, sok hasonlóság van a sakk és a trailO között? Mindkettőnek nehéz sportként definiálni magát és mindkettő nagy szellemi erőfeszítést kíván...

DD: Ah! Nem is kell lefordítani a kérdést, mert értettem a sakk szót. Mondhatom, hogy mindkettő állandó vitatéma, és mindig beszélünk róla. Minden nap valaki talál egy új hasonlóságot, sok aspektus közös és nem túl bonyolult magunkra, mint tájékozódási sakkozókra gondolnunk!



Stefano Galletti
augusztus 24, 2011

2011. szeptember 6., kedd

Mini-nyaralás

Le Revard kilátóhely
Most következik valami számomra nagyon kellemes, a VB-t követő pár nap felidézése. Kényszerből (külön autóval kellett utaznunk, vinnem kellett magammal a csöpp Sárit, hozzá egy pesztonkát - ha nem is éppen lánykorút, anyukám személyében - és akkor már a nagylányomat is) született utazás, ha már ilyen messze kell autózni, legyen egy kicsit lazább tempójú hazaút.

Utálom az üvegpadlót! - de nekik tetszett
- Sárikó, melyik a Mont Blanc?
Tehén-vizit, közvetlenül a villanypásztor tesztelése előtt...


Az elhúzódó TempO Trophy-ról leérve a szállásról már kiebrudalt és összepakolt családom várt rám türelmesen. Egy kicsit teszteltük a francia autópályákat, hogy haladjunk is. Egyszer be is szorultunk, mert a korábban világos jelölésektől mentes díjfizető kaput fogtunk ki, csak telepass-szerű kártyával lehetett fizetni, oldalt betonelemek, elöl sorompó, hátul kocsisor... a kedves helyiek addig dudáltak dühödten, míg a személyzet nélküli bódék közül csak előkerült valaki és kiszabadított minket. Ennél sokkal szórakoztatóbb volt a számos kosarazós fizetőkapu, aholis egy méretes fémkosárba kellett az aprót bedobálni - egy idő után már nem is én, hanem a hátsó ülésről Dorka játszott ezzel.

Sári itt tanult meg fagyit nyalni
Délnek tartottunk. Kikerültük Grenoble-t, majd Valence-nál becsatlakoztunk a Marseille-Lyon vonalba. Orange-ban akartunk szállni egy Formule1 hotelben (itthonról kinéztem, hogy ez a legolcsóbb opció). De mivel Mohabá nálam csak Európa -1 országot tud megjegyezni és a tavalyi északi túrakor Franciaországot ítéltük feleslegesnek, hát elég nehéz volt egy elnagyolt EU térkép alapján közlekedni. Volt dolga a mitfahrernek rendesen :) Némi telefonos segítséggel felvázoltuk Orange térképét és becsekkoltunk. Még be kellett menjünk a városba némi kaját szereznünk és sétáltunk is egy jót. Csuda helyes kis mediterrán hangulatú városka...

Dorka és Ami táncolnak az avignoni hídon
Pénteken bejártuk Avignon-t, ami nyilván méltán híresebb, habár Orange-hoz hasonló hangulatú hely, de sokkal több a turista. A Rhone partján álló város a középkorban pápai székhely volt. A csonka hídon táncolt a csapat egyik fele, míg a másik odalent énekelte: "Sur le pont d'Avignon..." Meglepő módon a hídat nem a viharos XX. század rombolta le, hanem egy árvíz 1668-ban, azóta áll csonkán. Sétálóutcák, Saint-Agricol templom, körhinta, és a lényeg, a boulangerie (pékség).
Elkerülendő az előző napi zűrös szálláskeresést, a következő utunk Aix-en-Provence-ba vezetett, a városszéli Formule1-ba ma befértünk egy szobába is (40 €). Tegnap is befértünk volna a három ágyas szobába, csak úgy tűnik, saját ágyas baba se mehet pluszba. Ezúttal nem mutatkoztunk be mindannyian :) sőt, be se mentünk, irány az európai Grand Canyon vagy más néven Verdon-szurdok. Bevallom, én eddig nem tudtam, hogy ez, a Les Gorges du Verdon a kontinens legnagyobb szurdoka. A néhol 800 méter mély kanyont a Verdon folyó vájta ki magának, a mellette futó utakról eszméletlen a kilátás.
 



A szurdok nyugati végében nem csak egy gyönyörű tó fekszik, de egy fantasztikus kisváros, egészen hihetetlen meglátni. Ez Moustiers-Sainte-Marie. (Nem találtam olyan képet, ami méltó lenne a valósághoz.)

Ez a laza kis kirándulás arra is jó volt, hogy levendulamezőt lássunk. Nem virágzott teljes pompájában, de a leszedett néhány szál intenzív illata betöltötte az autónkat.

A szuper-intenzív nyaralásunk szombati napján megindultunk hazafelé, de tenger azért kellett. Fréjus-nél volt a legegyszerűbb lemenni a plázsra. Nagyon kellemes pici időt töltöttünk a parton, a víz isteni volt, a part homokos, a tenger sós, a kicsi lány félős.

Ezután sok-sok, kevésbé izgalmas autópálya következett, Lido di Jesolo-n kerestünk szállást és pizzát este, Szlovéniában némi tájékozódási zavar és egyszer csak az ismerős Csíki-hegyek...

TempO Trophy - La Féclaz / 3.

Több helyen is említettem már, hogy a rendezőség dicséretesen tette a dolgát. Persze ez hozzáállás kérdése is: van, aki mindent mosolygósan vesz, és van (gyakrabban), aki mindenen hőbörög. Magamat középre sorolom. Mindenesetre itt flottul mentek a dolgok (Trondheimtől eltérően). Egy kevésbé jól szervezett esemény volt, a TempO. Jó-jó, az még nem VB szám, de a tűző napon állni órákig igencsak trágya volt. Ha lett volna rajtlista, akkor a jól kiépített aréna egy árnyas helyén lehetett volna várakozni, néhány kupont beszerezve (arra adták az ételt-italt). A sorban állva felhagytam azzal a reménnyel, hogy a szálláson maradt család felé tett ígéretemet tartani tudom - nem fogunk délben elindulni más tájak felé.

A nap jelszava: Foxtrot

Újításként - és egyben előjelezve a tempO és így a trailO fejlődési irányát - a pontokon nem 5, hanem 6 bója volt. A hatodik neve Foxtrot. Az időt rövidítették: az öt feladatra max. 150 mp áll rendelkezésre, tehát pontonként 30 mp. A rossz válaszért viszont maradt a 45 mp büntetés. Ezzel a módosítással talán elérhető, hogy ne érje meg hazardírozni, gondolkodás nélkül tippelni. (Bár szerintem eddig se érte meg.)
A hét állomás nagyon közel állt egymáshoz, lényegében az előző napi pálya 17-19. pontjai környékén, egy a futók véghajrájának is helyet adó tisztáson.

Íme a megoldótérkép:


















És a fényképek:
1.
A képen csak az A-C bóják látszanak sajnos. Ebben a blokkban a 12-es zérója volt nehéz, nem is igen értem, hogy találtam el. (Az indulók 22%-a találta csak el.)



2.
A bal szélről hiányzik az A bója, és a látószög is kifacsart...
Trükkös volt a 21-es mert a kis völgyben ott sorakoztak a bóják, de a jónak kb. 24 méterre kellett volna lennie, a szóba jöhető meg úgy 16-ra dekkolt. (67%) A másik Z a 24-esen, ugyanilyen távolságokkal, de ott még a domborzat is segített a döntésben. Érdekes módon a legtöbben itt a 22-est rontották el (42%), köztük Pista, Miksa és Anna is.

3.
A bonyolult terepért cserébe ide nem raktak zérót. Minden válasznál balról leszámoltam, melyik bója milyen betűt visel... meg a bokrokat, dombocskákat... Hát a 35-öst nem elszámoltam - tudtam, hogy az A jó, de fáradtam, és bal szélen bevillant ez előző állomás bójája (képen nem látszik), ezért B-t mondtam. Rossz emlék. Pista pedig Z-re vette ugyanezt.
4.
Erről a képről is lemaradt az A bója (nem én csináltam, hanem a rendezők :)). A 41 zéróját nehezen lehetett látni, a 43-nál sem látszott ám a kúp, én Z-t mondtam. A 44 egyértelmű volt, nem is látszott a domb túlsó oldalán lévő szikla, ahol a pontnak kellett volna lenni. Csak itthon vettem észre, miért volt a másik hibám itt: a "dögök" megtették, hogy kétszer adták ugyanazt a pontot. Mivel a 42-esre már kilőttük az F-et, a versenyzők fele a 45-re már E-t mondott. Ügyes trükk.
5.
Sajnos erről csak hátulról van kép (hátha Zetortól kapok még majd jobbakat..) A térkép ne tévessze meg senkit, itt nem az előbbi trükköt ismételték - ill. részben, kétszer kérdezték ugyanazt a fát, csak más oldalát. Ez elég jó ment mindenkinek, kivéve engem, aki túlkombináltam valószínűleg. Az 52-ről nem hittem, hogy van ott bója, úgy sejtem, nem a völgy középvonalába láttam az A-t.
6.
Ezt is csak hátulról fotózta a rendezőség :) 
Pista ismét jó, én újra hitetlen. Ha agyonütnek se tudom, miért nem volt nekem jó a 61-esre a C.
A 63-ast csak 29% mondta helyesen.

7.
Nem túl közeli kép, de talán látszik valami. A végére kaptunk egy kicsit talán könnyebb térkép-kupacot. A zérók egyértelműek a fenyőfák miatt. Habár, megnézve az eredményeket, érdekes... A 72-est 97% tudta, ez lett a verseny legkönnyebb pontja - de a 74-esre rengeteg F válasz jött (41%). Hogy miért mondták azt, amikor a fenyőtől 1 méterre kellett volna legyen a helyes bója, az rejtély.

Szóval ez volt a TempO Nagydíj. Az eredményközlés rémesen lassan ment. Illetve először kirakták, majd beszedték, hogy a később indulók az elért másodpercekből ne tudjanak következtetni... Hogy mire? Fogalmam sincs. Aztán azt ismételgették, hogy amíg versenyzők indulnak, nem adnak ki semmit - pedig már rég csak a VIP verseny résztvevői rajtoltak. Egyszerűen nem bírtam megvárni a megoldótérképet, így mikor láttuk, hogy nem lettünk elsők, elpályáztunk. Jó verseny volt. Az élmezőny:


Szomorú, de messze vagyunk a dobogótól. Az elsőknek 2-2 hibájuk volt, aztán 3-5-3-4 hiba a következőknek - tehát igazából nem nagyon a hibáink számával van a gond. Pistának és nekem is 5-5 tévesztésünk volt. Csak míg ők 6,5-7 másodpercet szánnak egy feladatra, mi 11-14 mp-t töltünk el. Félreértés ne essék, nem vagyok elégedetlen a több mint száztíz versenyző között elért 16. és 26. helyezéssel, csak keresem a válaszokat. Miksa és Anna nagyon fáradtak is voltak már ekkorra és nekik még nehezebb volt ez a hajtós forma.
Jó volt a magyar csapattal kint lenni Aix-Les-Bains városában, a Szavojai Alpokban, búcsúzóul még egy kép rólunk:


2011. augusztus 30., kedd

La Féclaz / 2.

Ott hagytam abba a mesét, hogy inkább a nézőknek szánt szolgáltatásokat használtuk az eredményekre várakozás helyett. Mire visszamentünk, kb. 90%-os feldolgozottsággal kinn lógtak a táblácskák - és a csapattársak gratuláltak nekem... Tehát nem lett nagyon rossz az eredményem. Megint sikerült hiba nélkül teljesíteni a feladatot, pályafutásom alatt harmadszor (másodszor világversenyen). Ez király érzés! Mivel a tegnapi sok jó eredmény után, ma ez csak Laurinak és nekem ment, jóval előrébb kerültem összetettben - a 6. helyre.
Miksának is jól ment ezen a napon, 17 pontot ért el, jó idővel (49 mp). Hibátlan versenyző nem volt, a legjobb 21 ponttal Soren Saxthorp lett Dániából. Összetettben Miksa feljött a 26. helyre, ami igazán szép siker; Anna kiegyenlített versenyzéssel (mindkét nap 11 pont) a 31. helyen végzett. Pista két napi 16 pontos futással összességében maradt az 51. helyen.

Délután követtük a hosszútáv eseményeit. Eszméletlen nehéz lehetett ez a terep, a kivetítően a GPS útvonalakon látszott, némelyek elképesztően nagy hibákat vétettek. A viadal végeztével odagyűltünk az eredményhirdetéshez, és bár a bulletin szerint csak az első három helyezettet akarták hirdetni, végül rám is raktak egy 6-os számot. A rendezők ezen a részen nem álltak a helyzet magaslatán, hol így, hol úgy állítottak minket sorba, az egyik díjazottat csak nagy nehezen kerítették elő a csapattársai... vártunk sokat. Aztán kivonultunk a pódiumra és újfent megállapítottam, hogy én ezt nem szeretem. Igyekeztem értelmes fejet vágni, ennyire telt:

Kettős finn győzelem született - Lauri Kontkanen  (össz. 43 pont a 44-ből) és Antti Russanen révén. A horvát Ivo Tisljar is összesen egy hibát gyűjtött. Utánuk a két versenynapon két hibát összeszedők következtek: Tomas Lestinsky Csehországból, Haruo Kimura Japánból és Biró Fruzsi Magyarországról. 

Paralympiai kategóriában az orosz Kucherenko gyengébb 10. helye ellenére összetettben győzött első napi győzelme után, a dán Saxtorph pont fordítva, 10. és 1. helye okán második lett, a harmadik helyre Inga Gunnarsson jött fel. A hatban még két svéd és a tavalyi pályakitűző norvég Arne Ask kapott helyet.
 
A csapatverseny az elkülönített időmérő pontok miatt az egyénitől kicsit eltérő eredmények alapján számolódott és mondhatjuk, hogy a papírforma érvényesült. A finnek győztek (1, 2, 7. helyezés egyéniben), az egyéniben nem dobogós norvégok lettek a másodikok (5, 14, 31), a dobogóra még a svédek (4, 11, 12) fértek fel. Utóbbiak kis taktikai hibát is vétettek, mert végül nem a csapatba jelölt tagok szerepeltek a legjobban. Aztán következtek a britek, dánok és a japán csapat. Mi a 11. helyen végeztünk, így nem lett egyszámjegyű a helyezésünk, de a csapat szereplését sikeresnek éreztük.
Szerdán este bőséges vacsorát és finom borokat kaptunk a banketten, és megtekinthettük az ünnepi IOF50 videót.




 

2011. augusztus 26., péntek

2. versenynap - La Féclaz / 1.

Azt nem írtam "tegnap", hogy Ádám és Zsolt eredménye lenyűgöző volt a sprinten (15. és 22. hely). Olyan kevés az a 72 mp., amennyit Ádám Hubmanntól kapott...

Szóval szerda. A WTOC 2. versenynapját újra fent a hegyen, La Féclaznál rendezték. A jól kiépített aréna nem csak nekünk, hanem a hosszú-, középtáv döntőnek és a váltónak is helyet adott. A kísérőink is feljöttek velünk. A parkolóból mi nem a célba, hanem rendezői szállítással az elő-elő-rajtból az elő-rajtba mentünk. Nem vicc, volt pre-pre-start, onnan kizötyögtünk, a pre-startba, ott hosszasan várakoztunk, hogy nekiugorhassunk az időmérőknek. Ott volt némi csúszás, mert - ha jól értettem - egy versenyző elkeveredett a parkolóban. Azt nem pontosan értem, miért vártunk rá, hisz előző nap is láttam rajtját lekésett versenyzőt a mezőny végén. Nem zavart nagyon, próbáltam a térképre koncentrálni. Azt játszottam, hogy egyrészt igyekeztem elképzelni a paravánokkal eltakart időmérő területet, másrészt a környékről fejben térképet rajzoltam... 
Aztán csak hívtak és először a csapat-időmérő, majd rögvest utána az egyéni időmérő következett. A TC-k (timed control) ezeken a bebolhásodott, vagy mákos részleteken voltak, de ez a terepen nem volt zavaró. A csapatidőmérőn a két sziklafal "természetesen" nem vált el ilyen élesen, többen is A-t mondtak B helyett (bár ennek a részletes eredményeit nem találtam sehol). Az openes egyéni mérőt nehezebbnek éreztem: a sziklafal közepének belövése se volt egyszerű, végülis a növényzetet, a falat, a domborzatot és a távolságot is nézni kellett szerintem a biztos D válaszhoz. Az orron lévő két bója közül a B túl lent volt, talán a rétszél is derengett, de ezt sokan, menők is, elhibázták (84% és 38% ! a helyes válaszok aránya). Azért mégis koncentrálhattam, mert fogalmam sincs a parás időmérő állomás hol volt, pedig el kellett menjek mellette.
Kis séta után jött a rajt, amit lekéstem az előző kényszerű várakozás miatt. A pálya vonalvezetés egyszerű volt: balra el, forduló, vissza a rajt mellett, majd hosszan a tűző napon :)

Az 1-nél megint jött ez az itt divatos sziklaletörés x része, ami egy tájfutót összezavarna, mert valójában nem a szikla, hanem a lábának az adott irányú részén kell legyen a bója. Szóval bonyolultabbnak hangzik, mint ami. Viszont a sziklák beazonosítása grízes volt. A 2-3-ast megnéztem a kanyarból és továbbmenve az úton a bozót széléhez, sőt a dzsuván is próbáltam átlátni... nem ment. De a megoldás igen, csak nagyon bezavart, hogy a kis dombot jelölő szintvonal nem a legjellemzőbb magasságba jutott, másképp nézett ki. A 3-as orránál pedig nem lehetett a szintvonalra építeni, mert a jó bója sokkal alacsonyabban lévőnek tűnt - de a bokortól, letöréstől való távolság meggyőzőtt. Elég sokáig időztem itt, de hiába szerettem volna rohanni, a 4-es pont is feltartóztatott. Az okozta a problémámat, hogy a kör közepe kb. 1 mm-re volt a bokor szélétől, de ezen a szinten a vonalzó már nem elég pontos. A terepen az esélyes bója kb. 2-2,5 méterre lehetett, de az útról nem látszott a bokor keleti fele. Nem éreztem, hogy tuti, de végül nem mondtam Z-t. Mellesleg ezen a VB-n nem lehetett annyira a 'z is allways clear'-t mantrázni, mert sokkal lazábban kezelték. 5 - a kis völgy szépen megvolt, egy bója a felső végénél, egy szinte kicsúszva alul... ez Z, ez Z, dübörgött bennem. Azért még benéztem vagy hatszor az erdőszéli jellegfákhoz, és maradtam a sugallatnál. A 6-oson a növényzet beazonosítása nem volt vészesen nehéz, hogy valóban a Ny-i és nem az ÉNy-i oldalán van a bója, azon elméláztam kissé.
Elsétáltam - na jó, rohantam - a rajt mellett, és jött a 7-11-es blokk. Látszott öt céltárgy a töbörben és az oldalban. A töbör északi részét gyorsan eldöntöttem (néztem a szintvonal találkozását a környező növényzeti elemekkel), a 8-as is könnyen ment, de a 9! Annak a rohadék hullám-alakú falnak egyszerűen nem bírtam észlelni a valóságban a vonalát. A keleti ív nem látszott - gondolom, épp ezért választották ezt a pontnak. Végül sok mászkálás és távolba nézés után úgy döntöttem, hogy az a homorú ív, amit látok, csak a szikla nyugati része lehet, így az annak végénél lévő bója nem lehet okés. Következett a völgy/felső és völgy/alsó (10, 11). Előbbinél azt kellett eldöntenem, hogy két bója közül melyik van annyival a bokortól feljebb, amit én szeretnék; utóbbinál a z volt a kérdés, mert a déli bója szinte a bokornál volt, így kilőtte magát.
Újabb időbehozó rohanás, Fru szuszog-liheg :)
12-13. pont

Szerencsére a következő pontoknál egyensúlyba került a versenyidő, mivel a 12-13-as háznyi méretű zérók voltak. Meg is nézem, elhibázta-e valaki... nem, 100%. Hamarosan jött egy erős lejtő és az ehhez kapcsolt speciális szabály, azon kívül, hogy nagyon szimpatikus PC-elem, még a feladatot is megnehezítette. Mert úgy sejtem, nem csak én nem kapcsoltam a szalag átlépésekor, hogy itt bizony nem lehet majd visszasétálni. A kb. 50-60 méteres szakaszt nagy sietve megtettem és pár méterrel a vége-szalag előtt döbbentem rá, hogy EZ AZ amit az értekezleten mondtak, itt nem lehet visszafelé haladni a kerekesekkel szembeni fair verseny miatt. Így egy picivel jobb rálátásom volt, mint a lentieknek, de vonalból nem tudtam benézni a fákat. Előtte persze nézelődtem, így memo-tárcsa visszateker és biztos voltam benne, hogy jó vonalban volt az egyik bója. Lejjebb megnéztem, középen van-e és szúrtam is a C-t. Aztán megint bozótosok helyretétele jött, amit könnyűnek találtam. A 16-on az volt a szemétség,
15-16. pont
amit ti is megnézhettek a megoldótérképen, hogy a bal szélső bóják egy vonalban voltak szinte és csak pontosan a nézőponton állva ugrott át a jó bója B-ről A helyre. (Illetve bejátszott egy alaklélektani momentum is, hogy az ember agyának kedvesebb a félköríves elrendezés, ahol a centrumban lévő objektum van távolabb és a szélek közelebben. Az itt lévő U alakzat, ráadásul mindenféle bokorral megzavarva kifejezetten kellemetlen volt nekem. Na jó, ez nem tudományos tény, csak szerintem.)
17. pont
A 17-eshez egész közel lehetett menni, de sehonnan nem látszott a kis völgy, inkább árok alja, mélysége - így a benne ülő bójáról se volt fix, hogy az alján van, bár amúgy jó helyen volt. (A két lejjebbi bójáról korábbról, a nyeregből látszott, hogy az ösvényen vannak, lentről már nem.)
18-19. pont
Mindjárt itt a cél, fogy az idő. A 18-19-es huplijai percekig identitás-válságban voltak nálam, a bal szélső kivételével összekeveredtek. Aztán szerencsére "megjavultak", mert különben bődületes marhaság került volna a kartonomra. Előbb a 19-ről döntöttem el, hogy az egy valószínű bója jó helyen van nagyjából és talán nem Z. Aztán, mikor az összes fa és sok szikla helyét feltérképeztem, döntöttem a 18-ról is. A 20-asra még volt pár percem, örültem is, hogy milyen jól ment az időbeosztás, de olyan izgalmas volt, hogy izgis lett a beérkezésem is. Itt is csak egy esélyes volt (ezt a stílust nagyon kedvelték a franciák), de az szinte jó helyen. Mire biztos lettem benne, hogy a jó szikla nem látható a rétről, addigra eltelt az idő, ránéztem az órára és 9 másodpercem maradt. Szívinfarktust kapni nem volt időm, beugrottam az ott elhelyezett célba és örültem annak az alszabálynak, hogy itt nem mérnek mp-et, csak egész perceket. Így a 111 perc 54 másodperces időmmel befértem a 111 perces limitbe :)
A célban ott találtam az egyik mikroszkópikus árnyékban a csapatot, a másikban kis családomat. Nem akartuk az idegeinket eredmény-várással borzolni, ezért elsétáltunk az arénába, végigmentünk a gyerekeknek kirakott labirintuson, megnéztük a tájfutó medvéket, festett teheneket, fajátékokat, és felszerelés-árusokat.


2011. augusztus 24., szerda

Aix-Les-Bains madártávlatból 2.

A címet még nem magyaráztam: a versenyek mind fent voltak a várostól 20-30 km autóútra a Le Revard természetvédelmi területen, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a Bourget tóra és a városra. Persze csak ha jó helyre álltunk, pl. a Revard kilátóhelyre vagy a La Féclaz feletti lanovkával megközelíthető hegyre.

Kedden, amíg Aix-ben zajlott a sprint selejtező, mi felhúztunk Saint Francois de Salle-ba/hoz/ra - ahonnan az előző napi sátortábor és cél már levonult. Egy kilométert kellett sétálni az előrajtba, ahová rajtidő előtt húsz perccel kellett kiérni. Onnan jött az időmérő, majd maga a pálya (1700 /20+2). Érdemes volt kétszer rákérdezni a kísérőkre, így érkezéskor rögtön odaugrottak Miksához és Annához. Anna az előző napi tereptől ijedt meg kissé és kért segítséget, Miksának amúgy is kértünk, de még ezzel együtt is sokat kínlódott a köves-göröngyös úton való haladással.
Utolsó előttiként rajtoltam, utánam csak egy uruguayi srác, és mondhatom, utáltam. Frusztrált, hogy egyedül voltam, késésben éreztem magam végig (mert úgy is volt) és ráadásul még alig távolodtam el a rajttól, amikor egy hangos horda indult el a mezőny után, edzők, VIP tagok. Szerencsére hamarosan megállították őket, így nem értek utol. Még az időmérőn is ért egy kellemetlen élmény, de ez nem hőbörgés, csak tapasztalat; az időmérőre határozottan tereltek, nem volt idő felmérni a terepet, nagyon helyesen. Így viszont azt sem észleltem, hogy a sátor mögött rögvest ott várakoznak a rajtnál a versenyzők. Egyszerűen nem érzékeltem, hogy ott a rajt. Viszont a rajtnál egy elég hangos rajtóra volt elhelyezve (tök feleslegesen). Nem tudták, nem is lehetett az időmérőn arra az órára figyelni. Így mikor leültem és megkaptam a térképeket, kb. 20-25 mp után jó hangosan becsipogott az óra, én meg megijedtem, hogy lejárt az időm, és benyögtem azt a betüt, ahol éppen tartottam a gondolkodásban. Lököttség, hiszen nincs óra és a teljes idő lejárta előtt szólnak csak, annyi meg nem telhetett el... addigra nagyjából helyretettem a bójákat, kizártam hármat és a maradék kettő távolságán agyaltam. Ez van. Ismeritek azt az érzést, hogy rögtön a kimondás után rájöttem a hibára, de már nem volt mit tenni, a másik feladat gyorsan megvolt. Zavaromat mutatja, hogy nem is Charlie-t mondtam, hanem C-t, azt hiszem.
3. pont
Az első két ponton vállaltam némi rizikót, mert a biztosnak vélt 1-es bóját felhasználtam a 2-es megoldásához, de bejött. A 3. nagyon szép zéró volt, a távolság miatt is ezt mondtam volna, de a pont alatti keresztútra besétálva látszott a valódi kúp is - persze bója nélkül. A 4. pontot több vonallal mértem be, nekem stimmelt, bár a japánok megóvták (elutasítva). Ezután jött az előre vázolt rész, ahol le lehetett menni a fűre a kordonig és onnan rá lehetett látni a töbör alján lévő kúpokra (5-6.) és a hegyoldalban lévő pontokra (7-8.).
7-8. pont
A kúpok azért cselesek voltak, mert nem mindegyik látszott egyformán, némelyik köves volt, másik füves és az egyik (6) töltéssel kombinált. Pistát megzavarta, hogy nem a kúp tetején volt a bója. A hetesnél nekem egyértelmű volt, hogy jó fánál van, de hosszasan méregettem, hogy tényleg a DK-i oldalán van-e a dupla bója. Az állványon ugyanis két bója volt, ami szerintem kitűnő ötlet a távolabbi pontoknál és a a többi bójától is elkülöníthető volt. A térképen látható módon, a szimból utolsó oszlopában jelölték ezt egy 2-es számmal. A 8-as pontnál - mondanom sem kell - baromira nem látszott a kis völgy. A 9-10-nél sok időt töltöttek a versenyzők, én kevésbé, mert itt döbbentem rá, hogy 20 perc csúszásban vagyok. A 9. nehézségét az adta, hogy a jellegfa nem látszott egyáltalán, a 10-es sem volt könnyű. A japán csapat ezt is óvta, a zsüri megállapította, hogy a jó bója valóban 10 cm-rel feljebb volt a dombon, de az óvást elutasította. Nekem gyorsítanom kellett. A következő pont szintén nem látszott jól a sűrű erdőtől, de két bója túl közel volt a töbör "bejáratához", egy pedig szinte a kúpon, a zérón sokat tanakodtam. A 12-esnél csak a legalsó jöhetett szóba, de úgy ítéltem meg, nem délre, inkább DNy-ra van a sziklától, így Z-t nyomtam, hibásan. A 13-as bent az erdőben alig látszott: valami sziklák sejlettek a hegyoldalban, három is, a legfölső kicsit szélesebbnek tűnt - afölött már nem volt bója, pedig a kör közepe oda esett. Legalábbis reméltem, mert korábban úgy hajtottam be a térképet, hogy pont itt egy kissé kikopott. De bejött.
14. pont
A 14-es szemétség volt, bár azt nem tudom, egyeztek-e a feltételek mindenkinek. Az látszott, hogy a rét végében, a nyeregben ott egy szikla és nincs rajta pont; a jó szikla nem látszott, de a bója sem sehol. Hiába léptem, guggoltam, semmi. Aztán már tovább akartam menni z-vel, amikor hirtelen sokkal közelebb, balra az oldalban, bevillant. Olyan érzés volt, mintha akkor rakták volna oda. Az esti értekezleten csúnyán lehurrogták azokat, akik ezt szóvá tették, azzal, hogy ez az elit trailO, az ottani reakciók győztek meg róla, hogy itt valami kellett a fényviszonyokkal legyen. A 15-ösön nem volt túl nehéz a töbör vonalának azonosítása, nekem a 16 is ment kizárásos
15. pont
alapon. Az ezt követő sziklafal jobban látszott. A 18-as völgyecskénél csak a középső bója játszott, mert a fenti az úthoz, a lenti a jellegfához volt túl közel. Persze ez így könnyűnek hangzik, de nem volt az. Az utolsó két pont jelölését elszúrták - és akkor finom voltam. Mindkettőhöz ugyanazt a két bóját gondolták, de ennek ellent mondott a szimból, amely szerint a 19-en két darab egybójás, a 20-on két darab kétbójás egység kellett volna legyen. Ezzel szemben volt mindkét fajtából 1-1. Baromira nem értettem, hol vannak a bóják... Sajnos vagy szerencsére nem volt sok időm ezen agyalni, mert fogytak a másodpercek. Azt láttam, hogy a keresett szikla az orr mögötti hajlatban kell legyen és messzebb visszamenve meg is láttam a sziklát, tehát ez zéró. Távolság, domborzat alapján az utolsó pontnál a bóját a közelebbi gerincre gondoltam, de őszintén szólva a keresett orrot nem láttam sehol, tehát ez is zéró. Beértem végre.. benn hagytam kb 25 másodpercet :)
A célban még ott voltak Annáék, akik a kisbuszra vártak - ugyanis a rendezők nem birtokoltak emelős járművet, így beengedték a saját buszt. Mert a célból kötelező visszaszállítás volt (3 km) az arénába. A rendezők elbújtak sátrakba, így nem tudom, miért ment oly lassan a kiértékelés.
Miksát és Annát 11 ponttal rakták ki - másnapra Miksának termett még egy pont szerencsére. Paralympiai kategóriában hiba nélkül nem ment senki, négyen végeztek egy hibával, Dmitry Kucherenko a legjobb idővel. Pista nagyon jó volt az időmérőn, de sajnos a pályájába hat hiba csúszott, így az 51. helyen állt. Én a két hibámmal, időbüntivel a 27. helyre kerültem. Elég sűrű volt az eleje, hét hibátlan versenyző, közülük Kreso Kerestes a leggyorsabb.

Hát ez volt az első nap. Nehéznek éreztem és nagyon rohanósnak. Aix-be visszatérve a csapat egy része pihent, mi bementünk Chambérybe megnézni a sprint döntőt. Szép a belvárosa és jó hangulat volt, bár a célnak helyet adó terecskén a nézők tizede se fért el.