2010. szeptember 6., hétfő

Karton

A tájfutás legfontosabb elemét, a pontok "fogását" valahogy igazolnia kell a versenyzőnek. A kezdeti időkben (amikor a sportág jellege is inkább túraversenyzésre hasonlított) a futó egyedi azonosítóját (gondolom valami cetlit) bedobta a ponton elhelyezett dobozba és dupla biztosítékként letépett egy részt az oda kihelyezett papírból (?). Kevésbé volt rohanós a világ, eltarthatott egy darabig a kiértékelés ebben a tépős-dobós rendszerben. Aztán jött a pecsételés: a kihelyezett bélyegzőkkel kellett a versenykartonra nyomni. Szerencsére népes tájfutó családban élek, meg fogom kérdezni valamelyik Hegedüst, elő tudna-e kaparni egy régi kartont?


Aztán - feltételezem - egyszerűsítési céllal előbb zsírkrétára, majd lukasztóra cserélték a bélyegzőket. És már ez is lassan történelem... Szinte csak edzőversenyen használják a kis tüskékkel egyedi jelet szúró, legtöbbször piros eszközöket. És a gyerekversenyeken - például olyan kartonnal, mint ezen a képen, ahol a tereptárgy jelét is odanyomtatták. De a gyerekeknek gyakran rakják a karton rubrikáiba állatok képét, amit az egyes bójákon is elhelyeznek.


Az ezredfordulón hozzánk is betört az elektronikus pontérintés-ellenőrző rendszer, a SportIdent (SI). Mi a családommal 1999-ben Skandináviában használtuk először, és 2000-ben már elérhető volt itthon is. Nagy híve vagyok, mert pontosabbá és az emberi tényezőktől függetlenebbé vált a versenyzés, olyan hozzáadott értékekkel, mint a részidők ismerete és összehasonlítása más futókéval.

Persze vannak nehézségei is, mert pl. az ember nem ellenőrizheti vissza, hogy tényleg fogta-e az adott pontot, ez főleg gyerekeknél gond. Továbbá nem egy, hanem két ilyen rendszer létezik, skandináv országokban az Emit nevű, és nekünk kicsit idegen fogású kártyát használják.
A trail-o sportban is felmerült már az elektronikai rendszer használata, de világversenyen még nem került bevezetésre. Jelenleg egy speciális kartonnal haladunk a pályán, minden ponton a kihelyezett szúróbélyegzővel kell a megfelelő négyzetbe jelölni a helyesnek vélt bója kódját. A karton tulajdonképpen két karton egymásra hajtva, hogy a versenyzőnél is maradjon egy példány a válaszaiból. Ráírják a versenyző idejét, és külön az időmérő pontokon elért eredményt is.
A trail-o kartonra nézve értheted meg, miért adtam ezt a nevet a blognak. Van némi bingózós, totózós feelingje a trail-onak, hiszen akár tippelhetünk is az egyes pontokon, némi esély így is van a jó válaszra. Meg aztán a játékba belekostoló érdeklődők gyakran érzik úgy, hogy nem egyértelmű, vagy jóval kevésbé egyértelmű, mint a tájfutás. Ott vagy megfogtad a pontot, vagy nem. Természetesen jó eredményt tippeléssel nem lehet elérni, bár nemegyszer kell a megérzéseinkre hagyatkoznunk.

2 megjegyzés:

  1. Csak egy apro megjegyzes az Emit rendszerrol: tenyleg sokkal kenyelmetlenebb, mint az SI dugoka, de egy elonye van - le lehet ellenorizni hogy melyik pontot dugtad utoljara a kis ledes kijelzon. Sot, vissza is lehet porgetni az egesz palyat a kijelzon, ha erre lennel kivancsi.

    VálaszTörlés
  2. Biztosan meg lehet szokni, nekem túl nagynak tűnik. A pontérintés utólagos ellenőrzése viszont klassz lehet. Az ugrott be erről, hogy bizony az SI-be beleszülető korosztálynál ez nagy gond, a lányom 5-8 éves kora között folyton azon aggódott, fogta-e a pontot. Így kitaláltunk egy primitív módszert: minden ponton betépte a térkép szélét egy kicsit, így vissza tudta számolni, hányat fogott már :)

    VálaszTörlés