2020. szeptember 6., vasárnap

Az elég jó UP edző / középfok

1. Fejlődésre való igény

Az edző, bármilyen legyen is a saját edzőségének története, gondol valamit önmagáról. Magáról mint edzőről. Ez az első, hogy legalább saját magának meg tudja fogalmazni, milyen edzőnek tartja magát és milyen tréner szeretne lenni. Jó esetben a két leírás (én és énideál) között lesznek eltérések, az lesz a megfejlődhető rész, amivel dolgozni tud.

Igyekszem majd személyes példákat is írni, de ez itt nagyon hosszú lenne, mert az edzői munkám meghatározó részében ilyenekről gondolkodtunk az edzőtársammal, sokszor, sokat beszélgetve.

2. Önismeret

Amit magunkról tudunk és ahogy mások látnak minket, szintén két nem teljesen egybevágó kép (én és külvilág). Minél jobban meghalljuk a kívülről érkező visszajelzéseket, annál magasabb szintű lesz az önismeretünk - hiszen minden véleményt átdolgozunk, értékelünk. Ha túl nagy a távolság az énképünk és a külvilágé között, hamarosan azt vesszük észre, hogy valami nem stimmel körülöttünk. Az emberek nem tűnnek őszintének, a konfliktusok feloldhatónak, mintha más nyelvjárást beszélnénk... A "túl nagy ego" falat emel a szemünk elé - az önhittség lehetetlenné teszi a külvilág jelzéseinek fogadását. Önismeret és önreflexió nélkül nincs 

3. Hitelesség

A pedagógia, a tanítás-tanulási viszonyban meghatározó, hogy amit mondunk, teszünk, önazonosnak hasson, érvényesnek, valódinak. A hitelesség - hogy hitelünk van valakinél - abból jön, hogy megbízható, kiszámítható módon viselkedünk, belátjuk, ha tévedtünk, reagálunk a minket érő hatásokra. Nem alkalmazunk eltávolító, fölényes, kettős kommunikációt (ugyanazt mondja a szánk és az arcunk és a testbeszédünk). Nem játsszuk meg vagy túl a szerepünket.

Mindenképpen előnyt élveznek a civil életben segítő, pedagógiai szakmát művelők, mert már gyakorlatuk van ebben az önfeltáró, elemző munkában.

4. Célok meghatározása

Annak belátása, hogy tökéletes edző nincs és minden területen nem lehetünk egyaránt kimagaslóak, megnyugtató. Mégis, érdemes meghatározni, edzőként mit tartunk a célunknak: A klubot kiszolgálni? Nemzetközi eredményeket elérni a spotolókkal? Megszerettetni velük a mozgást / az erdőt / a sportágat? A legtöbb tanítványt felmutatni? Kevés, de kiemelkedő versenyzőt nevelni? Saját élversenyzői karrierünket vinni? Pénzt keresni? Mindenkit be- és elfogadni? A saját gyerekünket eljuttatni a sikerhez? Az edzői célunk az edzői énképünk része. 

A Nagykovácsi fészek célja az volt, hogy megszerettesse a tájfutást és a természetet egy befogadó, barátságos és nem-kompetitív közösségben. Ahol a mosoly fontosabb, mint a verejték.

5. A környezet, a csapat

Ha az edző tudja, mit szeretne elérni, a következő kérdés, hogyan tegye ezt? Az egyesületi hátteret kevéssé tudjuk befolyásolni, legtöbbször az edző kényszerpályán mozog. Megörökölt egy helyzetet, és  - legalábbis a tájfutásban - kevés kivételtől eltekintve kicsi mozgástérrel, kevés társsal végzi a munkáját. Viszont ha a sportoló, szülő vagy klub felől nézzük, sokkal eredményesebb lehet az utánpótlásnevelő munka, ha a feladatokat meg lehet osztani másokkal. Egy UP csoport növekedésének egy ponton akadálya lesz a kevés személyzet / egy nagy klub megköveteli a szerepmegosztást. Mindkettő igaz. Az önismeret ott jön a képbe, hogy vannak magányos karakterű edzők, akik az egyszemélyi irányítással érzik komfortosan magukat, és ezzel limitálják is a növekedést. És vannak olyanok, akik csapatban tudnak dolgozni, edzőként is segítővel, érezhető támogatással a hátuk mögött. Az életkor szerint megosztott csoportok rendszere, ha jól működik, sok előnnyel járhat minden résztvevő számára. Számomra nagyon szimpatikus a nagyobb klubok módszere, hogy jól definiált feladatokat egy többtagú stáb visz, mert az egyszemélyi csapatok edzői hamar a kiégés, kifáradás állapotába kerülnek. Vannak kivételek, szerencsére. 

A tájfutásban a legsikeresebb klubok között találunk mindkettőre példát. A Tabáni Spari lenyűgöző szervezettséggel és óriási háttérmunkával érte el a hatalmas létszámot és sikereket, míg a MOM-ban lényegében egy ember viszi a hátán az UP nevelést. 

A saját példámból azt tanultam meg, hogy a kettőt ötvözni érdemes. Nagyon ragaszkodtam hozzá, hogy a helyi tájfutó csoportunk mögött több segítő álljon és a feladatokat megosszuk. Másfelől a személyiségemből egyközpontú csoportvezetés fakadt, és rendre azt kellett lássam, hogy magamra húzom a feladatokat, én irányítom az edzéseket, vezetem a csapatot. Az edzőtársammal nyílt kommunikációt folytattunk és sosem sajnáltuk az időt a megbeszélésekre, ezért az öt év közös munka alatt ezt az együttműködést nagy élvezettel és megelégedetten tudtuk vinni, megosztott funkciókkal. Amikor viszont elértünk a növekedésben egy változást szükségessé tevő szintre, és újra kellett volna hangolni klub-szinten a dolgokat, megakadtunk és jöttek a problémák.

6. Az edző funkciói

Erőltetett felosztás, de mégis hasznosnak érzem. Legjobb lenne egy tesztet készíteni edzők számára, amivel el tudják helyezni magukat egy négy skálára épülő rendszerben.


A) fizikai edzői szerep: megismeri a hozzá kerülő gyerekek képességeit, előzményeit. Közép- és hosszú távon terezi meg az edzésüket, tudatosan beiktatva mérési és korrekciós pontokat. Nem csak az adott sportágra épít, törekszik a kiegyensúlyozott fejlődésre. Ezért komplex edzésmunkát rak össze, amiben hangsúlyosak a hosszú távú és preventív célok. Előre gondolkodik a lehetséges sérülések terén, ezért az edzéstervezésnél a fokozatosság, visszacsatolások, rugalmasság is megjelenik. Sérülésprevenciót alkalmaz: keresztedzésekkel, a belemelegítés, levezetés, nyújtás, lazítás, propriocepció minél korábbi életkorban szokássá alakításával. Ügyel a terhelés-pihenés megfelelő arányára.

Látja és elfogadja a fiatalok közti különbségeket, differenciál az edzéstervezésnél. "Felismeri, hogy minden báránykája más." (MoSa) Az edzésterveket személyre szabja, és konkrét, jól követhető utasításokká alakítja. Mivel tudja, hogy a tanítványai nem azonosak vele vagy az ő ideálképével, különösen nagy gonddal jár el azoknál a sportolóknál, akiknek nem ismeri saját tapasztalatból az élettani és pszichés működését. Pl. az ellenkező nemű tanítványok. Figyeli a gyerekek aktuális állapotát, sajátosságait (testi, lelki adottságok, életkor, nem) figyelembe veszi a célok kitűzésekor. Nem használ túlzott mértékű ösztönzést, elvárásait a humánus szinten tartja, a legnagyobb teljesíthető követelményt támasztja.

Nem engedi ideje korán túlzottan nagy terhelésbe a fiatalokat, akkor sem, ha a gyerek vagy a szülője kéri. A felelős edző (akinek bíznak a tudásában) nem teszi ki olyan edzéseknek a gyerekeket, ami a szükségesnél jobban megnöveli a sérülésveszélyt, pl. egy fokozott terhelést jelentő edzőtábor végére nem illeszt kemény edzést. Nem alkalmaz rendszeresen káros edzésformákat, pl. lépcsőfutást. Egy 10-12 évesnek nem kell és nem is szabad 10 km-es pályákat futni, és nem válik hasznára egy hosszútávú bajnokság sem.

Fokozottan odafigyel a sérült és sérülésből visszatérő sportolók edzésmunkájára, követi az orvosi utasításokat, nem teszi ki túl korán kritikus (verseny) terhelésnek, visszajelzéseket kér a sportolótól. A sérült vagy beteg tanítványt nem írja le.

Döntéseit megindokolja, és világossá teszi a javítási, előrelépési lehetőségeket. Pl. csapathirdetésnél, kezdő csapatba kerülés feltételeinél.

Naprakész a sporttudományos ismeretekből, melyekre különösen akkor van szüksége, amikor egy tanítványánál különleges, atipikus probléma jelenik meg.

Azt a kérdést, hogy szükséges-e, hogy az edző edzettebb legyen minden tanítványánál, képes legyen ugyanarra a fizikai teljesítményre, még nem zártam le. Biztos, hogy nem árt, ha az edző e téren is jó példát tud mutatni, nagyon motiváló, ha együtt fut a csapatával. De hogy ezt kizárólagos feltételnek szabjuk, az több ponton is sántít. A legtriviálisabb, hogy akkor elég korlátozott ideig tudnának csak az edzők működni. Arról viszont szinte teljesen meg vagyok győződve, hogy ha az edző még maga is élversenyző, az a legtöbb esetben az edzői munkája kárára fog menni. Igen tapasztalt és érett sportolónál elképzelhető, hogy tökéletesen szétválasztja a két szerepet, időben és térben; pl. kora délután edzést tart kicsi gyerekeknek, reggel és este a saját edzésén vesz részt. Csak hát az a baj, hogy az élversenyzők koruknál fogva még ezt általában nem látják át.

B) technikai edzői szerep:

Amíg fizikai területen az edző - szerintem - ki tudja pótolni az edzettségében keletkezett hiányt, addig ugyanez nem mondható el a technikai képességekről. A tájfutásban a tájékozódási technika tanítása, fejlesztése nem képzelhető el anélkül, hogy az edző maga ne lenne ezen a téren magas szinten. Az edzőnek nagyon sok saját készítésű, fejlesztésű edzést kell készítenie, tudnia kell, hogy az adott feladattal melyik rész-készséget akarja építeni a gyereknél.

Ezt is hosszú távon kell tervezni, lehetőleg adott időszakban egy-két készségre fókuszálva. Persze a fiatal akkor is megtanulja a tájfutás technikáját, ha jó sokszor kiküldjük versenyeken pályára. Csak így mellőzzük a tudatos építkezést, és érhetnek nagy meglepetések: pl. a remekül szereplő versenyzőnkről már nemzetközi versenyen derül ki, hogy nem tud pontosan irányba menni vagy elit szintű átmenetben útvonalat választani.

A technikai tudást bármikor el lehet sajátítani, ha jó kognitív alapok és kellő motiváció van. Az utóbbi időszak egyik legsikeresebb edzője úgy kezdte el az edzői munkát, hogy nem volt túl sok előképzettsége technikai téren, de látva ennek szükségét, megtanulta.

A technikai edzéstervezésnél sokkal nehezebb a differenciálást megvalósítani, de ha változatos edzéseket tervezünk, hol az egyik, hol a másik tanítványnak lesz hasznosabb. Az én megközelítésemben az lenne szerencsés, ha az UP sportolók állapotát az egyes részkészségek terén rendszeresen, de minimum szezon elején és végén értékelné az edző és a fiatal egyaránt. A sportpszichológiai munka is úgy épül fel, hogy az éves pihenő és az alapozás időszakában kezdik meg a mentális és technikai felkészítést, mert ekkor több ideje van a sportolónak. A technikai edzés jelentős része elvégezhető asztalnál is, a téli hónapok erre ideálisak.

C) gondoskodó szerep: odafigyel a gyerekekre, támogat, megért, a sporton túli élete is érdekli, lehet vele csevegni. Elfogadó, a teljesítménytől függetlenül értékesnek tartja a gyereket és ezt ki is mutatja. Elsősorban időt szán a csapatára, ráér beszélgetni, együtt lenni. Olyan edző, akivel jó együtt lenni. Türelmes és beszéli a gyerekek, fiatalok nyelvét. Értéket közvetít, személyisége garancia arra,  hogy a gyerekek halmaza csapattá váljon. Gyakran azonosítják a "tyúkanyó" típusú edzővel. (és mi van a férfiakkal?) Gyakran ellátja a pszichológiai funkciót is.

D) pszichológiai szerep: érdekli a gyerek személyisége, kérdezi és meghallgatja, igyekszik megismerni. Ezáltal képes megtalálni a megfelelő motivációs eszközt, pl. hogy a mozgásvágy hajtja vagy a feszültségkezelés, a siker, a részvétel, a közösséghez tartozás stb. Felismeri a sportolók eltérő karakterét, érzékeny és fejlesztendő területeit. Használja a transzfert, a sportban elsajátított készségek átvitelét a többi életterületre is, a máshol szerzett erősségek használatát a sportban; ezzel motivál, együttműködővé tesz.

Támaszkodik a fiatal véleményére. Nem frontálisan tanít, hosszas monológokba menve, hanem párbeszédet folytat. Büntetés és elvárások helyett bizalmat, pozitív megerősítést és választási lehetőséget ad. Soha nem szégyenít meg senkit, nem tesz viccesnek szánt megjegyzéseket a serdülés külső jeleire, testsúlyra, rossz teljesítményre. 

A gyerekek számára elérhető és megközelíthető, lehet hozzá fordulni ügyes-bajos dolgokkal, problémákkal. Ezekre és az általa észlelt nehézségekre reagál, jó problémamegoldó: ha kell, segíti a beilleszkedést a közösségbe, ha kell, külső szakemberhez fordul, ha kell, változtat.

Érdeklik a mentális és pszichés folyamatok, látja ezek jelentőségét a sportsikerhez vezető úton. Nem öncélú, nem csak eredményorientált, tudja, hogy az eredményesség szubjektív és néha váratlanul jön, a fejlődés nem standardizálható.

Érzelmileg érett, nem sértődékeny, nem egocentrikus, rugalmas, jól tud kommunikálni érzelmi témákról is. Jó a stressztűrő képessége, kritikus helyzetekben higgadt marad, indulatkezelése magas fokú. Felismeri és felelősen kezeli a saját jelentőségét a tanítványok életében. Nem elfogult, vagy ha az, nem mutatja ki. Jó érdekérvényesítő képességgel bír, a csapatának óvó-védő vezetője.

Az elég jó edző 

  • megtalálja az optimális pontot az együttműködés / határozottság skálán: se túl bizonytalannak, puhának, se túl szabályozónak, merevnek ne tűnjön a mindennapi működésében. 
  • meghaladja a nálunk még mindig uralkodó, poroszos pedagógiai hagyományt; hibakereső helyett pozitív attitűdöt képvisel, nem azt látja a sportolóban, ami rossz, hanem azt, ami lehet belőle.
  • figyel a gyerekek számára meghatározó társas helyzetre is; mindent megtesz a kivételezés, csapaton belüli kiközösítés, és a bántás minden formája ellen.
  • elkötelezettségét megbízhatósággal, pontossággal, nyílt kommunikációval fejezi ki.
  • fair play-re nevel, nem biztat csalásra, tematizálja a sport etikai vetületét (pl. Mit tegyünk, ha véletlenül szabályt szegtünk? Mit gondolunk a tapadásról vagy a klubtárs segítéséről? Hol a határ a felkészülés és a jogosulatlan előny között? stb.)
  • nem eredmény-orientált, hanem folyamat-orientált. Sajnos ezt a tételt még a tájfutó edzők sem nagyon értik, tapasztalatom szerint. Pedig a személyiség számára valóban hasznos sportkarrier és siker az eredmény-orientált megközelítéssel nem összeegyeztethető hosszú távon. A szívem szakad, amikor kicsi tájfutó gyerekeket látok megszakadni az eredményért és összeomlani a kudarctól, mosoly, öröm sehol...
Nyilvánvalóan mesterséges a szerepek ilyen szétválasztása, de talán mindenkinek érdemes átgondolni, mely területeken erős, hol kevésbé. Az ideális edzőben több funkció egyesül - vagy ha nem is egy személyben, de mivel a gyerekeknek mindre szükségük van, az edzői csapatnak, a klubnak ezeket mind el kéne látnia.

A mi kis csapatunkban a gondoskodó funkciót látta el Gabi, tökéletesen. A fizikai edzések terén az első időben nem kellett sok, se az adagokban, se az edzéstervezésben, mert a srácok igen fiatalok voltak. A technikai edzéseket alapszinten olyan részletesen és sokrétűen adtuk át, ami szerintem ritkaságnak számít. Erre épült minden edzés, mert sok év állt rendelkezésünkre, hiszen óvodás-, kisiskolás kortól jártak hozzánk a gyerekek. A fizikai és technikai képzés szükséges szintjét tudtuk adni, de a periódus végén már látszott, hogy a nagyobb, ügyesebb srácoknak már más kéne, amit nem tudtunk beilleszteni a csoportos edzésekbe. A pszichológiai szerepet a leírtaknál sokkal bővebben nyújtottuk (tanulási, magatartási, beilleszkedési nehézségekkel küzdő gyerekek befogadása, mozgásfejlesztés, korrektív funkció, személyiségfejlesztés stb.), ez adta a Vizsla Nagykovácsi fészek valódi jellegét.

2020. szeptember 5., szombat

Az elég jó UP edző / alapfok

Azóta írom ezt a bejegyzést fejben, amióta csak fogalmam és véleményem van az edzőségről. Nagyon rég.
A cím természetesen pszichológiai utalást tartalmaz, az "elég jó szülő" fogalmára hajaz. A lényeget a szülőséghez hasonlóan itt is abban látom, hogy tökéletes edző nincs, a tökéletesség képét mindenáron fenntartva óhatatlanul önhazugságokba fogunk csúszni. És a tanítványunknak amúgy sem tökéletes edzőre van szüksége, hanem sokkal inkább tévedéseit beismerni és javítani képes, önkritikus és hiteles emberre.

Az edzői minőségnek három szintjét különböztetem meg, alap-, közép- és felsőfokot. Ez most egy jó munkamodellnek tűnik, aztán meglátjuk, van-e értelme. Gyakran kritikus éllel fogalmazom meg a lehetséges edzői hibákat - de ezt azzal a hittel teszem, hogy az ember bármikor képes változni, változtatni saját működésén. 

Edzői alapfok

Ha az edző ezeket a hibákat elkerüli, méltán továbbléphet a haladó szintre. Alapvető emberi értékek, erkölcsi normák és pedagógiai elvek betartása képezi ezt a kört. Tehát itt még nem a sportág tudásáról, hanem az emberségről van szó.

1. Nem él vissza a helyzetével, nem tekinti a gyereket a tulajdonának. Soha nem felejti el, hogy a sportoló nem az ő karrierjének az eszköze, nem zsigerelheti ki, nem hajszolhatja olyan edzésmunkába, ami a gyereknek ártalmas. Az edző fontos a közös sikerben, de nem fontosabb, mint a sportoló! Sajnos minél több pénz van egy sportágban, annál gyakrabban látni vagy sejteni autoriter, bántalmazó edzőket.

2. Nil nocere! Tehát ne árts! Mint minden szakmában, itt is gyakran elég lenne ezt a szabályt betartani. Ha nincs módszere, tudása egy problémát megoldani, a feladat a megfelelő helyről segítséget kérni, nem pedig eljátszani a mindenhatót. Persze ahhoz, hogy lássuk, mi árt a tanítványunknak, közelebb kell menni hozzá és figyelni rá... Ez nem mindenkinek sikerül, mert vannak olyan edzők, akiknek ebben a szerepben a presztízs és a hatalom a legfontosabb. Nekik inkább a politikusi pályára kéne módosítani.

3. Tisztában van azzal, hogy legyen bármilyen laza a stílusa, edzőként hierarchikus viszonyban áll a fiatalokkal, és soha, semmilyen körülmények között nem lépheti át a minden ilyen helyzetre fokozottan érvényes szabályokat! Nem lépheti át az edző-tanítvány határt! Nem kezdeményezhet párkapcsolati, szexuális viszonyt a fiatalkorú sportolóval, és nagyon ügyelnie kell arra, hogy ne viselkedjen félreérthetően! Nem tehet kétértelmű vagy nyílt utalásokat és ha a tanítvány gyengéd érzelmeket táplál irányába, határozottan és következetesen el kell hárítsa a közeledését. Fejlődéslélektani ismereteiből tudja, hogy a személyiség teljes érése előtt, de különösen a jogszabályokban foglalt gyermek- és fiatalkorban, nem várható el e téren maximális ítélőképesség. Magyarul, ha a tanítvány beleegyezik a szerelmi viszonyba, az akkor is visszaélés, és a teljes felelősség a felnőttet terheli.
Minden magára valamit is adó sportág szövetsége és közössége kiveti magából azokat, akik ezt a szabályt megszegik. 

4. A szülő és az edző (klub) között ha papíron nem is mindig, de szerződés köttetik. A szülő rábízza a gyerekét az edzőre, testi-lelki épségének őrzését bizonyos időszakokra átruházza. Elvárja, hogy az edző a lehető legrövidebb időn belül értesítse, ha bármilyen nem várt, de jelentős hatás éri a gyerekét. Az edző vagy távollétében helyettese, felettese (pl. a szakosztályvezető) felelősséggel tartozik, és bármi történik a fiatalkorú sportolóval, kötelessége nem hagyni magára és a tőle elvárható legnagyobb gondossággal megoldást keresni a problémára. Ha a gyermek elveszett az erdőben, megsérült vagy megbetegedett, az edző nem hagyhatja magára, amíg előkerül, megoldódik a helyzet vagy nem érkezik meg a szülő.
Elméletben ezzel mindenki egyetért, de nem árt kimondani, kié a felelősség, és mivel előbb-utóbb minden egyesületben történik kritikus esemény, sokkal jobb előre átbeszélni, mi ilyenkor a teendő. 

5. A szülőnek joga van tudni arról, ha gyermekét a sportfoglalkozás során olyan élmény, konfliktus vagy hatás éri, ami kihat a későbbi életére. Az edző nem élhet vissza a bizalommal, és nem avatkozhat bele a gyermek életébe a sporton kívüli színtereken. Tiszteletben kell tartsa a család vallási, etnikai, politikai nézeteit, és nem szabad elfelejtenie, hogy a szülők sportolni küldték hozzá a gyereküket. Az edző nevel is, és sok mindent átad a sportági tudáson túl is. Amíg ez az egyetemes emberi értékekkel egyező, oké, sőt, nagyon is hasznos. De sajnos jelen társadalmunkban olyan ideológiai, politikai háború dúl, ami a sporttevékenységekbe is beszivárgott. Az edző semmilyen körülmények között nem fejthet ki politikai vagy vallási propagandát, akkor sem, ha szerinte csak jót cselekszik. 
A klub jól felfogott érdeke kezelni egy ilyen jellegű nehézséget, mert ha egy edzőről elterjed, hogy a vallási, etnikai, politikai nézeteit rendszeresen megosztja a tanítványaival, onnan az erre érzékeny szülők el fogják vinni a gyerekeiket.

6. Az edző példát mutat, és bár e téren kevésbé vagyok vaskalapos, azt gondolom, nem megengedhető, hogy az edző nyíltan folytasson egészségtelen életmódot, káros szenvedélyek formájában. Nem kedvelem az etikai alapú ítélkezést, ezért szerintem nem gond, ha az edző életmódjában felbukkannak szenvedélyek (pl. játék, alkohol, drog), atipikus viselkedések, de azokat tartsa a magánéletében és ne vigye be a tanítványai közé. Ne mutasson olyan példát, amit nem szívesen látna ő vagy a szülők viszont a fiatal sportolótól! 

Az alapfok teljesítése talán nem is olyan nehéz, a következő részben nézzük a haladó szintet! Ott fognak elválni egymástól a különböző edző-típusok.

Pár további érdekesség:
  • Az UNICEF 2014-ben publikált kutatása szerint a megkérdezetteknél korábbi sporttevékenységük alatt 73%-ban fordult elő érzelmi bántalmazás, 39%-ban fizikai erőszak, 31%-ban szexuális zaklatás és 15%-ban beavatási szertartás. A bűncselekménynek számító esetek egyikében sem indult eljárás.
  • A hatályos Sporttörvény a bánásmódra, az emberi méltóságra vonatkozóan nem tesz utalást, és az etikai szempontok, emberi jogi szemléletet sem jelenik meg benne. A sportban megjelenő visszaélésekkor ezért a Gyermekvédelmi törvényre érdemes tekintettel lennünk (1997. évi XXXI. tv.), aminek nagyon fontos eleme, hogy mindenki köteles jelezni, ha kiskorú veszélyeztetése jut a tudomására.
  • A nemzetközi tapasztalatok alapján az áldozatok száma úgy csökkenthető, ha a sportági szövetségek, egyesületek határozottan fellépnek mindenfajta visszaélés ellen, etikai kódexükbe, működésükbe beépítik a szükséges irányelveket, valamint a gyerekeket és szülőket megfelelően tájékoztatják. Tudtommal a tájékozódási futó szövetségnek nincs etikai, gyermekvédelmi szabályzata.
  • Az edzők etikai kódexe nagyon érdekes és erősen ajánlott olvasmány!















2020. február 8., szombat

Progresszív vizualizációs erősítő tréning

Egy edzési módszert szeretnék megosztani, ami hasznos lehet azoknak, akik egészségügyi vagy életkori okokból nem terhelhetőek maximálisan. 
Aki ízületi problémákkal küzd átmenetileg vagy krónikusan, nem tehet meg bármit a sportolás során. Hangsúlyosabb a fokozatosság elve, de még így is előfordul, hogy egy-egy testrész túlterhelődik és ennek nagy ára van: egy belobbant gyulladás, fájdalom, lassú gyógyulás, kényszerű szünet a mozgásban. Ezért az "ízületesek" a saját bőrükön tapasztalják meg az edzés veszélyeit és sajnos elég sokan erre azt a választ adják, hogy inkább nem teszik ki magukat ilyen terhelésnek. Ezt tapasztalatom szerint támogatja az egészségügy és a társadalom is - aki mozgásszervi beteg, az ne ugráljon, fel van mentve a mozgás alól. Másfelől mindenki tudja, hogy az ízületi merevséget, deformitásokat csak a mozgástartomány fenntartásával lehet úgy-ahogy késleltetni (na meg a hatékony farmakoterápiával, de ez nem ide tartozik). 
Ennek az orvosilag támogatott közvélekedésnek (kvázi direkt utasításoknak) mutattam hátat majdnem egy évtizede, amikor meguntam a beteg státuszt és saját bio-pszicho-szociális énvédelmem érdekében elkezdtem újra futni. A futóedzéseket a saját igényeimre formáltam, vagy a reuma formálta át a futásomat, de ez egy másik téma. Elkezdtem újra tájfutni, aztán jó pár éve tesóm levitt egy fitness klubba, aminek a stílusa elképesztő távol állt tőlem korábban. Mára megszerettem. Időnként az edzőterem részlegben is megfordulok, de az nem varázsolt el... és futópadon futni, miközben az év minden napján ezt a szabadban, az erdőben is megtehetem, khm... furcsa. Azért vannak helyzetek, amikor előfordul. Itt jegyzem meg, a szakorvosok szerint a térdproblémákra a fekvőbringa a legjobb, sőt, a porcvédő szerek beépüléséhez kifejezetten ajánlott.
De az igazi kedvencem a csoportos erősítő óra kardió felhanggal, leginkább HarasztiPeti módra. Nekem az ő stílusa vált be leginkább, az órái változatosak, dinamikusak, a tempó-váltások nem-tinédzsereknek is megfelelőek. A hozzáállása is kellett ahhoz, hogy RA-sként is járhassak az órákra. Ugyanis nem tolakodó módon biztat, kérésre segít, megérti és szerintem elfogadja, hogy a gyakorlatok egy részét úgy módosítom, ahogy az nekem jó. Persze azt is mondhatnám, hogy ha nem kapja meg a felhasználó ezt a toleranciát valahol, akkor oda ne menjen többet. Nem fogom mindenkinek egyesével elmagyarázni, hogy miért nem ugrok fel a guggolás után súlyzóval a kezemben, elég ha az edzőm tudja. (Ezen a helyen a többiek is kiválóak ebből a szempontból, Tomi, Arnold, Petra óráit is szeretem.) Mellesleg van néhány gyakorlat, amit 35 felett szerintem nem szabadna csinálni; pl. ezek az ugrások, padról leugrás... Preventív megoldásaim az erősítő edzések érdekében:

1. kisebb súlyokat választok, mint az előírt, mert rám más szabályok vonatkoznak
2. addig nem váltok nagyobb súlyra, amíg nem tudom a gyakorlatsort jól kivitelezve végigcsinálni a kisebb súllyal
3. védem a kritikus ízületeket mechanikusan (nekem csuklópánt kell)
4. védem a kritikus ízületeket bemelegítéssel (krém, mozgás)
5. kialakítottam a progresszív vizualizációs technikát:

Szómagyarázat nem pszichológusoknak: 

Vizualizáció - mentális folyamat, melynek során elképzelünk egy jelenséget, akár külső képet, akár belső testünkben zajlót, és ezáltal összpontosítani tudunk arra a területre és elő tudjuk hívni a testünk megfelelő válaszát.
Progresszív - ez esetben nem a szó eredeti jelentésére gondolok, bár az is értelmezhető (haladó), hanem a progresszív relaxáció módszerének első felére. Ez a relaxáció az izmok, izomcsoportok megfeszítésére és ellazítására épül, tervezett sorrendben és ismétlésszámmal. Ennek az izomfeszítés része kell nekünk. A relaxáció során használt instrukció, hogy feszítsd meg az x izmot, amennyire csak bírod, maximálisan.

A gyakorlatban a módszer úgy zajlik, hogy az erősítő feladatnál az előírtnál kisebb súlyt választunk vagy nem használunk súlyt. Követjük az edző utasításait, nagyon figyelve a helyes kivitelezésre, és a mozdulatsor közben elképzeljük hogyan feszülnek meg az adott izmok, elképzeljük azt a testi állapotot, amit a (nagyobb) súly használatával érzékelnénk. Összpontosítunk a mozdulatra és az izomra, és a mozdulat során ráfeszítünk, ahogy az edzők időnként szokták is ezt mondani. Ezt a feszítést kitartjuk minél tovább. 
Meggyőződésem, hogy ez a módszer a sérülés kockázatát csökkentve képes az eredetihez nagyon hasonló hatékonysággal véghezvinni az edzést. A kivitelezés megtanulását nagyban segíti, ha az első pár mozdulatot az előírt súllyal végezzük és a testi érzeteket megfigyelve, azokat memorizáljuk. Bárki kipróbálhatja, a súly lerakása után is képesek vagyunk azonos izomfeszítést létrehozni.

Remélem, érthetően írtam le, jó gyakorlást!

{ez itt a megfeszített izmot ábrázoló kép helye, nézz rá a szép kidolgozott bicepszedre!}

2020. január 13., hétfő

Tanulási nehézségek az iskolában és a sportban 1.

Találtam néhány piszkozatot, amit most közzétettem, különösebb átolvasás nélkül. De ezzel a témával szeretnék foglalkozni a továbbiakban. Ez az első rész két éve íródott, azóta a helyzet semmit nem javult, viszont sokat romlott.

Felhívom a figyelmet, hogy az alábbiakban a sporthoz és azon belül a tájfutáshoz nem tartozó téma következik, csak az olvassa, akit a gyerekkori tanulási zavar, nehézség érdekel. A 2. részben viszont a tanulási nehézséggel küzdő sportolók támogatásáról lesz szó.

Kevés dolog bőszít fel annyira, mint ami az oktatásügyben zajlik manapság. Racionális gondolkodással - pártállástól függetlenül - belátható, hogy kedvezőtlen irányba halad a magyar oktatás. Most azokat a kormányzati érveket hagyjuk, melyek az egész problémát negligálják, mint pl. ahogy a PISA eredményeket kommentálják; mert értelmes ember ezeket a magyarázatokat nem veszi be. Azt már nehezebb eldönteni, hogy dilettáns, rossz szakemberek helyzetbe hozásáról és szakmaiatlan döntésekről vagy egy átfogó, politikai indíttatású tervről ("értelmes fiatalok helyett alattvalókra van szükség") van-e szó. Vagy mindkettőről.

A jelenségek leírásába most nem mennék bele, mert akkor nem állnék fel a géptől egyhamar, de a témához hozzátartozik az a tendencia, hogy az oktatáspolitika szándéka szerint az iskola mint intézmény nem a differenciálás, hanem az egységesítés felé megy. Vagyis arra lökik. Az egyéni elképzelések tanuló és pedagógus és szervezet szintjén is nemkívánatosak. A központosítási törekvés intézménytípusoktól függetlenül megvan: a kormányzat (véleményem szerint visszaélve a hatalmával) igyekszik ellehetetleníteni az alternatív iskolákat, pedig azok óriási civil szolgálatot tesznek a kockába nem illő gyerekek ellátásával; központosította az önkormányzati állami intézményeket; és kizárólag a megbízhatóan hűséges egyházi iskolákat emelte ki extra támogatással.
(Mivel az állami intézményekben folyó munkára van rálátásom, a továbbiak azokra vonatkoznak.)

A központosítási és színvonal-csökkentési terv eszközei sokfélék, a legfontosabbak:

  • olyan (korszerűtlen) tantervi követelmények, melyek mellett az egyéni haladási ütem, és a pedagógus szabadsága minimálisra csökken. + nem azt tanulják a diákok, amire valójában szükségük lenne
  • olyan osztálylétszámok szabályozása, amely mellett a differenciált oktatás és támogatás jól nem megoldható (a pedagógusok kiégése és pályaelhagyása ellen tett lépések száma = 0)
  • olyan tankönyvek kötelező választása, melyek alacsony minőségűek, időnként ideológiailag megkérdőjelezhetőek, és nem veszik figyelembe a tudományos kutatások eredményeit

Tanulási nehézség
Oké, most már tényleg elég a bevezetőből, lássuk a tanulási nehézségeket. A szakmai definíciók helyett próbálom közérthetően összefoglalni (ezzel növelve a pontatlanságot):
Ha egy gyerekkel probléma merül fel az iskolában, annak három fő oka lehet: beilleszkedési, tanulási és magatartási. (Nem szólva a családi, pedagógiai okokról.) Ha alaposabban megnézzük a helyzetet, kiderülhet, hogy

1) a gyermek komoly nehézséggel küzd, ami lehet:

  • autizmus
  • tanulási zavar (diszlexia, diszkalkulia, diszgráfia vagy ezek keveréke)
  • hiperaktivitás, figyelemzavar
  • értelmi akadályozottság
  • egyéb

és végeredményben sajátos nevelési igényűnek (SNI) tituláljuk és ezek alapján speciális ellátást kap kéne kapjon. Vagy maradhat a "normál" iskolában vagy nem, ebben nagyok az egyenlőtlenségek.

2) a gyermek problémája kevésbé súlyos, beilleszkedési, tanulási vagy magatartási nehézséggel küzd (BTMN). Marad az iskolában és olyan ellátást kap elvileg, ami segít a nehézségei leküzdésében. A gond csak az, hogy mint oly sok más dolognál, sokkal egyszerűbb lenne megelőzni a tanulási nehézséget, mint a kialakult problémát kezelni. A jelenlegi oktatási színtér - erőforrás hiányában - kevéssé képes a prevencióra, sokkal inkább marad a tűzoltás, a gondok így-úgy-amúgy kezelése.
Vegyes, de zömében lesújtó véleményem van az iskolák munkamódjáról és szokásairól a BTMN gyerekek ellátásában. A tanulási zavar régóta ismert, hazánkban is már a '60-as években megindult a diszlexia prevenciós és terápiás munka Meixner Ildikó és munkatársai jóvoltából, 1994 óta a DSM is tartalmazza (mentális rendellenességek osztályozása). Mégis, a tanárképzés csak minimálisan foglalkozik a témával, az öt év alatt megtartott egy-két pszichológiai tárgy kis részeként (nem néztem meg az összes képzés tantervét, de általánosságban ez mondható el). A leendő tanárok alig hallanak a tanulási nehézségekről, pláne nem a kezelésükről! Ha igen, az néhány nagyon elkötelezett kollégának köszönhető.
Még mindig ott tartunk, hogy a pedagógusok egy része ismeri és hatékonyan kezeli a tanulási nehézségeket (főként ha gyógypedagógiai, pszichológiai végzettsége is van), másik része nem fogadja el a probléma létezését sem, a többiek pedig nem foglalnak állást, nem foglalkoznak ezzel. Manapság is előfordul, hogy egy bizonyítottan részképesség-zavarral küzdő gyerek nem kapja meg az őt megillető kedvezményeket, mert a tanár egyszerűen lustának tartja! Mit neki szakvélemény, diagnózis... inkább ítélkezik. A szülő ilyenkor kér, követel, igazgatóhoz fordul - és ha a vezető sem ért egyet vagy nem képes változtatni, akkor nem marad más, mint elmenekülni. Meggyőződésem, hogy az iskolaváltások leggyakoribb oka a szülő-pedagógus-igazgató problémamegoldási kudarca, azon belül is a nehézségekkel küzdő gyerekeket érő negatív eljárás. Megesik, hogy a pszichológusnak sem marad más, mint iskolaváltást javasolni.
Az oktatáspolitikai bevezetőmre azért volt szükség, mert az iskolában tapasztalható hozzáállás ennek is következménye - ma az iskolavezetők csak korlátozottan változtathatnak és energiájuk sincs erre. A kormányzat, a fenntartó burkolt és kevésbé burkolt módon szintén azt üzeni, hogy nem kell foglalkozni az egyéni problémákkal, nem kell kedvezményeket adni (a következő tanévtől nem adható tantárgyi felmentés az elsőfokú eljárásban), nem kell fejleszteni. A nagy büdös igazság az, hogy csak az az iskola és pedagógus tud magas minőségű, korszerű tanítást végezni, aki bátran felvállalja a szakmai és személyes elképzeléseit, kockáztatva ezzel, hogy nemkívánatossá válik a fenntartó számára. Lehet erre jó példákat látni az állami szektorban is; jó eredményű gimnáziumokban előfordul, hogy merik nem az állami tankönyveket használni.

Prevenció
Említettem, hogy a tanulási nehézséggel diagnosztizált gyerekek ellátása akadályokba ütközik. Sajnos a túl későn felismert olvasási, írási, matematikai nehézség esetén tényleg nem marad más, mint megkönnyíteni egy kicsit a diák dolgát, hiszen sokkal rosszabb esélyekkel vesz részt az osztályzással végződő megmérettetésnek. Kb. mintha úgy kéne lefutnia a sulikört, hogy a hátán egy húszkilós zsákot cipel, vagy - figyelmi problémák esetén - a feje körül méhraj zümmög.
Az egyéni eltérések jelentősek, de nagy becsléssel kb. az alsó tagozatban lehetséges hatékonyan fejleszteni a részképesség-zavarokat. Ehhez alapos felmérés, fejlesztési terv, és egyénre szabott módszerekkel dolgozó, elegendő kapacitással bíró fejlesztő pedagógus, mozgásterapeuta stb. szükséges. A fejlesztés nem korrepetálás.
A definícióból következik, hogy az írás-olvasás elsajátításának vége előtt nem mondható ki egy gyerekről, hogy tanulási nehézséggel / zavarral küzd. Mégis, az iskolák egy része - a kapacitás hiányában - ennek leírásához köti a fejlesztést. Valójában ennek úgy kéne működnie, hogy az iskola szakemberei saját hatáskörben felmérik a gyerekeket és biztosítják a megfelelő támogatást. A szakértői bizottságoknak csak súlyos, makacsul fennálló nehézségeknél kéne közbelépnie.
A valóban hatékony beavatkozást az óvodában és az 1-2. évfolyamon lehet megtenni. Ekkor adható preventív ellátás, ami segít megelőzni a diszek kialakulását. Az óvodákban felmérik a gyerekeket (DIFER szűrés), ekkor már jól láthatóak a részképesség-nehézségek, de a szűrés utáni fejlesztés, támogatás gyakran elmarad. Ma már tudjuk, hogy a tanulási nehézségek jelentős részénél (nem mindig) a mozgásterápia rengeteget segít. Nem a foci, balett, kidobós, hanem szakember által végzett mozgásterápia (Alapozó, INPP, TSMT és társaik). Ennek elérhetőnek kéne lennie az ovikban és az iskolákban, legalább a kiszűrt gyerekek számára.
Ha egy beavatkozást tehetnék csak - szóval nem vezényelhetnék le egy komplex oktatási reformot -, akkor azt érném el, hogy minden iskolában az erre fogékony tanítókat csoportos mozgásterápia vezetésére tennék képessé (képzés) és a mindennapos testnevelés legalább heti két alkalmát mozgásfejlesztéssé alakítanám. S ugyanez az óvodában.

Meixner-módszer
Hosszú évek munkájával és tapasztalatával Meixner Ildikóék létrehoztak egy olyan írás-olvasás tanulási módszert, ami kiválóan illeszthető az általános iskolai tantervbe, senkinek sem árt, de a tanulási nehézség veszélyeztetett gyerekeknek hatalmas esélyt ad a későbbi problémák megelőzésére. Távol tanítja egymástól a kritikus betűpárokat, több modalitást használ, figyel a ritmus és a térbeli tájékozódás fejlesztésére, kis lépésekben halad. A pedagógia iránt nem különösebben érdeklődő szülő azt tapasztalja, hogy egy könyvnyi mellékletet kell felvágnia apró kártyákra (bár azt is jobb lenne a tanulóknak csinálni), akár bosszankodik is ezen. Ne tegye, inkább örüljön, mert a gyereke jól járt! Számos iskola felismerte ennek jelentőségét, és bevette a programjába a Meixner-módszert.
Sajnos a komplex módszert nem sikerült engedélyeztetni (1-4. évf.), javaslatként 1-2. osztályban ajánlott. A program úgy került kialakításra, hogy a második osztály végén a gyerekek ugyanott vannak, mint a hagyományos módszerrel, csak sokkal erősebb alapokkal és kisebb BTMN kockázattal. A tankönyvcsalád kidolgozói sok munkával elérték, hogy az 1. osztályos könyvek bekerüljenek a választhatóak közé, de sajnos a folyamat aztán elakadt (vö. oktatáspolitika) és a további évfolyamok anyagai már nincsenek támogatva. Ez a jelenlegi ingyenes tankönyvi rendszerben azt jelenti, hogy csak a nívós és elhivatott iskolák és pedagógusok vállalják fel, hogy bár nem támogatott, a szülőkkel megvetetik a 2. osztályos könyveket is. Meggyőződésem, hogy miközben már minden iskolában osztálypénzt szednek adnak össze a szülők sokmindenre (pl. papír, zsebkendő, gyümölcs, programok), egy jobb oktatás kedvéért szívesen vállalnák ezt a havi 500 forintos többlet kiadást (a Játékvár olvasókönyv és a három munkafüzet ára 4900 Ft). A jobb iskolákban ezt úgy oldják meg, hogy a 2. osztály I. félévében a Játékvárat használják, utána haladnak a hagyományos tankönyvvel - és be szokták fejezni azt is év végéig.


Amikor csak névleg fut a Meixner-módszer

Ma már szakmailag kezd ciki lenni, ha valaki nem ismeri, nem használja ezt a bizonyítottan kiváló módszert. Viszont ha az iskola csak zászlóra tűzi, de nem ismeri meg, akkor adódik egy felemás helyzet. A tankönyv-támogatási rendszer következtében sok helyen előfordul, hogy 1. osztályban még igen, de 2.-ban nem ebből tanulnak a gyerekek. Nem tudom azt mondani, hogy károsabb, mintha bele se kezdtek volna a módszerbe, de sok gyereknek okoz nagy kárt. Mivel a módszer két évre van optimalizálva, a 2. osztályban kapott hagyományos (Hétszínvarázs és társai) tankönyvhöz képest óriási a szakadék, és nincs semmi átmenet.
És ha ehhez még egyéb gond is társul, pl. a pedagógus kényszerű hiányzásai elsőben, akkor előállhat olyan helyzet, mint az egyik Nagykovácsi osztálynál: a gyerekeknek úgy kellett egész oldalas olvasmányokkal megküzdeniük, hogy 9 betűt egyáltalán nem tanultak, négy betűnél pedig nem történt meg az elmélyítés. Első évben nem tudták befejezni az anyagot, másodikban folytatni akarták - na, ebből nem lett semmi. (Azóta eltelt két év, a most negyedikes osztályban még mindig nem megy gördülékenyen mindenkinek az olvasás, az írásnál többeknek van gondja - ez megelőzhető lett volna.) De még ha nincsenek is extra körülmények, akkor is hatalmas ugrás van a két módszer között. Ekkor sokaknál megkezdődnek a szülő vagy tanár számára is látható problémák és tömegesen jelennek meg a gyerekek a pedagógiai szakszolgálatnál, sok esetben idejekorán. Szinte hallom, hogy a szkeptikus olvasó azt mondja: de hát a gyerekek többsége már jól olvas ennyi idősen. A gond az, hogy egyáltalán nem biztos, hogy JÓL olvas, illetve hogy az olvasási területen van a nehézsége. 
A kutatások szerint ma hazánkban a tanulók harmada veszélyeztetett tanulási nehézségek terén. Egy részük a pedagógiától függetlenül szakértői bizottsághoz kerülne mindenképp; másik részük egyéni fejlődési ütem hatására "gyógyul" (kinövi), harmadik részük problémákkal küzd majd és a családi / iskolai beavatkozások, fejlesztések hatására különböző sikerrel megküzd majd a tanulási nehézségével.
Ez a nagyszámú gyerek populáció minimális befektetéssel megkaphatná a jó készségelsajátításhoz szükséges időt és eszközt, csökkentve a rossz kimenetelek kockázatát.

Tünetek
Honnan látjuk, hogy a gyermek elakadt a folyamatban vagy túl nagy ugrásra kényszerítettük?

  • Leggyakrabban azt érzékeljük, hogy a gyerek nem szeret olvasni. Nincs kedve elkezdeni az önálló olvasást, elmismásolja a leckét, ha az pl. 3x ismételt olvasás (ne legyenek illúzióink, a napköziben ennek ellenőrzése szinte kivitelezhetetlen). 
  • Vagy azt vesszük észre, ha odafigyelünk, hogy nem azt olvassa, ami oda van írva. Kipótolja emlékezetből, logikával.
  • Gyakori, hogy sokkal gyorsabban olvas (mert a többiek is úgy vagy ez a tanári elvárás), mint ahogy valójában tud folyamatosan. Aztán a szöveg torlódik, megakad, hibázik.
  • Betűket felcserél, szavak végét nem olvassa, sorokat ugrik...
  • Nem érti, amit olvas. A Meixner könyvekben a szöveg tagolva van, közben megértést segítő, ellenőrző kérdésekkel. Ha mechanikusan olvas, nem figyel valójában a szöveg jelentésére.
  • Nem jól fogja a ceruzát, nem jó helyen kapcsolja össze a betűket, felcseréli a betűket. 
  • Íráskor nem tud a sorban maradni.
  • Sokat hibázik írásban, mert maga a kivitelezés sok energiájába kerül. A hibákat nem veszi észre, ha felnőtt nem javítja, úgy marad.
  • Sok hibával, lassan számol, számokat felcserél. 
  • Még mindig keveri az irányokat, bizonytalan az időérzéke.
  • Nem mennek a ritmusos feladatok.
  • és félig már következmény, de nagyon látványos: utál leckét írni, elkalandozik a figyelme, elhúzza a tanulást, motiválatlan vagy dühös, nincs sikerélménye.

Mit tehetünk tanárként?
A jelenlegi kedvezőtlen viszonyok között is kialakíthatunk olyan szemléletet, amelyben helye van az eltérő fejlődésű és nehézségekkel küzdő gyerekek támogatásának. Ha megismerjük a rendelkezésre álló módszereket, bátran alkalmazhatjuk azokat a munkánkban és ne féljünk a gyerekek érdekében kiállni szakmai érveink mellett! A pedagógusnak még jogában áll az egyes feladatokat, anyagokat megválogatni, a fix tankönyv mellett is beépíthető néhány módszer - ehhez ajánlott a Meixner módszer ismerete; és a pedagógiai szakszolgálat munkatársaitól is kérhetünk megvalósítható ötleteket.
Habár az iskola jelenleg központi felügyelet alatt van, informálisan mégis a helyi közösséghez tartozik, a települési önkormányzat elemi érdeke minden rendelkezésre álló eszközzel támogatni. Ezt akkor tudja megtenni, hogy a pedagógus csoporttól elér hozzá az igény...
Meggyőződésem, hogy ha a pedagógus hitelesen és őszintén beavatja a szülőt a gyerekénél észlelt nehézségekbe, az tiszteletet és együttműködést vált ki. Nem vagyok a katasztrofizálás híve, de tanulási nehézség veszélyeztetettség figyelmen kívül hagyása visszafordíthatatlan következményekkel jár és ez a pedagógus felelőssége is. Nem korszerű az a hozzáállás, miszerint "majd megoldódik", "szólok, ha biztosan látom, hogy nem megy neki" vagy "ez nem az én dolgom". Olyan lehetőség van a tanító kezében, melyet vétek lenne elszalasztani.

Mit tehetünk szülőként?
Azt javaslom, hogy ne várjuk meg a problémák látványos jelentkezését vagy az iskola jelzését.
Kérjük az óvodai szűrés eredményének megbeszélését, és ha szükséges, a fejlesztéseket.
Ne féljünk iskolaérettségi vizsgálatot kérni, mert a pedagógiai szakszolgálat munkatársai az érettségen kívül a tanulási nehézség veszélyeztetettséget is észlelik és javasolnak további lépéseket.
Olyan iskolát és osztályt válasszunk, ahol a Meixner módszert használják 1-2. osztályban!
Ha mégis módszer- / tankönyvváltásra kerül sor:
év elején ismételjük át a betűket olvasásban, írásban - látni fogjuk, melyiket kell gyakorolni.
Amíg nem megy jól és kedvvel az önálló olvasás gyermekünknek, rendszeresen, minden nap olvassunk közösen! Ehhez válasszunk direkt ilyen felépítésű mesekönyvet, ahol rövidebb nagyobb betűs bekezdés a gyereké, a következő a szülőé. Ezt bármely könyvnél megtehetjük, pl. ha a párbeszédeket a gyermek olvassa, a többit mi. Olvasás után kérdezzünk vissza (kreatívan), hogy meggyőződjünk róla, a gyerekünk értette a történést és fejlesszük átfogalmazó, összefoglaló készségét.
Járjunk könyvtárba, könyvesboltba, keressük meg azt a könyvet, ami érdekli a gyerekünket! Mutassunk példát, olvassunk mi is!
Válasszunk olyan mozgásformákat, sportot, ami fejleszti az egyensúlyérzéket, koordinációt! Hagyjuk a gyerekünket az általa választott mozgást csinálni, pl. padkán egyensúlyozni, hintázni...
Amikor játékot vásárolunk, nézzük fejlesztő-szemmel: nagyon sok olyan játék van, ami népszerű a gyerekeknél, nem tanulás-szagú, de fejleszti pl. a figylelemkoncentrációs készséget.

Folyt. köv. a tanulási nehézséggel küzdő gyerekek, fiatalok sportolásával.

Budapesti és Pest Megyei TrailO Bajnokság

1

TrailO Csapat OB

A tavalyi csapatbajnokságot a VB miatt kihagytam, így nem tudom mihez viszonyítani az ideit. A helyszín, a Hungária kupa nagyban meghatározta a résztvevők körét - sajnos mozgássérült versenyzők kevesen indultak. A füzérradványi Károlyi kastély parkja újdonság volt nekünk is és igazán jó terepnek bizonyult.

A rendezők Márkus Tamással az élen jó pályát készítettek, 2+14 pont, a térkép szépen helyesbítve, csak egy-két helyen maradt benne pontatlanság. Sajnos az indulók zöme a futópályája teljesítése után szeretett volna indulni, ez hosszú sort és sok várakozást eredményezett. A mindenkori rendezőknek el kell gondolkodni olyan megoldásokon, ami ezt kiküszöböli (rajtlista készítése, időmérők a pálya végén és külön személyzettel, rövidebb séta az időmérő állomás felszabadulása után - takarás használata, stb.). Látszott, hogy rengeteg munkát fektettek a pálya tervezésébe, ötletes, többféle módszert igénylő feladatok voltak. Különösen nehéz úgy pályát tervezni, hogy az indulók között voltak teljesen kezdők és igen gyakorlottak, különböző elvárásokkal.

A pontok elemzését kiegészítem Mihók sporttárs pontozásos értékelésével, mert hasznosnak találom a rendező számára így visszajelezni (de ez csak az én véleményemet tükrözi).

1. időmérő: kiváló feladat, nem is túl egyszerű, de minden növényzeti elem beazonosítható, a térkép jó, a többségnek kellett min. 10 mp. (4)

2. időmérő: ötletes és bátor húzás, mert a keresett objektum (sövény) nem látszott teljesen, de három bója biztos helyen, így csak a D lehetett. Ebből az irányból nem zavart be a ház kiszögellésének hibás helyzete sem a térképen. (5)

1. pont: nehéz, talán túlságosan is. Igen rosszul látszottak a bóják a növényzettől. Két dolog segíthetett: a ház déli vonalához legközelebbi kellett a jó legyen, illetve a jellegfától és padtól nagyjából egyforma (kb. 4 méteres) távolság - mindkettő a B-t adta ki. (4)
2. Sokat vitáztunk ezen az állomáson és asztal mellett úgy vélem, ki kellett volna emelni az értékelésből. A helyszínen a ház sarkához való viszonyítást éreztem a legerősebb támpontnak, de belátom, hogy ez csak egy az 5 közül:
- ház kiszögellésének vonalában (Z-t ad)
- sövény felénél (B vagy C)
- jellegfától való távolság, 10 m (B vagy C)
- kőfal ÉD szakaszának vonalától való táv, 3m (Z)
- TC2 helyes bójával átellenben (A)
Sajnos túl sok térképhiba volt itt, a válaszok is szórtak mindenfelé. (A feladat 4-5 lenne, de így 1-es.)

3. Három bóját láttunk a távolban, közülük választani nem volt bonyolult, ha eszünkbe jutott a házfal vonalát használni (C). Viszont már a nézőpontból gyanús volt, tovább sétálva, az erdőn át visszanézve pedig erősen gyanús, hogy a bóják nem a kerítésen vannak, hanem előtte. A növényzet be-becsúszott a bója és a kerítés mögé, mozogva. Szerintem ez szép Z, bár elit (a versenyzők 80%-a hibás választ adott). (5)
4. Kifejezetten egyenesek állítását igénylő feladat. A letörés tetején csak 3 bója, a sövényvégektől nézve szépen kijött a C és a déli letörés végét is könnyű volt vele egyvonalba látni. (5)
5. Jó N pályás (kezdő) pont, elitnek kissé könnyű. Ha a futó észlelte, hogy a "fák között félúton" egybeesik a letörés tetejével, magabiztosan válaszolhatott. A legtöbben (80%) ezt válaszolták meg helyesen. (4)

6. Bár elsőre nem annak tűnt, távbecslős feladat volt. A bozótfoltok rendben a helyükön, bár nekem a déli tűnt inkább hasasnak, nem az északi, ahogy a térkép ábrázolja, de ez már súrolja a kötözködést. Az arányok és a bozótok közti átjáró sejtése a C bójánál, a D megoldáshoz vezettek. Ezt is elég sokan tudták, de szerintem klassz volt. (5)
7. Hát ezen a ponton annyi időt el lehetett kotlani, hogy csak nnnna. A keletebbi betonozott terület is csak nyomokban látható, a másik (keresett) pedig egyáltalán nem. Sejtette az ember, hogy a szintbeli kiemelkedés egy ilyen placcot rejt, de biztosra törekedve meg kellett nézni minden irányból. Minél tovább elemeztem, annál bizonytalanabb lettem: a ház kiszögellése szerintem rosszul volt rajzolva, sokkal kisebb volt a valóságban, a fa is talán messzebb állt. Szóval kicsit lutrinak, bár valószínűnek tűnt a Z válasz. Az 59% hiba még elmegy. (Az észlelt térképhibák miatt 4.)
8. Ez a pont maga lett volna a tökély, ha a pályakitűző tudja, amit sokan szintén nem, hogy a földletörés - mint általában a domborzati elemek - esetén kiegészítés nélkül a középen való elhelyezés a helyes. Tehát ha nem adunk meg alja/teteje pontosítást a szimbólban, akkor függöleges irányban a közepére kell rakni a bóját. Így nem D, hanem Z volt a jó válasz, ehhez viszont kicsit közel volt a C, kb. 1-1,5 méterre. C nélkül vagy középre rakva szuper kis pont lett volna belőle, így meghagytuk egy nem túl korrekt Z-nek, amit csak 16% talált el. (3)
9. Jópofa cseles pont volt. Azért, mert keletről és a nézőpontból (Ny) hosszasan lehetett rajta kotlani, mivel nem látszott, hogy az egyedül szóba jövő bója (D) tényleg az ösvények középvonalában van-e. Ja, ha az illető tudta ezt a szabályt (bár az állványok kihelyezéséből sejthető volt). Viszont ha az ember visszanézett a 10-es ponttól, gyönyörűen látszott az egész kérdéses sétány és a közepén álló bója :) A többség eltalálta, csak kérdés, mennyi gondolkodás után. Meg lehetett volna fejteni 1 perc alatt, én néztem vagy tízig. (Nálam ez 5 pontot ér.)

10. Talán túl egyszerű volt (77% tudta), hiszen csak a jellegfákat kellett megszámolni, plusz ott volt az a vasdoboz is. Úgy vagyok vele, hogy sokkal jobb, ha van egy könnyű feladat a pontok között, mintha nem lenne. A világversenyeken is van egy-egy szimpla, de mivel nem tudjuk, az vagy nagyon is cseles, ugyanúgy energiát igényel a biztos válasz. (4)
11. Ehhez az ötlethez is csak gratulálni tudok: ott van a bozótban egy jellegfa, lombjaik összenőve, de azért kivehető (csak dél felé elsétálva). A pályakitűző három bóját berakott a két fa vonalába, a bozótsarok és a fa közé a jót. Tovább nehezítette a megoldást, hogy a között-vonalra nem lehetett merőlegesen ránézni és a növényzet íve minduntalan arra csábította a versenyzőt, hogy az egyik álbóját lássa félúton. A helyes a legtávolabbi, E bója. (5)
12. Ez sem lett volna rossz, csak hát a letörés közepén kellett volna legyen. Igazság szerint ezt is ki kellett volna inkább venni, csak annyira nem szerettük volna ilyennel rontani a versenyt... A kör közepe egyértelműen a letörés alján van, közel az úthoz; viszont a B bója szinte megfelel a letörés közepének (harmadának). Így a B-t fogadták el helyesnek. (Vélemény: 1, helyes kihelyezéssel pedig túl könnyű lett volna: 3.)
13. Itt mindent rendben lévőnek éreztem. Mindkét végétől benéztem a nyiladékba, hogy középen vannak-e a bóják. Mivel ott voltak, maradt az iránymérés. A legnagyobb eltérés (fokban) a bóják között a csoporttól északra lévő padtól volt, nekem onnan pontosan kijött a C (bár nehezen lehetett látni a bójákat). Még megnéztem a másik padtól is, de az már nem volt annyira informatív. Hibás 63%, talán ha kicsit nagyobb távolságra lettek volna bóják egymástól, nem ennyire komplikált megoldani. (5)
14. Olyan kár ezekért a letörés pontokért... Itt sem a közepén voltak, de mivel a feladat a kanyar ívét látni és az én magasságomból nem látszott a letörés alja - nem tűnt olyan gázosnak elfogadni a D választ. Sajnos később hallottam, hogy a magasabbak látták a rézsű alját és páran ezért mondtak Z-t. 
Mivel a rendezők és jelenlévők számítottak a véleményemre, amelyben több szempont játszott közre, a verseny után lelkiismereti kérdést csináltam belőle (mint mindenből :)), hogy jól döntöttünk-e a vitatott pontok kapcsán. Utólag a 2-es és 12-es pontokat kivenném. De megnéztem a részletes eredményeket és a fentiek + a 14-es pont likvidálása nem változtatott volna lényegesen a sorrenden.

Örömmel jelentem, hogy a felnőtt csapatbajnokságot a BEAC nyerte, Madarassy Anikó - Biró Fruzsi összeállításban. Ezüstérmes a ZTC az Erdős házaspár (Ági és Gábor) által, harmadik pedig a SPARI csapata (Zacher Márton, Gyalogné Dobróka Anett).
A fiataloknál a ZTC-sek ismét bizonyítottak (Porgányi Márk, Erdős Márton), Tóth Blanka és Kadocsa Rebeka a Mazsola SE-nek második helyet, Hajnal Dorka és Turschl Bence a Sparinak bronzérmet szerzett.
A legerősebb egyéni induló Fehér János (DTC), aki az előbb felsoroltakkal egy szinten teljesített, 12 pontot szerzett.

Köszönjük a Hajdú-Bihar Megyei és Debrecen Városi Tájékozódási Futó Szövetségnek, valamint a Hungária Kupa rendezőinek és főképp a Márkus családnak a sok munkát!
Az eredmények és megoldótérkép elérhető itt.



2020. január 12., vasárnap

TempO Trophy - La Féclaz / 3.

Több helyen is említettem már, hogy a rendezőség dicséretesen tette a dolgát. Persze ez hozzáállás kérdése is: van, aki mindent mosolygósan vesz, és van (gyakrabban), aki mindenen hőbörög. Magamat középre sorolom. Mindenesetre itt flottul mentek a dolgok (Trondheimtől eltérően). Egy kevésbé jól szervezett esemény volt, a TempO. Jó-jó, az még nem VB szám, de a tűző napon állni órákig igencsak trágya volt. Ha lett volna rajtlista, akkor a jól kiépített aréna egy árnyas helyén lehetett volna várakozni, néhány kupont beszerezve (arra adták az ételt-italt). A sorban állva felhagytam azzal a reménnyel, hogy a szálláson maradt család felé tett ígéretemet tartani tudom - nem fogunk délben elindulni más tájak felé.

A nap jelszava: Foxtrot

Újításként - és egyben előjelezve a tempO és így a trailO fejlődési irányát - a pontokon nem 5, hanem 6 bója volt. A hatodik neve Foxtrot. Az időt rövidítették: az öt feladatra max. 150 mp áll rendelkezésre, tehát pontonként 30 mp. A rossz válaszért viszont maradt a 45 mp büntetés. Ezzel a módosítással talán elérhető, hogy ne érje meg hazardírozni, gondolkodás nélkül tippelni. (Bár szerintem eddig se érte meg.)
A hét állomás nagyon közel állt egymáshoz, lényegében az előző napi pálya 17-19. pontjai környékén, egy a futók véghajrájának is helyet adó tisztáson.

Íme a megoldótérkép:


















És a fényképek:
1.
A képen csak az A-C bóják láthatóak, és azok is kissé torzan.  Ebben a blokkban a 12 Z-je volt nehéz, utólag nem is értem,